3p

Marad kormányon Orbán Viktor, vagy nyer az ellenzék? S mi lesz az eredmény az április 3-ai országgyűlési választásokon Hódmezővásárhelyen, ahol Lázár János többek között Márki-Zay Péterrel, az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltjével mérkőzik meg? Csak néhány kérdés, amelyekre Klasszis Klubunk következő, február 24-ei adásában keressük a választ.

Öt és fél héttel az április 3-ai országgyűlési választások előtt egyre jobban kezdenek felpörögni a már eddig is magas hőfokon izzó kampánygépezetek. A közvéleménykutatók véleménye szokás szerint megoszlik atekintetben, mi lehet a végeredmény, abban azonban konszenzus érződik, hogy 2010 óta nem látott közelségben végezhet kormány és ellenzéke.

Természetesen a várhatóan izgalmas versenyfutás lehetséges kimeneteléről is megkérdezzük a Klasszis Klub következő, február 24-ei adásában Lázár Jánost. Aki bár néhány éve nincs annyira a "tűz" közelében, mint volt például a harmadik, 2014-2018 között regnáló Orbán-kormányban, amikor is ő volt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, személye, véleménye ma is meghatározónak tekinthető. Hiszen azért ma is miniszterelnöki biztos lett, emellett több projekt – köztük a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train megépítéséért, valamint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős – kormánybiztosa. 

Lázár János lesz a február 24-ei Klasszis Klub vendége. Fotó: Bánkuti András
Lázár János lesz a február 24-ei Klasszis Klub vendége. Fotó: Bánkuti András

Egy kis ízelítő abból, milyen kérdésekre várunk majd választ Lázár Jánostól:

- milyen eredményre számít a választásokon, elképzelhetőnek tartja az egyesült ellenzék győzelmét, a kormányváltást? Meglehet a kétharmad? Vállalna szerepet az ötödik Orbán-kormányban, ha kapna felkérést?

- mit szól az Európai Bíróság jogállamisági döntéséhez? Megérte meghozni a gyermekvédelmi törvényt?

- indul a következő, 2024-es önkormányzati választásokon a hódmezővásárhelyi polgármesteri címért?

- egyetért Novák Katalin köztársasági elnöki jelöltségével?

- mit tart fontosnak az agrárium és a vidék fejlesztésében, min változtatna, mire helyezne nagyobb hangsúlyt?

- egyetért a kormány piaci folyamatokba beavatkozó lépéseivel (kamatstop, élelmiszerár-stop, benzinár-stop)?

De Ön is kérdezhet Lázár Jánostól. A beszélgetés megtekintése ingyenes, csak egy regisztráció szükséges hozzá:

A közvetítésre itt lehet regisztrálni.

Korábbi adásaink vendégei voltak:

További cikkeink ebben a témában:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!