Az utóbbi 20-25 évben Magyarországon virágzó turkálóhálózat nem azonos a hajdani bizományi vállalat fiókjaival, de a külföldi second hand-eknek, vintage boltoknak is csupán rokona. A minap benéztem a kedvenc kis budai üzletembe, ahol meglepő csönd fogadott, jóllehet, a szokásos asszonysutyorgás hozzátartozik a vadászathoz.
Merthogy a legtöbbször – főleg a kis boltok esetében – erről van szó. Bejövök, mert megérdemlem! Valóban nincs rá szükségem, igen, ez egy időtöltés, de más meg a kocsmába jár – lamentál az egyik törzsvevő. Nagy részük maga is nyithatna turkálót a saját cuccaiból – olyannyira, hogy néhányan már telefonszámot is cseréltek, hogy a jövőben ne adjanak ki pénzt szenvedélyük tárgyáért, hanem inkább cserélgessenek egymás közt.
Kérdés, hogy a jelenlegi gazdasági válságban hogyan alakul a forgalom? Melyik jóslat győzedelmeskedik? Az egyik azt hirdeti, hogy az elszegényedés miatt az emberek inkább használt ruhákat fognak vásárolni, a másik szerint megszűnik a szórakozásból való „shopaholic” életmód, hiszen ez is plusz pénzkiadás.
A fővárosi üzemeltetők közül sokan tönkrementek, amiben az is belejátszott, hogy a bérleti díjak emelkedtek, az árak meg szép lassan mentek felfelé. A darabáras holmik egy része lassan annyiba kerül, mint a fast fashion márkák leértékelt cuccai. Mindez sokakat persze nem befolyásol abban, hogy vegyenek még egy piros pólót, ami aztán évekig a szekrény alján búslakodik.
Nem a férfiak műfaja
Arra, hogy itt nem egy valós szükséglet kielégítéséről van szó – most elsősorban a fővárosi szegmensről beszélek – jelzi, hogy a környező vállalati központok, irodák alkalmazottai a törzsvevők, akik szeretik megtoldani az ebédszünetet egy kis „vadászattal.”
Más a helyzet a külvárosi, vidéki turkálókkal, ahol tényleg arról van szó, hogy a betérőnek nincs pénze arra, hogy újat vegyen, és örül, ha a férjének vagy a gyermekének is talál olyan holmit, amire tényleg szüksége van. Nagyon ritka, hogy férfiak szenvedélyes turkáló hívők lennének, sőt, nem is értik ennek a „szórakozási formának” az értelmét, sokuk pedig eleve irtózik a használt holmiktól, akkor is, ha rajtuk van az eredeti árcédula. A gyerek csak bizonyos korig hajlandó viselni azt a holmit, amit nem ő választott ki valamilyen márkaboltban.
A magyar turkáló hungarikum. 2022-ben – de inkább nézzük a járvány előtti időszakot – nem létezett olyan település Magyarországon vagy igen kevés, ahol ne nyílt volna efféle boltocska, hasonlóan a kínai üzletekhez. Sajnos, a posta meg az orvosi rendelő megszűnt – piac sincs már –, de ez a két üzlettípus betelepült. Tény, hogy nem bírta ki mindegyik a járvány miatti bezárásokat. Igaz, a falusi üzletek nagy részét a helyben lakó, egyébként háztájival is foglalkozó asszonyok vezették.
Más a vintage és a retro
Az évtizedek folyamán e műfaj elkezdett diverzifikálódni, a plázákba betelepült a legnagyobb hazai üzletlánc, egy másik pedig a márkákhoz értő, a retro-t, s vintage-t értékelő vevőket szólítja meg.
Utóbbi nem valószínű, hogy tönkre fog menni, hiszen sok Budapesten élő külföldi, vagy külföldet megjárt fiatal, netán jelmeztervező tudja, melyek azok a darabok, amelyeket érdemes leakasztani a vállfáról. Ráadásul némelyik üzlet egészen sajátos árpolitikát alkalmaz, van, ahol minden nap más az ár, és olykor egy napon belül is létezik egy-két óra, amikor váratlanul mindenre akciót hirdetnek.
Az is egy érdekes változata e műfajnak, amikor a vevő által behozott holmit beleszámítják az ott vett cucc árába. Persze ezzel akkor érdemes kínlódni a kereskedőnek, ha nagy rajta a haszon. De sokszor még így is megéri. Az sem ritka, hogy viszonteladók az árufeltöltés reggelén hatalmas műanyag szatyrokkal érkezzenek, hogy haszonnal túl adjanak más városban a holmikon.
Attól még messze vagyunk, hogy a nők a környezetvédelmi szempontok miatt kevesebb ruhát vásároljanak, bár akad rá eklatáns példa. Újabban divatba jöttek a privát csereberék, amelyek igencsak üdvözlendők környezetvédelmi szempontból. Barátnők félévente szoktak találkozni – fontos, hogy nagyjából azonos méretűek legyenek és hasonló mennyiségű, minőségű cuccal szálljon be mindenki.
A garázsvásárok – Amerikával ellentétben – nálunk nem igazán terjedtek el. Ehhez az kellene, hogy a városi házakban lakók ne berzenkedjenek amiatt, hogy idegenek járkálnak be a kapun, a nagyobb villákban élők pedig szívesen fogadják a garage sale hírére oda sereglő ismeretleneket. Helyiséget bérelni erre a célra nem érdemes. Lomtalanításkor nem szabad kitenni a fölös ruhafélét – inkább adjuk oda az ezzel foglalkozó segélyszervezeteknek.
Kisebbek voltak a szekrények
Az elmúlt évszázadok folyamán az öltözködés az, ami talán a legnagyobb forradalmi változáson ment keresztül: a gépesítésnek és a növekvő életszínvonalnak hála, egyre több ruhája van az embereknek. (Más kérdés, hogy ez környezetvédelmi szempontból mennyire káros…)
Még az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán is elég volt egy kicsinyke szekrény – hol voltak akkor még beépített gardróbok… A Két emelet boldogság című szocreál propagandafilmben (Herskó János rendezte – aki aztán később kivándorolt Svédországba, hogy meglássa, milyen is a valódi fogyasztói társadalom) azt kérdezi a munkásnő-fiatalasszony – Törőcsik Mari - a barátnőjétől: melyik ruhát veszed fel este? A kéket? Ma visszakérdezne a barátnő: melyik kéket?
A falvakban egészen a rendszerváltásig – de sok helyütt ma is – a mezei munkához meg az állattenyésztési teendőkhöz a kiszuperált, „úgyse látja senki” holmiban dolgoznak az idősebb emberek. Amelyek ma már nem foltozottak, mint mondjuk a Körhintában – Törőcsik Mari kabátkája ilyen, és már a téeszesítés időszakában vagyunk! –, de meg sem közelítik a munkaruha fogalmát, amely a gyáripar előre nyomulásával kezdett csak szokássá válni. Ünneplő öltözék is egy volt, amit óvtak, templomba, lakodalomba mentek benne - sokakat az esküvői öltönyükben temettek el.
Ehhez képest jókora – szemléletbeli – ugrás a turkáló, hiszen más levetett ruháit hordani falun – és persze úri körökben is – valaha szégyen volt, a legnagyobb szegénység, a kolduslét jele.
Az utolérhetetlen fénykor
Az elmúlt negyedszázad divatszava lett a turkáló, amely olyannyira elterjedt, hogy más termékcsoportokra is alkalmazzák. Láttam én a Dob utcában szexturkálós cégért is – ebben a műfajban mi lehet használt? –, de férfiturkálót is, ahol nehezen elképzelhető, hogy az erősebb nem kiszuperált példányait lehessen kapni.
A fénykor a hajdani – néhány – bizományi üzlethez kötődött. A hetvenes években már kiváló minőségű külhoni használt ruhákat lehetett vásárolni, például a Nagymező utcai Gólya áruházban, vagy kedvenc lelőhelyemen, a Körút és a Wesselényi utca sarkán lévő kisebb üzletben. Ehhez az kellett, hogy a vásárló értsen a divathoz, de az sem ártott, ha az ember összebarátkozik az eladókkal.
A hátsó raktárban rendszeresen megfordultak a menő beategyüttesek tagjai, hogy flitteres, extravagáns, fellépős cuccokra vadásszanak. A külföldi áru nagy része csomagból érkezett – az 56-ban kimentek jelentős része rendszeresen küldött haza ilyet –, amelyekben aztán az akkori magyar viszonyok között nem annyira praktikusan hordható kisestélyik, vagy akár szmokingok is előfordultak. Ezek rögtön a pult alá kerültek, ha az értéket, a márkát felismerő szem rájuk bukkant. Eladni is lehetett itt, igaz, hogy 100 százalékos haszonkulcsot tettek rá.
Micsoda buli!
De a Temaforg volt az igazi buli. Géprongyként érkeztek vasúton az Angliában, Svédországban, Hollandiában vagy Belgiumban adományként utcára tett fölös holmik. Sokszor drága, világmárkás ruhák, kabátok, akkortájt még sosem látott, csipkés, fényes fehérneműk lapultak a bálákban. A vidéki pályaudvarokra bálabontás előtt kora hajnalban érkeztek a jól értesültek, akik türelmesen, olykor több óráig várakoztak, hogy elsőnek válogathassanak.
Olykor szinte verekedtek a filléres holmikért, melyek egy részét, persze jókora felárral, továbbadták kéz alatt a különlegességekre vágyóknak, színésznőknek. Kincsekre lehetett akkor még bukkanni, a valódi nerc kepptől az ötvenes évek Hollywoodját idéző strasszos, pink selyem borítéktáskáig, a szecesszió korabeli, kézzel gyöngyözött kabátkáig és a fekete csipkebetétes art deco estélyiig.
Egy idő után rájöttek az importőrök, hogy a jobb darabokat érdemes kiválogatni, és nagy butaság ezekkel esztergagépek olajfoltjait törölgetni. A csekély számú Temaforg-üzlet vált a turkálók másik elődjévé.
A second hand más
Külföldön is léteznek turkálók, főleg a szomszédos volt szocialista országokban. Nyugaton az elegánsabb kínálatú second hand üzletek terjedtek el, használt holmit nem importálnak, hiszen épphogy tőlük származnak a világot bejáró ruhatonnák.
Svédországban az állami vagy egyházi fenntartású boltokba ingyen bevihetők a jó minőségű fölös cuccok (háztartási tárgyak, bútorok, gépek, játékok, de akár porcelánok is), a bevételt jótékony célra fordítják. Évente több mint ezer helyen rendeznek jó hangulatú közösségi eseményt: loppist, azaz kirakodóvásárt, ahol helybérlés és adófizetés nélkül bárki értékesítheti felesleges holmiját. A second hand üzletek kávézóval, terasszal, gyerekjátszóval, kiállítási térrel csábítják a betérőt.
