<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p

Találkoztunk már idén feketébe öltözött pedagógusokkal: a Pedagógusok Szakszervezete rendhagyó évnyitóján így fogadta a sajtó képviselőit. Most hétfőn pedig reggel fél 8-tól a miskolci Herman Ottó Gimnáziumnál is fekete ruhába öltözött diákok, szülők és tanárok tiltakoztak élőlánccal azért, mert a múlt héten a fenntartó tankerület felmentette az intézmény igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. A szakszervezetek, a Szülői Hang és a CKP is megszólalt.

A kirúgás indokaként azt jelölték meg, hogy az igazgatóhelyettes a pedagógusok polgári engedetlenségének az élére állt a múlt héten. A tanárok ezután döntöttek úgy, hogy hétfő reggel fekete ruhában körbeveszik az iskola épületét, amihez csatlakoztak a szülők és a diákok. Az élőláncban noÁr élő közvetítése szerint annyian vettek részt, hogy nemcsak az iskola épületét, hanem annak tornacsarnokát is körül tudták venni a fekete ruhás tiltakozók.

Nyolc órakor a diákok elindultak az intézményt fenntartó tankerülethez átadni azt a petíciót, amelyben kérik, hogy a hétfőtől hatályos felmentést a tankerület vonja vissza, és Dezsőfi György maradhasson az intézmény igazgatóhelyettese.

Ilyen sokan voltak a miskolci gimnázium előtt, mikor a diákok bejelentették, hogy átadták a petíciót. Fotó: Facebook(noÁR
Ilyen sokan voltak a miskolci gimnázium előtt, mikor a diákok bejelentették, hogy átadták a petíciót. Fotó: Facebook(noÁR

Az igazgatóhelyettes eltávolítására reagálva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kijelentette: egy hét múlva ütemezett munkabeszüntetéssel egészülhet ki a pedagógusok polgári engedetlenségi hulláma, miután az Orbán-kormány erővel próbált „hatni” a tanárokra.

Pedagógus szakszervezetek: ismét sztrájkolni kell

A PSZ és a PDSZ arra kéri a tiltakozáshoz csatlakozó pedagógusokat, oktatási dolgozókat, hogy szeptember 12-étől kezdjenek sztrájkot szervezni, mégpedig úgy, hogy valamennyi résztvevő intézményben ugyanabban az időben történjen munkabeszüntetés – akár sztrájk, akár polgári engedetlenség. Ehhez “A” és “B” tiltakozási heteket határoztak meg: előbbi esetében minden hétfőn, szerdán és pénteken tagadnák meg a munkát, utóbbinál minden kedden és csütörtökön.

Fontos, hogy akkor is jelentsék be a sztrájkot, ha az adott iskolában minden tiltakozó polgári engedetlenségre készül, mert így az intézményvezetőnek kötelessége tájékoztatni a szülőket is a munkabeszüntetésről, akiket a szakszervezetek arra kérnek, a tiltakozás idejére ne vigyék be a gyerekeiket az intézményekbe.

Az ütemezett munkabeszüntetés leghamarabb szeptember 19-én kezdődhet az „A” tiltakozási héttel.

Az érdekvédők hétfőtől a következőket javasolják:

  • „Kérjük meg a szülőket, hogy a munkabeszüntetést úgy segítsék, hogy ez idő alatt ne küldjék be a gyermekeiket az intézménybe, mert ekkor felügyelni és tanítani sem kell – így kihúzzuk a sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatás előírásának »méregfogát«;
  • a törvény alapján összevont felügyelet tartható;
  • a sztrájk alatt megtartandó tanítási órákat más napokra át lehet helyezni;
  • ügyeljünk arra, hogy a tervezett sztrájkot minél előbb jelentsük be az intézményvezetőnek, mert a bejelentéstől számított öt nap múlva lehet belekezdeni a munkabeszüntetésbe.”

Október 5-én, a pedagógusok világnapján felkeresik az alapvető jogok biztosának helyi irodáit! Győr, Szeged, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár és Pécs területi irodáinál fognak összegyűlni, hogy számonkérjék a biztost, mit tesz azért, hogy a diákok oktatáshoz fűződő jogai érvényesüljenek! 

Szülői Hang és CKP: kiállnak a tanárok mellett

Közben a szülőket képviselő Szülői Hang a hétvégén levelet írt a tankerületeknek, hogy a pedagógusok megfélemlítése helyett a valós problémákra keressék a megoldást. Úgy vélik, a tankerületek tömegesen követnek el jogsértéseket, melyek miatt sokszor a szülőknek kell pótolnunk az elmulasztott foglalkozásokat.

A Civil Közoktatási Platform (CKP) szintén állásfoglalást fogalmazott meg a pedagógusok mellett, és felháborítónak tartja a feladatait nem teljesítő, a felelősségeit figyelmen kívül hagyó kormányzati, oktatásirányítási szervek és szereplőik hazug nyilatkozatait, a köz- és gyermeki érdekeket képviselő pedagógusok hivatástudatának, erkölcsi felelősségének megkérdőjelezését, fenyegetésüket és megfélemlítésüket, a tankerületek megtorló intézkedéseit.

„Követeljük, hogy az oktatásirányítás és a tankerületi központok igazgatói kérjenek nyilvánosan bocsánatot az érintett iskolai dolgozóktól, és biztosítsák számukra a jogaik gyakorlásának lehetőségét, kommunikációjukban tartsák magukat az elemi civilizációs korrektséghez, eljárásaikban pedig minden ponton legyenek transzparensek” – írják közleményükben.

Felpörögtek az események

Még csak egy hete, hogy négy gimnáziumnál, valamint a Pedagógusok Szakszervezetének székházánál virrasztást tartottak, valamint Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke nyílt levelet írt Maruzsa Zoltánnak válaszul arra, amiért a közoktatási államtitkár arra figyelmeztette a pedagógus szakszervezeteket, hogy a polgári engedetlenség „jogszabályellenes magatartás, a tanulók erkölcsi értékrendjét negatívan befolyásoló, törvénytelen kezdeményezés”. És mindjárt ezt követte az is, hogy országos polgári engedetlenségi hullámot hirdetett a Tanítanék Mozgalom.

És még csak az elmúlt héten történt az is, hogy régi időkre emlékeztető metódust választottak a tankerületek munkatársai, akik személyesen keresik fel a pedagógusokat, és adják át a levelet, amiben retorziókat helyeztek kilátásba. A retorziót pedig a már említett miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesének eltávolításával kezdték meg.