Minimálbér, garantált bérminimum
Ha új év, akkor új bérmegállapodás, ez 2023-ban sincs máshogy, hiszen január elsejétől a bruttó minimálbér összege Magyarországon 232 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedett.
Nyugdíjemelés
Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy 15 százalékos nyugdíjemelést kapnak januártól a nyugdíjasok – emlékeztet a kormány.hu. Arról, hogy mikor érkeznek 2023-ban a nyugdíjak, ebben a cikkünkben írtunk:
A 15 százalékos nyugdíjemelés kapcsán ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ahogy lapunk korábbi cikkében kiszámolta, a korrekció mértékét alul kalkulálta a kormány, így a rendkívül magas infláció teljes egészében felfalja a nyugdíjasoknak juttatott pluszt:
Megszűnt a fizetési moratórium
A koronavírus-járvány 2020-as magyarországi kirobbanása után bevezetett egyik kormányzati intézkedés a lakossági és vállalati hitelmoratórium volt, amit többször is meghosszabbítottak. A kormány.hu oldalon szereplő indoklás szerint azonban mostanra annyira lecsökkent a moratóriumban lévők száma, hogy nem látták indokoltnak a további hosszabbítást, így december 31-én kifutott az intézkedés hatálya. Az ugyanakkor kikötésre került, hogy a törlesztőrészletek a moratórium kivezetése után sem emelkedhetnek.
Változás az apaszabadság terén
Az év a szabadságolás területén is újdonságot hozott, ugyanis az apáknak ezentúl a gyermekszületés után a korábbi öt nap helyett már tíz nap jár – ezt legkésőbb a szülést követő második hónap végéig vehetik ki, a törvényi rendelkezés szerint akkor kell kiadnia a munkavállalónak, amikor a dolgozó kéri.
2023-ban egy negatív változás is történt ezen a téren, ugyanis a korábbiakkal ellentétben az apaszabadság teljes idejére nem jár a fizetés 100 százaléka, csak az első öt napon, utána viszont a fizetés 40 százalékára csökken a távolléti díj.
Gyed, diplomás gyed
A minimálbér változása lavinaszerűen mindig más változtatásokat is magával hoz, így többek közt a gyermekgondozási díj számításában is változást hozott a január. Az államkincstár honlapján elérhető információk szerint a gyed maximuma kétszeresének 70 százaléka, ami nem lehet több a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százalékánál – ez utóbbi összeg 2023-ban az emelés hatására bruttó 324 800 forintra nőtt.
Szintén változott a diplomás gyed összege is, a felsőoktatásban résztvevő, szülő nők számára kitalált támogatási forma az alapképzésben részt vevő, vagy 1 éven belül részt vett hallgatóknál a minimálbér 70 százalékának megfelelő összeg, ami 2023-ban bruttó 162 400 forint; míg a mesterképzésben tanulóknál a garantált bérminimum 70 százalékával számolódik a diplomás gyed, ez idén 207 480 forint.
Gyermekvállalási juttatások
Január elsejétől élesedett az a kormánydöntés is, amelynek alapján mostantól azon 30 év alatti nők számára, akik felsőoktatási tanulmányaik alatt, vagy az annak befejezését követő két évben gyereket szülnek, elengedik a teljes tartozását.
A pénzosztogatásnak ugyanakkor még nincs vége, hiszen szintén az idei évtől érvényes az Orbán Viktor által az évzáró Kormányinfón bejelentett kiterjesztett szja-mentesség is, amelynek alapján a 25 éven aluli fiatalok számára elérhető adómentességet a gyermeket vállaló nőknél kiterjesztették, szintén 30 éves korig.
A Pénzcentrum idézte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának azon kijelentését, miszerint emellett a gyermekvédelemben dolgozók speciális pótlékát ötszörösére emelte a kormány, a nevelőszülők pedig 25 százalékkal megemelt nevelési ellátmányt kapnak.
További adóváltozások
A gyermeket vállaló 30 éves koráig kiterjesztett mentesség mellett más újdonságokat is hozott a 2023-as év. Az AdóZóna összefoglalta az egyéni vállalkozókat érintő fontosabb változásokat, elsőként azt, hogy január elseje óta előnyösebb feltétellel választhatják az átalányadózást, ez ugyanis mostantól a megelőző adóévben szerzett bevétel összegétől függetlenül választható.
A minimálbér összege az átalányadózás esetében is értékhatárt jelent, az adónemet azon vállalkozók választhatják, akinek tárgyévi bevétele nem haladja meg az éves minimálbér tízszeresét, azaz bruttó 27,84 millió forintot 2023-ban.
Egyszerűbb lett a családi kedvezményt érvényesítő, átalányadózó egyéni vállalkozók élete is, mostantól már csak negyedévente kell bevallaniuk a kedvezményhez szükséges, átalányban megállapított jövedelmük adóelőlegét.
A visszatérés is könnyebb lesz, hiszen azon érintettek, akik kilépnek az átalányadózás alól, vagy elveszítik jogosultságukat, sokkal egyszerűbben visszatérhetnek majd – az eddigi négyéves újraválasztási várakozási idő idén a megszűnés tárgyévére és az azt követő 12 hónapra csökkent.
A cégek számára emellett mindenképpen említésre méltó, hogy idén szintén negyedévente kell majd bevallani a szochót és a társadalombiztosítási járulékot.
Eltűntek a SZÉP-kártya zsebei
Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, január elsejétől összevonták a Széchenyi Pihenő Kártya korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeit, így összeadódtak az azokban feltöltött összegek.
Egészségügyi változások
A 2023-as év egészen új helyzetet teremt a magyar egészségügyben, hiszen januártól jelentősen átalakult az ellátási rendszer. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, majd a szakma tiltakozása ellenére átpofozott módosítás alapvetően központosítja a sürgősségi ellátást, így január elsejétől este 10 óra utána az Országos Mentőszolgálatra marad a háziorvosi és gyermekorvosi ügyelet. A főváros esetében is hasonló a helyzet, így a háziorvosi ügyelet délután négytől este tíz óráig a járásközpontban lesz mindig azonos helyen, ide osztják be felváltva majd a háziorvosokat ügyelni. Emellett hétvégén és munkaszüneti napokon is felváltva, reggel 8 és délután 2 között ügyelnek majd a háziorvosok. Az átalakítás lebonyolításának végdátuma azonban csak 2024 februárjában esedékes, így az, hogy a változtatások mennyire jelennek meg már most a gyakorlatban, kérdéses.
Szintén a betegeket érinti az is, hogy törvényi szinten rögzítésre került az, hogy a városi kórházaknak 0-24 órában betegfogadásra alkalmas, a miniszteri rendeletben meghatározott fekvőbeteg-szakellátások közül legalább kettőben kell ellátást nyújtani. A megyei kórházaknak pedig idén már egész nap biztosítani kell sürgősségi és szakellátást öt területen.
Átalakult a Honvédkórház
A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint átalakult a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának működése: a központ részeként működő Honvédkórház ellátási feladatainak döntő részét új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház vette át január elseje után.
Vármegyék
Az Alaptörvény 11. módosítása is életbe lépett január elsejével, így míg zajlottak a szilveszteri ünneplések, hirtelen vármegyékbe költöztek a magyarok: a Kocsis Máté fideszes frakcióvezető által bedobott, majd természetesen el is fogadott javaslat miatt az év első napjától az országban minden megyéjéből vármegye lett.
Dráguló autópálya-matricák
A 2023. január 1-jétől érvényes országos éves autópálya-matricáért személygépkocsik esetében 49 190 forintot kell fizetni, mintegy 5 százalékkal többet a 2022-es 46 850 forintnál, a megyei matricák ára pedig 5720 forint a tavalyi 5450 forint után.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. oldalán közzétett díjtáblázat szerint jelentősebben nő a rövidebb időszakokra szóló jogosultságok ára. A személygépkocsik esetében (D1 díjkategória) a havi matrica ára 8900 forintra nőtt a korábbi 5210 forintról, a tíz napig érvényes matrica pedig 5500 forintra drágult 3820 forintról. Korábbi cikkünkben részletesen megtalálja az egyes e-matricák árának alakulását:
Nyugodt autózás
Végül akad egy jó hír a feledékeny autósok számára is: a Vezess.hu emlékeztet arra, hogy január elsejétől ha az autó forgalmi engedélye és a vezető jogosítványa érvényes és szerepel a magyar nyilvántartásokban, akkor egy jogszabálymódosításnak köszönhetően már nem lesz szükséges, hogy ezeket mindig maguknál tartsák a járművezetők. A rendőrség a helyszínen, elektronikusan is tudja ellenőrizni ezeket az igazolványokat.