Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Vég Márton Vég Márton

Az Orbán-kormány úgy döntött, hogy az MNB-alapítványnak adja el a Mátyás templom melletti értékes ingatlant a Budai Várban.

Újabb értékes budai ingatlannal gyarapodik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2014-ben alapított Pallas Athéné-alapítványok egyike. Egy december 29-i kormányhatározatban ugyanis úgy döntött Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az állami tulajdonban álló, Budapest I. kerület belterület 6667 helyrajzi számú ingatlan a a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány részére adják el versenyeztetés mellőzésével, független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéken - derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyből.

Ingatlan vesz az MNB alapítványa Fotó: MTIIngatlan vesz az MNB alapítványa Fotó: MTI

Ez az érték még nem ismert. Ugyanakkor az biztos, hogy az épületet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 2005-ben kiemelten védett régészeti lelőhelynek nyilvánította.

A megjelölt területen a régészeti védelem indoka az itt található középkori Buda vára és polgárvárosa, a magyar királyok székhelye és egyben világörökségi helyszín régészeti értékeinek megőrzése, kutathatóságuk biztosítása.

- szól az NKÖM 2005-ös rendelete. A kormány mostani döntése szerint a Budai Várban található ingatlanra az MNB-alapítványnak tudományos, oktatási és kutatási tevékenységének bővítése és terjesztése, a  pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében van szüksége. Az MNB-alapítvány és az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) csak a független ingatlanforgalmi szakértői értékbecslése után kötheti meg az adásvételi szerződést.

Némi támpont lehet, hogy az épület 2019-ig a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) vagyona volt. A MAZSÖK kuratóriuma viszont tavaly márciusban úgy döntött, hogy egy csereügylet keretében az állam tulajdonába adják a Budapest I. kerület belterület 6667 helyrajzi számú ingatlant. Ekkor készült egy értékbecslés is, amely 614,9 millió forintra becsülte az ingatlan értékét.

A Budapest I. kerület belterület 6667 helyrajzi számú ingatlan pedig nem más, mint a Szentháromság téren található Burg Hotel, amelyet az MNV korábban sikertelenül próbált értékesíteni. Lapunk is írt arról, hogy lehet érdeklődő a házra, hiszen éppen mellette rekonstruálják a Pénzügyminisztérium leendő székházát. A kikiáltási ára 1,6 milliárd forint volt.

A budai Várnegyed  a Világörökség része. Szállodánk főbejárata a Szentháromság térről nyílik, a festői panoráma nemcsak innen, hanem a szállodai szobákból is élvezhető. Mind a 26 szoba kilátása egyedülálló, és vendégeink az ágyból is gyönyörködhetnek a megvilágított Mátyás templom látványában - olvasható a Burg Hotel bemutatkozása.

Tehát összességében az MNB-alapítvány a Budai Vár egyik, ha nem a legszebb terén vásárolhat újabb értékes ingatlant. Az alapítványokról januárban írtuk meg, hogy az MNB 2014-ben hozott létre hat alapítványt, Pallas Athéné néven, alapvetően a magyarországi közoktatás fellendítésére. Az alapítványok az MNB-től nekik juttatott vagyont nem költhetik el, csak befektethetik és annak hozamát használhatják fel.

A hat alapítványból azok 2017 végi összeolvadását követően négy maradt, majd egy újabb, 2018-as fúzió után három. Ez utóbbiak – a Pallas Athéné Domus Educationis (PADE), a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) és a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) – 2019 végéig külön támogatták az edukációt, a tudományt, a kutatás-fejlesztést és a kultúrát.

Mostantól viszont e tevékenységeket már egy újonnan létrehozott szervezet, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) égisze alatt végzik, a budai Várban, az Úri utca 21. szám alatt található székhelyükön.

Frissítés

A hírrel kapcsolatban az alapítványtól érkezett egy közlemény, mely szerint a kormány december 29-i határozata alapján a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) lehetőséget kap a Budai Várban, a Szentháromság téren álló Burg Hotel épületének megvásárlására annak érdekében, hogy az Alapítvány az alapító okiratában is lefektetett tudományos, oktatási és kutatási tevékenységét a közjó érdekében megfelelően hasznosítsa.

A Magyar Nemzeti Bank által alapított PADME létrejötte óta olyan, történelmi szempontból jelentős, emblematikus helyen lévő ingatlanokat újít fel és hasznosít az alapítvány oktatási, tudományos céljaira, amelyek kihasználatlanul, illetve elhanyagoltan álltak. Az eddigi ingatlanberuházások során kiemelt szempont volt, hogy a legkorszerűbb technológiákat felhasználva, olyan fenntartható, közösségi és kulturális terek jöjjenek létre, melyek a magyar tudományos élet meghatározó sarokpontjai lesznek a következő évtizedekben.

A PADME beruházásában újult meg és kapott új funkciót a számtalan építészeti díjat elnyert Úri utca 21. alatt lévő Régi Városháza, amely ma Bölcs Várként működik, valamint 2021 első felében a felújítás után várhatóan megnyitja kapuit az ugyancsak a Budai Várban, az Úri utca 72. szám alatt, a Kapisztrán tér sarkán álló történelmi épület is. Az PADME bízik abban, hogy a Budai Vár szívében most egy újabb műemlék épületet menthet meg, amely ezáltal az oktatás és tudomány központjává válhat.

Az adásvételi szerződés megkötéséről a kormányhatározat szerint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek kell gondoskodnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül a független szakértői értékbecslés rendelkezésre állását követő 60 napon belül.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.