2018. május 28. 19:17

Szigetvári Tamás, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa az aktuális törökországi  fejleményeket elemzi legújabb írásában.

Az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtóban egyre egyértelműbbnek látják, hogy Törökország komoly gazdasági válság előtt áll. A líra közel 20%-kal gyengült a dollárhoz képest az év eleje óta, az infláció 10% fölöttire nőtt, a folyó fizetési mérleg hiánya tartósan magas, s egyre kevésbé finanszírozható. Mi történt a török gazdasággal, amely az elmúlt másfél évtizedben 6-7% növekedési ütem mellett komoly fejlődésen ment keresztül?

A török gazdaságban a nyolcvanas években meginduló exportorientáció a kétezres évek után vált igazán sikeressé: az európai kapcsolatok javultak, a vámuniós megállapodás, a csatlakozási remények és a növekvő európai befektetések, a versenyképességet javító reformok alapvetően járultak hozzá ehhez. A török politika ebben az időben a pragmatikus ’kereskedő állam’ megközelítéssel igyekezett jó lehetőségekhez juttatni az exportban érdekelt török vállalatokat. A 2008-as válság nem csak a török gazdaságot rázta meg, de az európai kereslet is visszaesett. Így Törökország is egyfajta ’keleti nyitásba’ kezdett, ami járható alternatívának tűnt, a magas olajárak miatt az orosz, a közel-keleti, és a közép-ázsiai kereslet is erősödött. Az elmúlt években azonban kifulladt ez a stratégia: az olajár esése és a külpolitikai változások (szíriai polgárháború és következményei) miatt is megváltoztak a prioritások, a kormányzati politikában a gazdasági racionalitás helyett felerősödtek a biztonsági, külpolitikai szempontok.

Erdogan, török elnök (Fotó: MTI/EPA) Erdogan, török elnök (Fotó: MTI/EPA)

A külpolitikai helyzet rontotta az ország külgazdasági lehetőségeit is, így a kormányzat, saját legitimációjának erősítése érdekében, a belső kereslet ösztönzésével igyekezett felpörgetni a gazdaságot. Ez részben sikeres volt, Törökország 2017-ben is 7% fölötti volt GDP-növekedést ért el. A belső kereslet legerősebb szegmensét azonban az építőipari beruházások jelentették, ami az ország termelékenységét kevéssé javította. A feldolgozóipari beruházásokra – különösen az FDI 75%-át adó európaiak esetében – negatív hatással volt a politikai, külpolitikai, gazdasági értelemben is bizonytalanabbá váló környezet. A beruházások jelentős részben külső finanszírozást igényeltek, de a közel két éve tartó szükségállapot, több tízezer ember politikai indíttatású bebörtönzése, a politikai rendszer autoriter átalakítása, és mindezek gazdasági hatásai azonban egyre inkább növelték az ország-kockázatot.

Az elmúlt hetekben pedig felgyorsultak az események. Az olajárak emelkedése a jelentős kőolajimport miatt a törökök számára a folyó fizetési mérleg további romlását eredményezte. Az amerikai kamatemelés rontotta a feltörekvő piacok finanszírozási lehetőségeit és Törökország pozíciója az egyik legsérülékenyebbnek számít e tekintetben. Erdoğan török elnök erős nyomást fejtett ki az elmúlt időszakban a jegybankra és a monetáris politikára az alapkamat csökkentése érdekében, az alacsony kamatlábak ugyanis ösztönzik a beruházásokat és felpörgetik a gazdaságot, ami az egy hónap múlva esedékes, az elnöki hatalmat is kiterjesztő választások előtt fontos kampánycél volt. A romló külső feltételek és a belső egyensúlytalanság növekedése mellett azonban fenntarthatatlan volt ez a politika.

A valuta további leértékelésének megállítása, az emelkedő infláció megfékezése, a gazdaságot finanszírozó külföldi tőke megtartása és a hitelezői bizalom helyreállítás érdekében radikális beavatkozásra volt szükség. Május 23-án a török nemzeti bank, kormányzati egyetértés mellett, 300 ponttal (3%-kal) megemelte a török alapkamatot, ami rövid időre megállította a líra esését, de kérdés, elegendő lesz-e, és nem válik-e hamarosan szükségessé a kamatláb további emelése. A gazdasági válsághelyzet mellett jelenleg a másik központi kérdés mindennek politikai hatása.


A Törökországot 2002 óta vezető Erdoğannak a 2008-as világgazdasági válság kapcsán már szembe kellett néznie egy komoly gazdasági visszaesést eredményező válsággal, amiből politikailag megerősödve került ki. Ez év elején, némileg meglepetésre, idén júniusra 24-ére tűzték ki az 2019 végén tartandó parlamenti és köztársasági elnöki választást. Bár lehet, hogy a gazdasági helyzet kilátásai már akkor is fontos szempontot jelentett a választások siettetésében, a választás előtt egy hónappal azonban semmiképpen sem jött jól a török kormánypárt és vezetője, Erdoğan számára a mostani krízis. Az elnök és a kormányzati kézben lévő sajtó igyekszik átértelmezni a jelenséget, és külső körök támadásának állítják be a líra leértékelődése kapcsán kialakult helyzetet, ahol az erős elnöki hatalom lehet az egyetlen lehetőség annak megfelelő kezelésére. Az elnök az elmúlt napokban arra szólította fel híveit, hogy dollár és euró-tartalékaik lírára váltásával erősítsék meg a hazai valuta pozícióját. Bár ez a legodaadóbb támogatók számára valós megoldásnak tűnhet, a racionális többség inkább a helyzet súlyosságának beismeréseként láthatja, és éppen ellenkező lépésre ösztönözheti. Jelenleg tehát talán a gazdasági helyzet alakulásánál is fontosabb kérdés, hogy milyen hatással lesz mindez a választásokra, megrendült-e az emberek bizalma az országot másfél évtizede irányító párt és annak vezetője irányában, vagy ügyes politikai lavírozással ismét sikerül tovább erősítenie hatalmát.