2p

A külső hatások miatt 4 százalékról 3,5 százalékra csökkentette 2020-as GDP-előrejelését a Pénzügyminisztérium. Lehet, hogy nem teljesül a prémium kifizetésének törvényi feltétele.

Miközben a tavalyi negyedik negyedéves, valamint egész éves magyar GDP nagyon jól mutat az európai mezőnyben, az idei kilátások kevésbé fényesek, és ezt már a kormány is elismerte. Tegnap Gulyás Gergely a Kormányinfón kérdésünkre még korainak tartotta a gazdasági alapadatok felülvizsgálatát, de a pénzügyminiszter ma bejelentette, hogy a magyar GDP idén a tervezett 4 százalék helyett 3,5 százalékos lehet.

Varga Mihály (MTI Fotó - Marjai János)
Varga Mihály (MTI Fotó - Marjai János)

Az MTI beszámolója szerint Varga Mihály a Pénzügyminisztériumban tartott tájékoztatón azt mondta, hogy 2020-ban inkább kívülről jöhetnek kockázatok. Ezek között említette a német autóipar nehézségeit, a koronavírus turizmusra és a termelésre gyakorolt fékező hatását, az országok, kontinensek között kirobban kereskedelmi vitákat és a felgyorsuló eladósodást a világban.

A fél százalékpontos korrekció jelentősnek mondható, ráadásul az év elején kényszerült erre a kormány. Kérdés, hogy az állami pénzügyek esetében milyen hatása lesz a lassabb növekedési tempónak, át kell-e írni a számokat, vagy a rendelkezésre álló tartalékok elegendő forrást jelentenek a negatív hatások kivédésére.

A 3,5 százalék egyben azt is jelenti, hogy kérdőjelessé vált a nyugdíjprémium kifizetése. A nyugdíjtörvény alapján ugyanis akkor kerül erre sor, ha a GDP meghaladja a 3,5 százalékot a tárgyévben.

Az idei költségvetésben el is különítettek erre 20 milliárd forintot, de elképzelhető, hogy ez bent is ragad a büdzsében (azért a törvényi feltétel nem teljesülése esetén is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a kormány valamilyen jogcímen mégis eljuttatja az idősekhez ezt a pénzt az év vége felé).

Kíváncsiank várjuk, hogy az MTI teljes tudósításából (egyelőre csak egy gyorshír érhető el) kiderülnek-e majd további részletek a költségvetéssel kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!