2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Erről is kérdezték főszerkesztőnket, Csabai Károlyt a Trend FM hétfő délelőtti adásában. Meg arról, elbillentheti-e a magyar idő szerint szerda hajnali Trump-Harris vita valamelyik fél javára a mostani patthelyzetet.

A beszélgetést itt hallgathatja vissza:

Orbán Viktor kötcsei beszéde után immár biztosra vehető, hogy jövő márciustól nagy változások lesznek a hazai gazdaságpolitikában. Ahogy azt főszerkesztőnk péntek esti jegyzetében már előrejelezte, megszűnik a Pénzügyminisztérium (PM), jobban mondva, beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba, amely így egyfajta gazdaságpolitikai csúcsszervként, centrumként funkcionál majd, továbbra is Nagy Márton irányítása alatt. A PM mostani vezetője, Varga Mihály pedig a Magyar Nemzeti Bank elnöke lesz, váltva a második hatéves mandátuma végére érő Matolcsy Györgyöt.

Vajon ez milyen változásokat hoz majd a monetáris politikában, jobban enged-e majd a kormány felől érkező nyomásnak a Monetáris Tanács? És milyen jegybankelnök lesz az eddig kizárólag a fiskális politikában tapasztalatot szerzett Varga Mihály?

Erről is elmondta véleményét főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában. No meg arról, vajon mit hozhat a magyar idő szerint szerda hajnali Trump-Harris vita, amely a közvéleménykutatók által teljesen azonosnak mért esélyek miatt az amerikai elnökválasztási kampányok egyik legizgalmasabb és legdöntőbb jelentőségű eseményének ígérkezik.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!