Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

A történész, politikus, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke huszonöt éve, 1993. december 12-én hunyt el.

Antall József 1932. április 8-án született Budapesten. Apja, id. Antall József a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként sok ezer Magyarországra érkezett lengyel, francia és zsidó életét mentette meg, 1945 után újjáépítési miniszter és a Független Kisgazdapárt pártigazgatója volt.      

Antall József hazáját szerető, a nemzet iránt elkötelezett, keresztény-konzervatív, humanista értékrendet valló családban nőtt fel, s már tizenhat évesen eldöntötte, hogy politikai pályára lép. A budapesti Piarista Gimnázium után az ELTE-n történelem szakos középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést, történelemből bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Két fia született.

1950-től az Országos Levéltárban és a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott, majd az Eötvös József Gimnáziumban tanított. Az 1956-os forradalom idején a gimnázium forradalmi bizottságának elnökévé választották, részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében, a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalakításában. A forradalom leverése után ezért őrizetbe vették, 1959-ben a Toldy Gimnáziumban kapott állásából is menesztették, mert "politikai magatartása miatt" a tanári pályára alkalmatlannak minősítették. Ezután könyvtárosként dolgozott.

Antall József osztálykiránduláson toldys osztályával, jobb szélen Jeszenszky Géza egykori tanítvány, későbbi külügyminiszter. (Forrás: Wikipédia)Antall József osztálykiránduláson toldys osztályával, jobb szélen Jeszenszky Géza egykori tanítvány, későbbi külügyminiszter. (Forrás: Wikipédia)

1963-ban a Magyar Életrajzi Lexikon részére nyolcvan orvos életrajzát írta meg, ezzel kezdődött tudományos pályafutása, amelynek során több száz orvostörténeti publikációja jelent meg. Az 1964-ben megnyílt Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltárban tudományos kutató, igazgatóhelyettes, 1974-től főigazgatója volt, az intézmény irányítása alatt nemzetközi hírű kutatóműhellyé fejlődött. 1968-tól az Orvostörténeti Közlemények című folyóirat főszerkesztője, 1972-től a Magyar Orvostörténeti Társaság főtitkára, 1982-től elnöke volt, és több tekintélyes nemzetközi tudományos testületben töltött be tisztségeket.

A pártállam végnapjaiban kapcsolódott be újra a politikai életbe. Stabil politikai nézetrendszerrel és kialakult elképzelésekkel rendelkezett, ehhez kereste a politikai formációt, ahol ezt képviselni tudja. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) munkájában 1988-tól vett részt, jelentős hatással volt a szervezet általános politikájának kialakítására. 1989-ben kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében a háromoldalú egyeztető tárgyalásokon, az alkotmánymódosítást előkészítő bizottságban. Szakmai felkészültsége, kompromisszumkészsége, számos indítványa egyre ismertebbé tette, s 1989. október 21-én az MDF elnökévé választották.

Az 1990. március 25-én és április 8-án rendezett első szabad parlamenti választásokon az MDF győzött, a hárompárti koalíciós kormány a kereszténydemokraták (KDNP) és a kisgazdák (FKGP) bevonásával május 23-án Antall József vezetésével alakult meg. Miniszterelnöksége idején az immár plurális demokrácia elindult a szociális piacgazdaság felé, elfogadták a politikai, gazdasági, társadalmi átalakulást segítő, szentesítő törvényeket. Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek. Kivonultak a szovjet csapatok, megszűnt a szocialista tábor katonai (Varsói Szerződés) és gazdasági (KGST) tömörülése, Magyarország kezdeményezésével létrejött a visegrádi országok együttműködési csoportja.

Antall József a parlamentben.Antall József a parlamentben.

A hatalmas államadósság szorításában az Antall-kormánynak komoly konfliktusok, érdekütközések sorát kellett kezelnie, köztük az 1990. októberi taxisblokádot és az egész cikluson áthúzódó "médiaháborút". Amikor a támadások kereszttűzében álló Antall Józsefen bírálói, pártjának radikális szárnya a mélyrehatóbb belső változások elmaradását kérték számon, a kormányfő úgy reagált: "tetszettek volna forradalmat csinálni".

Antall József több magyar, külföldi kitüntetésben és elismerésben részesült, 1990-ben Robert Schuman-díjjal tüntették ki az európai egység előmozdítása érdekében tett különleges érdemei elismeréseként, 1990-ben az Európai Demokratikus Unió (EDU) alelnökévé választották.

Kormányfői működésének szinte első napjától küzdött nyirokrendszeri daganatos betegségével, ciklusát nem tudta kitölteni, 1993. december 12-én meghalt. Országházi ravatalánál negyedmillió ember vonult el, Melocco Miklós által készített síremléke a Fiumei úti sírkertben áll. Több hazai településen áll szobra, utcákat, tereket neveztek el róla, és 2009 óta nevét viseli az Európai Parlament egyik brüsszeli épületszárnya - ennek avatásán jelentették be az Antall József Tudásközpont megalapítását.

Antall József síremléke a Fiumei Úti Sírkertben. (Forrás: Wikipédia)Antall József síremléke a Fiumei Úti Sírkertben. (Forrás: Wikipédia)

Antall József mindent megtett azért, hogy Magyarország Európa nyugati feléhez tartozzon, de nem kívánt szakítani az értékőrző hagyománnyal, és nem feledkezett meg a határainkon túl élő magyarokról sem. Ezért kívánt - mint mondta - lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni, és magyarként európai polgár lenni. A modern, nemzeti konzervativizmus híve volt, hitvallása szerint élt: "én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.