2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bár az afrikai sertéspestist egyelőre csak vaddiszókban mutatták ki, a gazdákat már így is károk érték, mert az élősertés ára 2-3 hét alatt 10 százalékkal csökkent. A mélypont ráadásul még előttünk van.

Bár még csak vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát, már mérhetők a sertéságazatot ért gazdasági károk; az exportőrök alternatív piacokat keresnek az éves húskivitel egyharmadának, a termelők pedig jó ideig veszteségeket hozó felvásárlási árakkal kénytelenek számolni - írta a Világgazdaság.

MTI
MTI


A lap szerdai számában Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója elmondta, a két-három héttel ezelőtti árakhoz képest körülbelül 10 százalékkal, kilónként 310 forintra csökkent az élősertés felvásárlási ára, ha viszont a három hónappal ezelőtti árakhoz mérik a mostani piaci szintet, akkor több mint 20 százalékos a mérséklődés. Hozzátette, a jelenlegi ár még nem a mélypont.

Zsótér László úgy véli, különösen fájó, hogy a 3 millió alatti sertésszámmal az ágazat vesztett a jelentőségéből, hiszen ha tízmillió disznó lenne az országban, minden bizonnyal gyorsan jönne a segítség. Márpedig most azonnali intézkedésekre lenne szükség, mert sok sertéstartó tönkremehet abban, ha bezárul az exportpiacok nagy része, mert így bennragad a hús, és lenyomja a belföldi árakat - fejtette ki. Közölte, a sertéstartók próbálnak szabadulni állataiktól, és sokan közülük nem tervezik, hogy újratelepítik óljaikat. Zsótér László szerint a termelők arra számítanak, hogy a jelentős távol-keleti piacok újranyitása három évbe is beletelhet.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke elmondta, mintegy 40 ezer tonna hús piaca vált bizonytalanná, mivel ennyit szállítottak évente a magyar feldolgozók azokba az országokba, amelyek bejelentették, hogy kitiltják a magyar élő sertést és sertéshúst. Ez a teljes magyar termelés 11 százaléka, az évi 110 milliárd forintos exportnak pedig a harmada - közölte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!