Hazánk tapasztalt diplomatáitól – és itt nem a hűbéreseknek kiosztott posztokról beszélek – nem egy alkalommal lehetett olyan utalásokat hallani, hogy Szijjártó Péter regnálása alatt a külügyminisztériumot sikerült lezülleszteni egy „impex” színvonalára. Fiatalabb olvasóink kedvéért: ezek voltak a szocializmus idején azok a külkereskedelmi vállalatok, amelyek gyakran félretéve az állami ideológiát arra voltak kalibrálva, hogy devizabevételt hozzanak, esetleg a KGST-n belül nem vagy kevésbé elérhető kurrens árucikkeket szerezzenek be. Ha a szövetségesi rendszerben nem is találja meg a helyét a magyar külügy, bizonyos eredményeket fel tud mutatni, hiszen az erősen környezetszennyező akkumulátorgyártásban európai nagyhatalommá válik Magyarország. De ha felesleges lélegeztetőgépeket, vagy a magyar hatóságok által is gyenge hatékonyságú koronavírus elleni oltóanyagot kell aranyáron beszerezni, akkor is mindig számíthatunk a minisztériumra.
Könnyű persze Szijjártó Péter nyakába varrni a hibákat, az ő szerény képességeit felemlegetni, de azt látni kell, hogy a ténykedéséért Orbán Viktort is hasonló felelősség terheli, hiszen a miniszterelnöknél a szakmai alkalmatlanságot mindig felülírja a maximális lojalitás. A tavaszi választások után, amikor bebizonyosodott, hogy a Szijjártó Péter által vitt orosz orientáció egyértelmű zsákutca, hogy egy kultúrnép (???) vezetőinek talán nem kellene egy véreskezű diktátor tenyeréből enni, a miniszterelnök akkor sem váltott. Nem választotta szét a kufárkodást a diplomáciától, és nem nevezett ki a Külügyminisztérium élére atlanti orientációjú vezetőt.
Maradt az ország vezetése a döglött lovon, és Orbán Viktor „kegyelméből” továbbra is Oroszország örök barátja vezeti a magyar külügyeket. Sőt, az unióban az energetikai miniszterek ülésén is Szijjártó Péter az, aki az országot képviseli. (Hogy a hazai minisztériumok rendszere mennyire harmonizál az uniós logikával, arról korábban itt írt Bod Péter Ákos.) Persze itt érdemes megállni egy szóra, hiszen az ország érdekeinek képviselete helyett sokszor mintha más érdekeket képviselne. Nem állítom, hogy ő az oroszok megbízottja, ám az egyértelmű, hogy
a kormány a korábbi hibás energiastratégiai döntések dinamikus korrekciója helyett, ahogy azt más európai államok teszik, annak konzerválását próbálja elérni.
Ennek fókuszában jelenleg a gázellátás áll, ahogy azt fent jeleztük, ennek apropóján vett részt az uniós energiacsúcson Szijjártó Péter, aki ezt követően a Facebook-oldalán előbb egy abszurd kijelentést tett, mely szerint Brüsszel az előidézője az energiapiacon kialakult helyzetnek. Persze, Brüsszel (ahonnan egyébként nagyon szeretnénk 7 milliárd eurót, de sürgősen, hogy a még drasztikusabb megszorításokat el tudjuk kerülni) és
még véletlen sem Oroszország, amely megtámadta Ukrajnát, amely hónapok óta manipulálja az árakat és a szerződéses kötelezettségeire fittyet hányva nem szállít gázt a partnereinek!
Majd ezt követően egy igen érdekes anyagot tett közzé. (Interjúnak nem nevezném, mert azt a műfajt más szakmai sztenderdek jellemzik.) Ebben a miniszter továbbra is úgy tesz, mintha csak Nyugat-Európában lenne energiakrízis és Magyarországon semmi probléma nem lenne. Nem tudom, hogy a külügy kommunikációs csapata nézi ennyire hülyének az embereket, vagy a miniszter dél-amerikai túrája során – ahonnan a leghosszabb Facebook-tudósítás arról szólt, hogy argentin kollégája egy Messi-mezt ajándékozott neki – maradt volna le fontos hazai eseményekről, de egészen szürreális az anyag.
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely száját például Szijjártó Péter számára olyan megdöbbentő kijelentések hagyták el, mint az
„Ukrajnát ért orosz agresszió”
(jelzem ezt még az origo nevű propagandamédia is leírta, tehát nem a független magyar sajtó kitalációja), miközben a külügyminiszter számára továbbra is érthetetlen, hogy Moszkva miért is számít vállalhatatlan partnernek. De az is tanulságos, hogy egy nappal a kancelláriaminiszter takarékossági bejelentése után Szijjártó Péter még mindig kamaszosan és értetlenül kuncog azon uniós szándékon, hogy az energiafogyasztást 15 százalékkal csökkentsék. Ha esetleg a miniszter úr, vagy a rajongói valamiért lemaradtak volna a kormány döntéséről, akkor ezt mondta Gulyás Gergely:
„Csökkenteni kell a gázfogyasztást, a takarékoskodást a kormány saját magán fogja kezdeni, ezért a magyar kormány a kórházak és a szociális intézmények kivételével 25 százalékos gázcsökkentést írt elő az állami szerveknek és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknak”.
És igen, a 25 százalék, az több, mint a Szijjártó Péter által megmosolygott 15 százalék.
Nem ez volt az első alkalom és nyilvánvalóan nem is az utolsó, amikor a miniszter bizonyítja a totális alkalmatlanságát, de mégis tanulságos, hogy a kulcspozícióban lévő emberek mennyire nem értik, hogy mi történik a világban. Vagy ha értik, akkor mi szükség van erre a gátlástalan cinizmusra?
Miközben a magyar kormány a korábbi tévedéséhez makacsul ragaszkodik, és meg sem próbál javítani a helyzeten, addig Európa (szellemileg is) előrébb tartó részében legalább lépéseket tesznek. A gáz és az energiahordozók ára valóban az egekben van, de erre talán nem az a megoldás, hogy az eszét vesztett diktátor kegyeit keressük, hanem az, hogy takarékoskodunk és megpróbálunk alternatívákat találni. Tény, hogy egyik napról a másikra nem lehet kiváltani az orosz gázt, de erre egyrészt lett volna ennek a kormánynak 12 éve, másrészt jelenleg nálunk a szándék leginkább abban merül ki, hogy a szakemberek jelentős része által kitermelhetetlennek tartott palagáz-készleteket szeretnénk feltárni. Beszélhet arról Szijjártó Péter, vagy akár maga Orbán Viktor is, hogy most télen majd Nyugat-Európa gazdasága fejre áll, de kérdem én, ha ez bekövetkezik, akkor mi lesz vajon az ahhoz ezer szállal kötődő magyarral ebben az esetben?
