4p

Viszont lesz prémium és Erzsébet-utalvány is.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, pár perce publikált jelentése szerint a fogyasztói árak 3,4 százalékkal emelkedtek augusztusban a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy az év első nyolc hónapjában átlagosan 2,6 százalékkal nőttek az árak.

Bolttól függ, milyen árak vannak
Bolttól függ, milyen árak vannak

Ez alapján egyre kisebb az esély arra, hogy novemberben nyugdíjuk kiegészítésében részesüljenek az idősek. Ennek törvényi feltétele, hogy az áremelkedés meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét. Idén januárban 3 százalékkal nőttek a járandóságok.

A kormány a 8 havi infláció alapján becsüli meg az egész évben várható áremelkedés mértékét, márpedig a friss számok alapján nem az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az infláció végül meghaladja a 3 százalékot.

 

Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy jövőre két választást is rendeznek, az európai parlamenti képviselők mellett az önkormányzati testületekről is döntenek a szavazók. A nyugdíjasok nem maradnak extra pénz nélkül év végén, ha kiegészítést nem is, de prémiumot és Erzsébet-utalványt biztos kapni fognak.

A nyugdíjprémium törvényi feltétele ráadásul teljesülni is fog, a gazdaság ugyanis gyorsabban növekszik idén 3,5 százaléknál. Erre az esetre azt írják elő a jogszabályok, hogy pótlólagos kifizetést kell kapniuk a nyugdíjasoknak, mert - ahogy Orbán Viktor kormányfő szokott fogalmazni -, „nekik is részesülniük kell a gazdasági növekedés gyümölcseiből”.

Itt azokra a nyugdíjasokra kell gondolni, akik 2017-ben legalább egy napot már nyugdíjasként töltöttek, aki tehát idén ment nyugdíjba, arra nem vonatkozik a jogszabály.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Magyar Időknek, hogy a kormány várakozása szerint idén akár a 4 százalékot is meghaladhatja a GDP, így tehát lesz lehetőség a prémium kifizetésére. Mint ahogy történt ez tavaly is, sőt, a jövő évi költségvetés is tartalmaz 25 milliárd forintot erre a célra.

Tavaly egyébként akár 12 ezer forint prémium is érkezhetett a nyugdíjasoknak. Akkor 4,1 százalékkal nőtt a gazdaság, és az államtitkár szavaiból kiindulva idén is erre lehet számítani, tehát a 12 ezer forintok most is megérkezhetnek. Fontos, hogy a tényleges összeg függ a nyugdíj havi összegétől is, vagyis nem mindenki számíthat ekkora pluszjuttatásra. A 80 ezer forint feletti nyugdíjaktól felfelé jár majd a 12 ezer forint.

Az államtitkár szerint a kormány ősszel dönthet a kifizetésről. Ez egyben azt is jelenti, hogy Orbánék várakozása szerint teljesül az idei költségvetési egyenlegcél. Merthogy ez is feltétele a prémiumnak, a törvény szerint. Pedig augusztus végéig nagyon komoly deficit jött össze az államháztartásban, a Pénzügyminisztérium jelentése szerint 1646,2 milliárd forint volt a hiány. A tárca azonban azzal nyugtat mindenkit, hogy év végén még így is teljesíthető a 2,4 százalékos, uniós módszertan szerint számolt hiány, tehát nem lesz gond a büdzsével.

Az idősek továbbá Erzsébet-utalványt is kapnak majd, várhatóan 10 ezer forint értékben. Erre a tapasztalatok szerint még karácsony előtt számíthatnak a nyugdíjasok.

A kiegészítés elmaradását persze tekinthetjük úgy is, hogy az árak emelkedése alatta maradt a nyugdíjemelésnek, tehát nem veszítettek az idősek. Azonban az egyéni tapasztalatok teljesen különbözőek lehetnek a vásárlás során, más-más árak vannak a boltokban térségtől, boltmérettől és hálózattól függően, ezért tényleg csak a legnagyobb általánosságban lehet arról beszélni, hogy mekkora volt az infláció az országban.

 

A KSH jelentése szerint az élelmiszerek 4,1 százalékkal drágultak egy év alatt, az egyéb áruk (közte gyógyszerek, járműüzemanyagok) 7,1 százalékkal, a szeszes italok, dohányáruk 4,6 százalékkal. A szolgáltatások 1,7 százalékkal, a háztartási energia 1,6 százalékka drágultak. A ruházkodási cikkek ára nem változott százalékkal, a tartós fogyasztási cikkekért pedig 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!