2020. január 29. 09:50

Bár a benzin átlagára szerdától 3, a gázolajé 5 forinttal csökkent, péntektől további 5-5 forinttal mérséklődik. A háttérben a világpiaci kőolajárak koronavírus miatti zuhanása áll.

Kilenc napon belül négyszer is csökkent, illetve csökken a gázolaj ára, azért péntektől átlagban már 18 forinttal kevesebbet kell leszurkolni, mint múlt kedden, literenként 400 forintot – derül ki a holtankoljak.hu adataiból. A benzin csak kétszer olcsóbbodik, de két napon belül, így péntektől már 8 forinttal lesz alacsonyabb, 385 forint az átlagára a keddinél.

Az autósok számára kedvező változásokat az idézte elő, hogy a koronavírus terjedésének hatására a világpiaci kőolajárak csökkentek. A piaci szereplők ugyanis attól tartanak, hogy a kór miatt a világgazdaság növekedése is lassulhat, amelynek következtében csökkenhet a kereslet az üzemanyagok iránt is.

MIndezek hatására az északi-tengeri, Brent típusú olaj ára egy hét alatt 10 százalékkal csökkent, s annak hordónkénti jegyzése immár a lélektaninak számító 60 dolláros szint alá esett. Márpedig a hazai benzinárak szempontjából ezen olajfajta árazása az irányadó. Bár egyébként ma az olajárak valamelyest korrigáltak, emelkedésük után is 60 dollár alatt maradtak.

Az üzemanyagárak csökkenését ugyanakkor tompíthatja a forint gyengülése, miután annak következtében drágul az import, így a külföldről behozott, finomítandó olaj ára is. Márpedig egy dollár ma már 307 forintot ért, szemben az év elejei 295 alatti szinttel.

    

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.