Ha beütjük a Google-keresőbe, hogy „Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter”, akkor 46 600 találatot kapunk. Ha pedig azt, hogy „Varga Mihály pénzügyminiszter”, akkor 133 ezret. Ez esetben valóban érvényesül az a mondás, hogy a számok beszédesek. Hiszen Varga egy kormányzati ciklusnyival, azaz négy évvel több ideje miniszter, mint Nagy, mégis még a hármas szorzót sem érte el a kettőjük keresési találata közötti arány.
Nagy időarányosan nagyobb számait magyarázza a Vargáétól eltérő habitusa, jelesül nagyobb szereplési vágya, szemben a pénzügyminiszter visszahúzódóbb, szürke eminenciás természetével. Ebből már következik, hogy Nagy miért is vindikálta ki tárcájának a gazdaságpolitikai centrum szerepét, amit Varga nem is szeretett volna, ő megelégedett a költségvetés igazgatásából adódó funkciókkal.
Ambíciói vitték Nagyot már 2015-ben is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöki székébe. Mindenki biztos volt benne, hogy nem ez lesz a végállomása. Matolcsy György természetes utódjának számított országszerte, de a pénzügyi berkekben mindenképpen. Sokakat meglepett, amikor ez a várakozás mégsem teljesült (legalábbis akkor), s Nagynak 2020 május végén szinte egyik napról a másikra távoznia kellett a jegybankból. Még három hétig sem volt állás nélkül, június közepén már Orbán Viktor az első számú gazdasági tanácsadójává tette meg (egy hirtelen szabaddá vált szakember ily mértékű rapid leigazolását annak előtte csak Csányi Sándortól láttuk).
Tulajdonképpen már akkortól datálódik a Nagy-korszak, még ha annak hivatalos kezdetét 2022. május 24-ére is tesszük, amikor az ötödik Orbán-kormányban Nagy is miniszteri posztot kapott, ha akkor még csak tárca nélkülit is, a jól hangzó gazdaságfejlesztésit (amelyből önálló minisztérium csak jó fél évvel később, december 1-jétől képződött).
Az már az eskütétel előtt kiszivárgott, hogy a gazdaságfejlesztés a gazdasági stratégiát, az energetikát, valamint a fejlesztések koordinálását öleli fel. Ami egy gazdasági csúcsminiszteri poszt fogalmának felelt meg, olyanénak, mint amilyet annak idején gazdasági, nemzetgazdasági miniszterként Matolcsy is betöltött – 2000-2002 között, majd 2010 közepétől a 2013 márciusi MNB-elnöki kinevezéséig –, de amely azóta üresen ácsingózott. E hiátusnak is betudható, hogy Matolcsy jegybankelnökként is úgy működött, mintha még gazdasági csúcsminiszter lenne, ami abban öltött testet, hogy időről időre kormányprogram-szintű programokkal rukkolt elő – 2020 május végéig jórészt Nagy hozzájárulásának köszönhetően.
Ez utóbbi miatt borítékolható volt, hogy a csúcsminiszteri poszt ismételt betöltését követően lesz majd konfliktus Matolcsy és Nagy között. Amit aztán hamar szinte holtbiztossá tett az, hogy az MNB hogyhogy nem a kormány megalakulásával egy időben hozta nyilvánosságra a legújabb, ezúttal 144 pontos programját, s hogy ne legyenek kétségeink, kinek is szólt az üzenet, a javaslatcsomagnak Matolcsyék a Fenntartható egyensúly és felzárkózás címet adták.
Persze a háttérben zajló versengésből a külvilág eleinte nem sokat érzékelt. Főként, hogy azt a magas felek egymásnak tett gesztusokkal palástolták. Például azt, amit Nagy célként említett, nevezetesen, hogy „Magyarország a jelenlegi 76 százalékos szintről 2030-ra elérje az EU átlagos fejlettségét...ehhez évente átlagosan 2,7 százalékponttal kell közeledni az EU átlagához, amelyhez mintegy 3,5 százalékos növekedési többletre van szükség az EU-hoz képest”, egy nappal később Matolcsy szinte szóról szóra megismételte. Abban is egyetértés volt köztük – valamint Varga között –, hogy a költségvetés 2022. évi hiányát az eredeti, 4,9 százalékos GDP-arányos célon kell tűzzel-vassal tartani.
Az már szinte túl szép volt, ahogyan Nagy jellemezte hármójuk kapcsolatát: „A Varga-Matolcsy-Nagy nem három pont lesz, hanem egy háromszög, egy kooperáció. Ez a három ember javaslatot tesz a gazdaságpolitikára, de nem ők lesznek ebben a döntéshozók, hanem a miniszterelnök”.
Mindenesetre az újsütetű gazdaságfejlesztési miniszter nem hazudtolta meg a róla kialakult képet, antréja ugyanis meglehetősen emlékezetesre sikeredett: bedobta az extraprofitadót. Abban már Orbán Viktor befolyása érződik, hogy a megsarcolt szektorok közé – bank (amely egy másik szigorítást is kapott, az általa fizetett tranzakciós illeték megemelését), biztosító, kereskedelem, energetika, telekommunikáció, légiipar – nem került be az, amelyet a NER-es vállalkozások uralnak: az építőipar. Sem akkor, sem később, 2022 végén, amikor a költségvetésben keletezett lyuk betömése céljából elkerülhetetlenné vált újabb szektor bevonása, így esett a választás inkább a gyógyszergyártásra.
A hivatalos, Nagy szerint előadott indoklás persze kifinomult volt, nevezetesen, hogy az építőiparban már most is van extraprofit az alapanyagoknál, ott egy bizonyos ár felett lefölözik az extraprofitot 90 százalékos aránnyal.
Ahogy Matolcsy árnyékminiszterként tevékenykedett, úgy Nagy árnyékjegybankelnökként. Első éves miniszterségét átszőtte az inflációval való foglalatoskodás. Első Kormányinfós sajtótájékoztatóján még úgy fogalmazott, hogy „a világpiaci árak emelkednek, mi ezt szenvedjük el. Magyarországon 9,5 százalékos inflációt mérünk, miközben Európában máshol már bőven kétszámjegyű az infláció.” Persze a felelősség áthárításában már akkor tökéletesen azonosult új munkaadójával, midőn azt mondta például, hogy az infláció 80 százalékban globális eredetű. Azt a fordulatot, hogy az infláció háborús, illetve szankciós, ő is csak később tette a beszédjei elhagyhatatlan részévé, azt követően, hogy a kormányzati píárgyár előállt ezen innovációival.
(Ma már tudjuk, hogy azóta 360 fokos fordulat következett be, immár hónapok óta nálunk messze a legmagasabb az éves fogyasztóiár-index, az EU-ban e tekintetben utánunk következő Lettország rátáját márciusban már közel 8 százalékponttal haladta meg a 25,2 százalékos magyar infláció - ahogy arra laptársunk, a Privátbankár.hu összesítése rámutat.)
De térjünk vissza tavaly júniushoz, amikor Nagy azzal rukkolt elő, hogy az elengedhetetlen nadrágszíj-meghúzásoknál a kormány jó példát mutat, önmagán végzi el a legnagyobb spórolást. Azzal, hogy a minisztériumok 1081 milliárddal kevesebből gazdálkodhatnak a következő két évben, miközben az állami beruházásokon 1150 milliárdot fogna meg (mely végrehajtását már minisztertársára, az építési mellett előbb beruházási, majd közlekedési sarzsit kapott Lázár Jánosra hagyta).
Az Orbánék szinte védjegyének számító harcias álláspontot az újdonsült miniszter a Ryanairrel szemben vetette be a leglátványosabban. Annak hallatán, hogy a fapados légitársaság vezetője ostobaságnak nevezte a különadót, őt pedig idiótának, Nagy fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta, hivatalosan persze nem a sértegetésre, hanem arra hivatkozva, hogy a kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata.
Az csak a napokban nyert különös színezetet, hogy Nagy június végén bekerült a kémbank, leánykori nevén a Nemzetközi Beruházási Bank kormányzótanácsába. Akkor még nem sejtette, sok dolga nem lesz, hogy aztán idén áprilisban villámgyorsan megszűnjön e megbízatása, a pénzintézetből való, az előzmények alapján meglepetésszerű magyar kivonulás következtében.
Nagyhoz fűződik az az elhíresült, még tavaly nyárról datálódó mondás, miszerint jobban kell tartani a recessziótól, mint az inflációtól, miközben abban is biztos volt, hogy 2023-ban recesszió lesz, ami eltarthat 2024 első félévéig. E prognózisa mára 1,5 százalékos GDP-növekedésre nemesült, miközben természetesen neki is fújnia kellett az új kormányzati szólamot, miszerint az infláció az első számú ellenség – na ja, tehetjük hozzá, 25 százalék feletti éves pénzromlásnál aligha lehet mást mondani.
Szakmai berkekben nem nézik jó szemmel a jó memóriával rendelkezők, hogy a korábban brilliáns közgazdasági elmének tartott Nagy fokozatosan elkezdte a magáévá tette kormánya politikai lózungjait.
Első vereségét Nagy hamar elszenvedte, hiszen június végén kijelentette, az árstop nem jó dolog. Ehhez képest az üzemanyagár-stopból csak december elején farolt ki a kormány, az élelmiszerár-stop viszont még ma is él és vírul, pont a napokban hosszabbította meg a 2022. február 1-jétől ketyegő hatóságiár-korlátozást további két hónappal, június 30-áig az Orbán-kabinet.
Az már utólag megmosolyogtató, hogy Nagy január végén azt mondta, ha az infláció mértéke olyan ütemben csökken, mint várják, akkor lehet, hogy áprilisban már nem lesz szükség élelmiszerárstopra. Hát lett, az infláció ugyanis nem csökkent „olyan mértékben”, ennek ellenére a miniszter azzal okozott a gondolkodni képes emberek körében meghökkenést, hogy kinyilatkoztatta, „jó úton járunk”.
Kérdés, az erőt mutató új intézkedések – az online árfigyelő rendszer és a kötelező 10 százalékos akciók – milyen hatást érhetnek el, hozzájárulhatnak-e az infláció nagyobb mértékű lassításához, ahhoz, hogy az éves fogyasztóiár-index Orbán ukázának megfelelően 2023 végére egyszámjegyűre szelídüljön.
De abban sem lehetett sikerélménye Nagynak, hogy míg június végén azt mondta, a rezsicsökkentést tartósan meg kell védeni, azt alig néhány héttel később a kormány meglékelte, oly módon, hogy csak egy bizonyos átlagos energiafogyasztás alatt nem kell többet fizetni.
A jegybankkal már addig is csak a felszínen meglévő összhang fokozatosan a kívülállók előtt is eltünedezett. Már tavaly nyár közepén – mikor az MNB még bőszen egyre magasabbra vitte az alapkamatát – elindult Nagy részéről az üzengetés Matolcsyék felé, miszerint nem szabad az inflációt úgy megfékezni, hogy ezzel a gazdaságot taszítják recesszióba.
Aztán ősztől Nagy már egyre keményebben kritizálta a jegybankot. Az egynapos betéti tenderek bevezetésével nem értett egyet, erre válaszként gyorsan ki is terjesztette a kamatstopot a kkv-kra, azzal az indoklással, hogy „a szankciós infláció ellen küzdünk, de úgy, hogy közben fontos, hogy elkerüljük a recessziót”.
Novemberben pedig jött az újabb fricska, nevezetesen, nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkontkincstárjegy kamatánál a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakás-takarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után. December elején pedig a diákhitelre is ráhúzta Nagy a kamatsapkát.
Az ugyanakkor a gazdaságfejlesztési miniszter javára írandó, hogy az ő nevéhez fűződnek azok a programok (a feldolgozóipari kkv-k energiaköltség- és beruházás támogatása, a gyármentés és a munkahelymegtartás), amelyek révén a kormány célzott támogatásokkal próbál segíteni a rezsilavina alá temetett kis- és középvállalkozásokon. Más kérdés – tehetjük hozzá –, hogy ugyanezt kellett volna már korábban is megtenni, például az üzemanyagár-sapka helyett. Az is Nagy érdeme, hogy a gyármentő programon túl egy 200 milliárd forintos keretösszegű garancia- és hitelprogram is elindult január 1-től nagy- és közepes vállalkozások számára. Akkor Nagy már úgy vélte, e programok biztosíthatják a recesszió elkerülését Magyarországon a teljes foglalkoztatottság megőrzése és a családok megvédése mellett. Igaz, azt is hozzátette, hosszú távon új gazdaságstratégiai modellre is szükség van.
Nagy kompatibilis volt a sajátos kormányzati retorikával, miszerint majd mi, magyarok megmondjuk Európa vezető nagyhatalmainak, mit csináljanak. Az áram esetében például egy önköltségalapú árképzés bevezetését tartotta meggondolandónak, emellett érdemesnek nevezte az energiatőzsdék felügyeletét megerősíteni és így a túlzott spekulációt megakadályozni, mivel az energiatőzsdéken – mint fogalmazott – „a káoszba a világ spekulánsai is örömmel szállnak be”. Novemberben azonban az energiaügyet leadta, annak irányítására Lantos Csaba vezetésével alakult meg az önálló szaktárca.
Nagy első hivatali évére esett az is, hogy a kormány a bankszektor, az energiaszektor és a médiaszektor után beszállt a távközlésbe is. Annak, hogy a 4iG mellett a Vodafone kisebbségi tulajdonosa lett az állam, az volt a hivatalos indoka, hogy „a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzeteben sem szabad lemondanunk arról, hogy Magyarország versenyképessége, önállósága tovább erősödjön”. Később aztán erre a sorsra jutottak biztosítási cégek, a rendszerváltás előtti időkhöz hasonló mértékű államosítás így vált teljessé. Miközben bizonyára sokak orra alá tör borsot azzal a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy kiszivárgott tervei alapján nagyvárosi posták százai húzhatják le a rolót.
Nagy első éve végére úgy érünk, hogy nincs béke közte és egykori főnöke között. „Más hozzáállást igényel a monetáris politikától” – szólt a miniszter egy másik, szintén az MNB-nek címzett üzenete. Nagy a reményét fejezte ki, hogy az MNB mihamarabb elkezdi a kamatok csökkentését.
E kívánsága ma meg is valósult, igaz, csak félig-meddig. A Monetáris Tanács ugyanis nem a 13 százalékos jegybanki alapkamatot, a testülettel szinte jelentős személyi átfedésben lévő igazgatóság pedig a 18 százalékos egynapos betéti kamatot vághatja vissza, hanem csak a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitelek 25 százalékos kamatát, amit még véletlenül sem lehet irányadónak tekinteni.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
