4p

Az építkezéshez százhektáros területet vettek meg, a vizeken felpörgetik majd a halászatot. A projekt kritikusai szerint ez katasztrofális hatással lesz a környezetre.

Sierra Leone 55 millió dollárért eladott egy partszakaszt és egy hozzá kapcsolódó védett esőerdő-sávot Kínának, az ázsai nagyhatalom pedig 100 hektáros alapterületű kikötőt tervez építeni a megszerzett területen, ahol ipari halászatot folytat majd.

A most megvásárolt Black Johnson tengerpart a Freetowntól délre található Western Area Peninsula nemzeti parkkal határos, mely több veszélyeztetett állatfajnak is otthont ad, köztük antilopokkal és tobzoskával. A partszakasz vizében most a helyiek halásznak, többségében barrakudát, sügért és szardíniát. Az itt fogott halak adják a teljes belföldi halpiaci kínálat 70 százalékát.

A Black Johnson tengerpart. (Forrás: YouTube)
A Black Johnson tengerpart. (Forrás: YouTube)

A kínai birtokszerzés és építkezési terv sajtóértesülések nyomán lett köztudomású Sierra Leoneban, vagyis arról a helyi kormány nem tájékoztatta - vagy legalábbis nem tájékoztatta időben - a nyilvánosságot. Az értesülések halliszt-gyárról szóltak (itt a halakat ledarálják, és például disznótápot készítenek belőlük), és miután ezzel lett tele a helyi közösségi média, a kormány végül is előállt, és sajtóközleményben jelentette be, hogy valóban megtörtént a terület értékesítése, ám ott halliszt-gyár helyett halászati kikötő épül, ahol tonhalat és egyéb, nagytestű halakat fog halászni, melyeket nemzetközi piacon értékesítenek majd. A komplexum része lesz egy hulladékfeldolgozó is, mellyel a tengeri hulladék mellett egyéb hulladékot is újrahasznosítanak.

A projekt kritikusai szerint egy ekkora beruházásról ilyen formában tájékoztatni a nemzetet egyrészt elégtelen, másrészt az iromány maga "elég homályos". Most egyszerre két jogi csoport küzd azért, hogy a kormány nyilvánosságra hozza a környezeti hatástanulmányt, és a kormányközi megállapodás részleteit. Az építkezéshez szükséges terület fele állami tulajdonú, a másik fele viszont magántulajdonban volt, utóbbi területeket Sierra Leone kisajátította. A helyi pénzügyminisztérium 1,35 millió dollárt különített el az érintett földbirtokosok kompenzálására.

Hosszabb cikkünk Kína globális terjeszkedéséről: Ilyen az, amikor Kína tesz egy szívességet, aztán kér cserébe valamit

James Tonner, egy Londonban élő, és a Black Johnson partszakaszon egészen eddig földet birtokló férfi most nyílt levelet írt  Julius Maada Bio Sierra Leone-i elnöknek, melyben úgy fogalmazott, hogy a kínai kikötő megépítése "katasztrofális lenne az országnak és a bolygónak". Tonner szerint az elpusztítana egy őserdőt, kifosztaná a halállományt, szennyezné a halak ívóterületét és az ökoszisztémát. A partszakasz a Whale bay nevű öböl része, mely a közelben rendszeresen megforduló bálnákról és delfinekről kapta a nevét - ezek az állatok várhatóan elhagynák a területet a kikötő miatt. 

Tonner levele szerint a birtokosok kompenzációja sem fair, ugyanis a területek valós ára a felajánlott összegek harmincszorosa. A panaszos szerint a kormány a földszerzéssel alkotmányellenesen járt el. Arra ugyan alkotmányos joga van, hogy földeket sajátítson ki, ha az közérdek, ám szerinte ez egyértelműen nem az. Közérdek itt még csak egy mélyvízi kikötő sem lehetne, a terület arra sem alkalmas, írja, mivel az is megsemmisítené a halak ívóterületét a lagúnában, és ezzel eltörölné a helyiek fő bevételi forrását, emellett a helyi turizmusra is végzetes csapást mérne.

A helyiek felhördülésére Emma Kowa Jalloh halászati miniszter elhintett néhány információ-morzsát. Eszerint a halászati kikötő kínai "állami támogatással" épül meg, és Sierra Leonénak is lesz benne tulajdonrésze, földterület formájában. A miniszter szerint az emberek "nagy hűhót csapnak" a kikötő miatt, de azt tanácsolja, hogy ehelyett legyenek türelmesek, mert az országnak fejlődnie és növekednie kell. "Fejleszteni kell, és ezért valakiknek áldozatokat kell hoznia" - fogalmazott.

(Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!