Az egykori spanyol gyarmat, Kuba a 20. század közepén az Egyesült Államok befolyása alatt állt, amerikai kézben volt a cukornád-ültetvények, a cukorgyárak és a bányák nagy része. Az ország élén egymást váltották az amerikai érdekeket kiszolgáló korrupt kormányok és diktátorok.
A legtehetségesebbnek Fulgencio Batista bizonyult, aki 1935-től volt a hadsereg főparancsnoka, majd 1940-ben demokratikus választások révén került az elnöki székbe. Bár ügyelt saját gyarapodására is, hatékonyan vitte az ügyeket, ráadásul négyéves mandátumának letöltése után - szokatlan módon - visszavonult, és Floridában élvezte vagyonát.
Véres visszatérés
Amikor 1952-ben puccsal tért vissza a hatalomba, a tönk szélére került Kubában viszonylagos népszerűség övezte. A hozzá fűzött remények azonban gyorsan szétfoszlottak: Batista immár korrupt, véreskezű zsarnoknak bizonyult, aki feloszlatta a parlamentet, törölte a választásokat, betiltotta a pártokat és szégyentelenül tömte zsebét. A diákság és az értelmiség tüntetésekkel, a munkásság sztrájkokkal tiltakozott, amire a terror erősödése volt a válasz.
A diktatúra elleni fegyveres harc szervezéséhez egy fiatal ügyvéd, Fidel Castro kezdett hozzá testvérével és néhány barátjával. A maroknyi fiatal azt tervezte, hogy katonai egyenruhába öltözve, konvojban jutnak be az ország második legnagyobb erődjébe, a sziget keleti részén fekvő Santiago de Cuba melletti Moncadába, amelyet elfoglalnak, egy kisebb csoport pedig a közeli Bayamóban foglal el egy laktanyát.
Az itt tárolt fegyverek megszerzése után visszavonulnak a hegyekbe és gerillaháborút kezdenek, amelyhez reményeik szerint hamarosan tömegek csatlakoznak. A 138 támadó külön-külön utazott Santiagóba, ahol 1953. július 26-án hajnalban egy farmon gyülekeztek. Azért választották ezt az időpontot, mert előző nap zajlottak a környék védőszentjének ünnepségei, és arra számítottak, hogy a katonák ébersége lankad, de bíztak a meglepetés erejében is.
Szerencsétlen bukás
Az akció azonban - a gondos tervezés ellenére - az első pillanattól fiaskónak bizonyult. A konvoj egyik autója defektet kapott, kettő eltévedt Santiago utcáin, ráadásul az egyik vitte a komolyabb fegyvereket. A kapuőrséget még sikerült lefegyverezniük, de egy őrjárat észrevette őket, és még azelőtt riadót fújt, hogy a támadók az épületekig eljutottak volna.
A tízszeres túlerőben lévő katonák rövid idő alatt felülkerekedtek az elavult kézifegyverekkel tüzelő támadókon, így Castro elrendelte a visszavonulást. Kudarcba fulladt a bayamói támadás is. Mivel az akcióban két tucatnyi katona meghalt, bosszúszomjas társaik az elfogott támadókat megkínozták, majd a helyszínen kivégezték. Összesen 61-en vesztették így életüket. A Sierra Maestrába menekült Castróra és néhány társára egy őrmester akadt rá öt nappal később, aki az azonnali felkoncolást elrendelő parancs ellenére "csak" letartóztatta őket.
Batista két nagy hibája
Batista látványos pert akart, így a Moncada támadóinak 1953. szeptember 21-én kezdődött tárgyalására a közönséget és az újságírókat is beengedték. Ez hatalmas hibának bizonyult: Fidel Castro, aki ügyvéd lévén maga látta el védelmét, október 16-án hatalmas védőbeszédet mondott, amely a híres "A történelem fel fog oldozni" szavakkal zárult. Castro már akkor sem tagadta meg önmagát, öt órán keresztül szónokolt.
A bíróság persze nem mentette fel, tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Batista 1955-ben elkövette második végzetes hibáját, amikor a közvélemény nyomására szabadon engedte Castrót, aki társaival Mexikóba távozott. Itt szervezkedtek tovább, majd 1956. november 25-én a Granma nevű vitorlás hajó fedélzetén újfent nekivágtak Kuba felszabadításának.
A december 2-án partra szálló csoportot árulás révén három nap múlva meglepték a hadsereg erői, az összecsapás után csak 12-en maradtak életben. A túlélők, köztük Fidel, testvére, Raúl és Ernesto (Che) Guevara a Sierra Maestra hegyeiben szerveztek gerillamozgalmat a gyűlölt Batista-rezsim ellen. Az egyre növekvő "felkelő hadsereg" sorra aratta a győzelmeket, Batista 1958. december 31-én elmenekült, 1959. január 1-jén Che Guevara, majd Fidel Castro egységei is bevonultak Havannába.
Moncada iskola
A Moncada-laktanyát a forradalom győzelmét követően iskolává alakították át, falain mementóként meghagyták a lövedékek becsapódásának helyeit, a Santiagóba vezető műút mentén pedig emlékművet állítottak az akkori támadás minden egyes halottjának.
MTI
