3p

Az Európai Bizottság egyelőre megkegyelmezett nekik, mert megváltoztatták a költségvetési tervezetet. Az ellenzék szerint Brüsszel a falhoz szorította az olaszokat, a kormány viszont arról beszél, hogy nem engedtek a választási ígéreteikből.

Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy nem indít túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen, amennyiben a római parlament az év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet.  

Ennek központi eleme a hiánycél csökkentése a korábbi 2,4 százalékról 2,04 százalékra, ami olasz lapértesülések szerint több mint 10 milliárd eurós költségvetési korrekcióra kényszerítette Rómát. Elemzők kiemelték, hogy a két miniszterelnök-helyettes, Luigi di Maio és Matteo Salvini kezdetben "egy tizedesvesszőt" sem akartak változtatni a költségvetési tervezeten, végül azonban a pénzügyi szakértőknek és főleg a közvélemény-kutatásoknak engedtek, mivel a felmérések szerint az olaszok többsége el akarta kerülni a brüsszeli szankciókat.

Matteo Salvini most úgy nyilatkozott, hogy a sok változtatás után a jelenlegi költségvetési csomag még jobb is mint az eredeti volt. 

A költségvetési tervezet korábbi változatát az olasz parlament alsóháza bizalmi szavazással már elfogadta. A végleges csomagról a felsőház csütörtökön kezdheti el a voksolást. 

A költségvetési tervezetről született megoldás "jó Olaszországnak és kielégítő Brüsszel számára is" - jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a római szenátusban szerdán az az Európai Bizottság döntésére reagálva. Hangsúlyozta, hogy az olasz kormány a költségvetési tervezet "tartalmi részéből nem engedett". 

Hozzátette: az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga alkotta római kormány nem távolodott el a két párt által a március 4-i parlamenti választásokon tett ígéretektől, vagyis továbbra is elsőrendű kormánycélnak számít az M5S tervezte alapjövedelem bevezetése, valamint a Liga ígérte nyugdíjreform.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a római kormány hosszú és összetett egyeztetést folytatott Brüsszellel. Megjegyezte, hogy az egyeztetés "erősen politikai jellegű" volt. Giuseppe Conte megismételte korábbi kijelentéseit, miszerint Róma számára a legfontosabb a túlzottdeficit-eljárás elkerülése volt. 

Sajtóforrások szerint a hónapok óta zajló erőpróbát Róma és Brüsszel között a Giuseppe Conte és  Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke közti keddi telefonbeszélgetés zárta le.

Paolo Gentiloni volt olasz balközép miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, ez a legelső olasz költségvetés, amely Brüsszelben született. 

Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szenátorának véleménye szerint az M5S-Liga kormány engedett Brüsszelnek. Párttársa, Renato Brunetta kijelentette: egyetlen megoldás Olaszországban az maradt, hogy a Liga buktassa meg a kormányt és a jobbközép élén vegye át Olaszország vezetését. 

Brüsszel a falnak szorította Olaszországot és diktálni akar neki - mondta Fabio Rampelli a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) politikusa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!