2p

A taxisszövetség pedig már egyeztet a fővárosi önkormányzattal egy esetleges budapesti emelésről.

Október végén kezdték el komolyabban hangoztatni a budapesti taxisok, hogy 30 százalékkal emelnének a tarifán, mert a magas üzemanyagárak és a folyamatosan emelkedő költségek mellett a fuvarszám is bezuhant, a pandémia miatt a fővárosban 60-70 százalékos volt a csökkenés. Azonban a fővárosban hatósági ár él, így nem tehetnek semmit.

Most arról ír az atv.hu, hogy Pécsen és Debrecenben is áremelést akarnak a taxisok, itt azonban nincs hatósági ár, ezekben a városokban a helyi taxitársaságok vezetői döntenek az árakról.

Egy, az ATV Híradónak nyilatkozó pécsi taxisofőr azt mondta, nem csak a benzin vagy a gázolaj drágulása áll annak hátterében, hogy emelni szeretnék a viteldíjakat, a kötelező biztosítás, az autóalkatrészek, szervizek mind felemelkedtek 20-30 százalékkal. Debrecenben pedig "1-2-3 héten belül" lesz szükség a tarifaemelésre.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán azt mondta, a szövetség és a fővárosi önkormányzat most egyeztetett.

„A város azt kérte tőlünk, hogy egy szakmai bizottságot hozzunk létre, hogy előkészítsék ezeket a javaslatokat, és utána pedig valamilyen módon a következő hetekben valamilyen megoldást találjunk arra a problémára, hogy a költségeinkkel párhuzamosan valamilyen szinten a bevételeink is növekedjenek”

- mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!