4p

A heves politikai pengeváltás ellenére sem aggódik a Néprajzi Múzeum főigazgatója amiatt, hogy kiállítótér nélkül maradhat a gyűjtemény. Bár erről eddig csak Baán László biztosította.

Nincs aggodalom bennem amiatt, hogy a Néprajzi Múzeum új épületét nem fejezik be a Városliget szélén és nem lesz hová költöztetni a gyűjteményt – jelentette ki Kemecsi Lajos, a múzeum főigazgatója pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján. Bizakodását Baán László, a Liget projektért felelős miniszteri biztos a választások utáni tájékoztatására alapozza, lévén más információt eddig nem kapott.

A kormány és az új városvezetés nem kereste és ő sem próbálta felvenni a kapcsolatot egyik kabinettel sem, holott Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén azt mondta, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a Néprajzi Múzeum felszín feletti részének befejezéséről, illetve a Liget-projekt leállításáról. A múzeumi negyed sorsa a Karácsony által felkeresett kormányülésen is téma volt, de döntés egyelőre nem született. Legközelebb a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában kerül terítékre a beruházás.

Fotó: Szalai Anna/mfor
Fotó: Szalai Anna/mfor

A főigazgató szerint az új városvezetés is tisztában van azzal, hogy a Kossuth téri épületből (ld. fotóinkon) kiköltözni kényszerülő múzeumnak szüksége van új kiállítótérre. Az egykori Felvonulási tér betonja helyére, tehát nem a parkba épülő intézmény építészeti koncepciója egyébként eleve a Néprajzi Múzeum igényeire készült, aminek a múzeum dolgozói érthetően nagyon örültek. Másra használni a főigazgató szerint aligha lehet az építmény már elkészült részét. Kemecsei Lajos elképzelni sem tudja, hogy épületet az eredeti tervektől eltérően fejeznék be. 

A Néprajzi Múzeum főigazgatója szerdán Ferencz Marcel vezetőtervezővel járta be az új múzeumi épület eddig elkészül részeit, ami praktikusan az intézmény kétharmad részét, a kiállítóterek zömét jelenti. Ez kifejezetten kedvező elrendezés a műtárgyvédelem szempontjából - hangsúlyozta az intézményvezető-, hiszen a felszín alatt könnyebb állandó klimatikus és fényviszonyokat biztosítani. A föld feletti két felkanyarodó épületrészen a reprezentatív fogadó tereken kívül gyerekmúzeum, étterem, bolt, a látogatók kiszolgálását biztosító egyéb egységek, valamint irodák, rendezvényterem, könyvtár, kutatóhelyiségek és az archívum kap helyett. A mindenki által látogatható nyitott fogadótérben lesz a kerámia látványtár is.

Raktár egyáltalán nem lesz az épületben. A gyűjtemény éppen nem kiállított darabjait a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban tárolják. Kemecsi szerint ezzel nincs semmi gond. Az új bázist a legkorszerűbb technológiával szerelik fel, így minden adott a hosszú távú, minden igényt kielégítő szakszerű raktározáshoz. Csak éppen még nincs kész, ahogy erről a Liget projekt körüli dilemmákkal együtt az Mfor már korábban beszámolt.

A raktározási központot ugyan márciusban Orbán Viktor kormányfő jelenlétében átadták, ám belső kialakítása most folyik. Kemecsi Lajos úgy tudja, jövő tavasszal kezdődik a gyűjtemény átszállítása. A Kossuth téri épületet a jelenleg hatályos kormányhatározat szerint június végéig kellene kiüríteni, de már készül az új rendelet, amelyben a határidőt 2020. december 31-re tolják ki. Az új múzeumépület avatóját jelen állás szerint 2021 decemberében rendezhetik.

A kiállítások azonban várhatóan csak egy évvel később nyílnak meg. De Kemecsi elképzelhetőnek tartja, hogy már előtte látogathatóvá teszik az épületet magát. Erre több új múzeum esetében volt már példa. 

Fotó: Szalai Anna/mfor
Fotó: Szalai Anna/mfor

A tájékoztatón Szarvas Zsuzsa, a múzeum szakmai főigazgató-helyettese bemutatta a Néprajzi Értesítő 100. jubileumi kötetét, amelyben az új épületben megvalósuló kiállításokhoz kapcsolódó kutatások eddigi eredményeiről szóló tanulmányok olvashatóak, de szó esik benne a gyerekmúzeum koncepciójáról és a kerámia látványtérről is. A kiállítások koncepcióján egyébként már három éve dolgoznak.

Végezetül pedig Pálóczy Krisztina, a Hangtár vezetője örömmel jelentette be, hogy végére értek egy húsz éves munkának, amelynek eredményeként  a múzeum birtokában lévő 4500 hengeren található valamennyi hangzóanyagot sikerült digitálisan feldolgozni. A Bartók Béla által gyűjtött egyedülálló anyag mellett hatalmas török és román dalokból és zenékből álló gyűjtemény is könnyen kereshetővé vált. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!