Postakocsival, hajóval vagy kamionnal?
Ma természetes – lenne? - hogy repülőgépek szállítják külföldre a leveleket. Bár a jelek szerint ez nem biztos…
December elsején adtam fel egy levelet a családias hangulatú kis budai postán, Svédországba. Az alkalmazottak kedvesek, köszönnek, mindenki ismer mindenkit, a környékről járnak ide az emberek. Igaz, az öt munkahelyből csak kettő működik, de nem – csak – ez a gond.
Miután egy fontos, kerek évfordulós, december 16-iki születésnapra szántam a szépen megírt, gyönyörű bélyegekkel feldíszített-tehermentesített borítékos képeslapot, gondoltam, csak eljut, több mint két hét alatt Stockholmba.
Az ismerős postásnő aggodalmaskodott. Nem biztos, hogy oda ér, ne menjen inkább elsőbbségivel? (Stockholm, par avion, azaz repülővel két óra.)
Ilyenkor felmerül a kérdés: mivel szállítják manapság a külföldre címzett leveleket? Postakocsival? De még autóval is odaér két nap alatt – megalvással - Budapestről egy küldemény. Hajóval bajos lenne.
Itt sincs elég munkaerő
Amikor rákérdezek ennek az okára, csak sóhajt a hölgy, tudja, kevesen vagyunk. Nincs munkaerő. (Persze, hol van? Itt meg aligha boldogulnának ázsiai vendégmunkások.)
Arról nem beszélve, hogy külföldön, a címzetthez való kézbesítéshez nincs szükség magyar postásokra… Miért kellenek napok a fuvarozáshoz?
December 11-én állok sorba a Mammut III. emeleti nagypostájánál. Adom fel a karácsonyi lapokat – azon rokonoknak, akikkel egyébként nap, mint nap, skype-olunk, e-mail-ezünk, Facebookozunk, mégis szeretik a fenyőfa alá kitenni a szeretteiktől kapott ünnepi üdvözleteket. Az üvegablak mögött ülő kedves hölgy szerint nem biztos, hogy karácsonyra odaérnek a lapok. De belföldre azért még ne adjam fel, ugye? Hiszen két héttel előbb furcsán hatna. Csak nyugodtan adja fel.
De hát Debrecen még vonattal sincs három óra.
Tudom, de akkor is - kacsint jóindulatúan.
Mások a generációs szokások
Míg várakozok, nézegetem az állványon sorakozó számtalan, szépséges karácsonyi üdvözletet. Ezek szerint mások is írnak még képeslapokat?
Ilyenkor elkezd merengeni az ember. Ma már kevesen leveleznek a hivatali küldeményeken kívül, főleg a fiatal korosztály nem áll neki megcímezni húsz üdvözlőlapot, hanem, ha kissé régimódi, e-mail-t ír. Az lenne a logikus, hogy akkor kevesebb a postai küldemények száma. De a dolog bonyolultabb.
Régen miért volt elég két nap egy belföldi levél kézbesítéséhez? A kérdés költői marad, nem tudnak rá válaszolni a postai ablakok mögött ülők. Miközben a szolgáltatások ára nő…
Hazafelé jövet rápillantok a házunk előtt lévő postaládára – ritkán ürítik ki, állítólag már csak azok veszik igénybe, akiknek nehézséget okoz eljutni az egy villamos megállóra lévő postához.
Van, ahol buszra kell szállni
De ez még a szerencsésebb eset, hiszen sok vidéken élő idősebb ember teljesen meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy levelet írjon, és azt feladja, mert nem tud elutazni egy másik településre. Ha pedig fel tud szállni a távolsági buszra, akár személyesen is elmondhatja, amit akar.
Mit hoz a jövő? Egyelőre csak morgolódnak az ügyfelek, de komoly, érdemi magyarázatot erre a jelenségre még nem adott a Posta, legalábbis én nem olvastam ilyet. Mert ha kisebb a levélforgalom, akkor nem az lenne a logikus, hogy még gyorsabban célba érnek a küldemények?
Mégsem csökkent a küldemények száma?
A házunkba két kedves postáshölgy jár naponta, egyik az ajánlottat viszi ki, - húzós kocsi szükségeltetik hozzá, annyi érkezik! - a másik a sima leveleket, számlákat, kormányzati reklámanyagokat, meg az újságokat. Pedig a nyomtatott lapok száma drasztikusan fogyatkozik! De egyszerre, mint mondják, nem bírnák.
Akkor mégsem csökkent a küldemények száma?
Nos, logikát ne keressünk – mondhatnánk, kissé cinikusan - ebben se keressünk logikát Magyarországon.
