A kiegyezés korában Pest-Budán öt indóház volt. Az országgyűlés 1868. december 5-én úgy határozott, hogy tervet készíttet a pesti és budai pályaudvarok összekötésére, Pesten pedig a személyforgalom növekedése miatt egy központi pályaudvar építésére. A Központi Személyszállító Indóház helyét akkor a mai Rákóczi út és Nagykörút kereszteződésében jelölték ki. A megvalósításra számos elképzelést dolgoztak ki, de az 1873-as gazdasági válság miatt az építés megkezdését el kellett halasztani.
A Magyar Államvasutak 1881-ben megváltozott helyszínen, a Kerepesi úti vámnál, a mai Baross térnél kezdte el építtetni az új pályaudvart. A Központi Indóház építkezésének irányításával Rochlitz Gyula építészt, MÁV-felügyelőt (mai szóhasználattal: főtervezőt) bízták meg, akinek tervei alapján épült meg korábban a Magyar Államvasutak igazgatósági épülete az Andrássy úton és az első dunai összekötő híd.
Az alapozási munkálatok kellemetlen meglepetést hoztak: a laza, lápos talaj hosszadalmas és költséges cölöpalapozásra kényszerítette az építkezőket. Kevesen tudják, hogy akárcsak Velencében, a Baross téren is cölöpök viszik át a mélyebben fekvő, teherbíró altalajra az építmények terhét. A cölöpözési munkálatok megtervezése és irányítása a norvég születésű Gregersen Guilbrand szakértelmét dicséri - az 1960-as évek végén az M2-es metróvonal építésekor, s a 2010-es évek elején, az M4-es metróvonal építésekor a cédrusfa cölöpöket teljes épségben találták.
Az ország legforgalmasabb fejpályaudvara nem földrajzi fekvéséről kapta a nevét, hanem az Erdéllyel és a Balkánnal meglévő vasúti kapcsolatok miatt. A fiatal fővárosnak világvárosi jelleget kölcsönzött a Kerepesi út tengelyébe került épület olasz reneszánsz stílusú, negyven méter magas főhomlokzata, melynek felső részét, az attikát a vasút allegóriáját megjelenítő szobrok díszítik: a Neptunt és Vulkánt, a tenger és tűz istenét ábrázoló szobrok között álló, fogaskereket és gőzölgő edényt a magasba emelő fedetlen keblű, szárnyas nőalak a gőzvasutat, a civilizáció hordozóját és terjesztőjét jelképezi.
A húsz méter széles kapuzat két oldalán egy-egy falfülkében a gőzgép feltalálójának, illetve a gőzmozdony tökéletesítőjének szobra áll: James Watt Stróbl Alajos, George Stephenson Vasadi Ferenc alkotása. Közvetlenül a kapuzat fölött a bányászat, az ipar, a földművelés és a kereskedelem jelképes alakjai tekintenek alá a szemlélőre (Bezerédy Gyula alkotásai). A reneszánsz mintázatú kapuzat és a többi kovácsoltvas-díszítés Jungfer Gyula munkája.
A főépület 16 800 négyzetméter, a fedett csarnok hossza 180 méter, szélessége 42, magassága 31,4 méter. A vágánycsarnokot két oldalról eklektikus stílusú szárnyépületek egészítik ki, amelyeket szintén Rochlitz Gyula tervezett. Az ötvágányú fogadócsarnok kialakítása Feketeházy János hídépítő mérnök munkája. A 42 méter széles és 188 méter hosszú csarnok tetőszerkezete a maga korában világhírre tett szert, a fényt átengedő üvegezésével, természetes szellőzésével. Az utazó közönség a Thököly út felőli érkezési oldalon, a Lotz csarnokon át juthat a vágánycsarnokba. A pompás, fényűző csarnokot Lotz Károly Háború és béke; Bányászat; Kohászat; Kereskedelem; Hídépítés; Posta; Földművelés; Jólét és Than Mór A vasút allegóriája freskói díszítik.
Báró Kemény Gábor közmunka- és közlekedésügyi miniszter a pályaudvar műtanrendőri (mai szóval hatósági) bejárását augusztus 12-ére, a pályaudvar üzembevételét augusztus 16-ra tűzte ki. 1884. augusztus 15-én, a délutáni órákban a főváros kíváncsi lakosai belépti jegyet válthattak, hogy megtekintsék a Központi Indóházat. A legnagyobb szenzációt az akkoriban technikai csúcsteljesítménynek számító elektromos világítás keltette, az irodákban izzólámpákat, az állomáscsarnokban pedig ívlámpákat szereltek fel. A látogatók egyetlen dolgot kifogásoltak: a pályaudvar messze esik a várostól, nehezen lehet megközelíteni. A munkások augusztus 16-án hajnalban, fáklyafény mellett fejezték be a kocsifeljárók aszfaltozását. Még aznap befutott az első gőzös az új pályaudvarra a szerelvény felett lengedező, magyar címerrel díszített lobogóval.
MTI
