<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		
mfor.hu

Öt-hat nap múlva dőlhet el, mely szolgáltatók folytathatják a működésüket, és melyeknek kell még tovább bezárva kitartaniuk.

Szerdán rengeteg szolgáltató lélegezhetett fel országszerte: miután elértük a 2,5 milliomodik beoltottat, a kormány elrendelte a lépcsőzetes újranyitás első fokozatát, így ismét munkába állhattak mások mellett a fodrászok, kozmetikusok is. A több hetes leállás után most ezeknél a szolgáltatóknál égnek a vonalak, nem ritka, hogy a következő hét végéig teljesen be vannak már táblázva. Amelyikük ki tudta húzni az elmúlt időszakot, az emiatt a kiesett bevételek java részét valószínűleg hamarosan vissza tudja hozni.

Márpedig Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke szerint ezen szolgáltatók többségének sikerült túlélnie a kényszerű zárva tartást. Érdeklődésünkre Németh azt mondta, hogy bár még nem látni pontosan, hogy hányan vannak, akiknek végleg be kellett zárniuk - ezt a Magyar Országos Szakmai Ipartestület sem tudta nekik még megmondani - a szépészeti szolgáltatók java része kisvállalkozó, így tudtak élni a KATA-fizetés elengedésének lehetőségével, ami megnövelte a túlélési esélyeiket. Legkésőbb ma már azok is kinyitottak ebben a szegmensben, akiknek a tegnapi újraindulás valami miatt nem jött össze, mondta Németh.

Hajvágás egy újranyitott miskolci szalonban 2021. április 7-én. (Fotó: MTI/Vajda János)Hajvágás egy újranyitott miskolci szalonban 2021. április 7-én. (Fotó: MTI/Vajda János)

Sok szolgáltatónak azonban továbbra is zárva kell tartania - az ő helyzetük annyiban még bizonytalanabb, hogy egyelőre nem tudni, mit jelent majd az újranyitás második lépcsőfoka. A mai Kormányinfón elhangzott: a következő lazítási intézkedésekről akkor dönt a kormány, ha megvan a 3 milliomodik beoltott magyar is. Ez Gulyás Gergely szerint 5-6 napon belül lehetséges - addig a zárva maradók nagyjából annyit tehetnek, hogy imádkoznak, hogy ők is benne legyenek abban a csoportban, mely a következő körben megkapja a zöld jelzést. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy áprilisban a vendéglátóegységek teraszaira már ki lehet majd ülni, főleg ha az oltási program így halad tovább.

Akik a többieknél is nagyobb bajban vannak, azok között Németh a fotósokat, a vendéglátóegységek, szálláshelyek kiszolgálóit és a nyugati határnál működő fogtechnikusokat hozta fel példaként. Mint rámutatott, a fényképészeknek nem csak, hogy zárva kell tartaniuk a stúdiójukat, de most családi rendezvények sem tarthatók, így ők "terepre" se tudnak menni, ott sem tudnak dolgozni, pénzt keresni. A szálláshelyek kiszolgálói közül továbbra is óriási munka- és bevételkieséssel kell, hogy megküzdjenek a textiltisztítók, hűtőgépszerelők, klímakarbantartók: mivel a hotelek csak üzleti utazókat fogadhatnak, sokkal kevesebb ágyneműt kell kimosni, a gépek pedig sokkal kisebb intenzitással üzemelnek, nem használódnak úgy el, mint korábban, kevésbé szorulnak javításra. Az osztrák határ közelében működő fogtechnikusok pedig szinte teljes egészében a szomszédos országból beáramló fogászati turizmusra vannak ráálva, ami most nem létezik. Németh elmondása szerint utóbbi szolgáltatók közül most sokan csődbe mennek.

Németh szerint mindig az enyhítések aktuális fázisának élesedésekor derül ki, hogy pontosan kinek nem fog már menni az újranyitás. Ilyenkor tudnak ők is hatékonyabban fellépni az érdekükben, és további segítséget, hitelfelvételi lehetőséget kérni nekik a kormánytól. Mint mondja, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara listáját, mely a megsegítendő szolgáltatókat sorolja, javarészt az IPOSZ javaslataira bővítették. Sajnos nem minden javaslat tud átmenni, mondja Németh, de folyamatos kapcsolatban vannak a kamarával, és javaslatokat tesznek a kedvezményezettek körének bővítésére.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.