3p

Több mint félmillió kínai gyártmányú gyermekjátékot - főleg kulcstartót - és ékszert hívnak vissza magas ólomtartalom miatt az Egyesült Államokban.

Nagy mennyiségben az ólom mérgező. 2006-ban egy minneapolisi gyermek meghalt, miután lenyelt egy kis méretű ékszert. Az anyag csekélyebb, nem halálos mennyiségben is veszélyes, ugyanis fejlődési rendellenességeket, visszamaradást okozhat a fiataloknál - írja a Reuters.

Legutóbb augusztus végén vontak be a piacról Kínában előállított, gyermekeknek szóló termékeket az USA-ban. A nyáron gyakorlatilag mindennaposnak számító esemény akkor éppen háromszázezer terméket érintett. Az ohiói Martin Designs és a massachusettsi Schyllings Associates 2006 júniusa és 2007 júliusa, illetve 2001 és 2002 között készült játékait és gyermekkönyveit hívta vissza. Kínai illetékesek nem kommentálták a történteket, de korábban úgy nyilatkoztak, hogy az évente előállított több milliárd kínai termék csak elenyésző hányada találtatik hibásnak.


A kínai gyártókat igen kellemetlenül érintő eseménysorozat augusztus elején kezdődött, mikor az amerikai Mattel piacvezető játékgyártó másfél millió Fisher-Price márkájú terméket vont be a piacról, mert veszélyesnek bizonyultak. Ezzel kapcsolatban aztán kiderült, hogy inkább tervezési, mint gyártási hiba történt. Kevesebb mint két héttel később ugyanez a cég újabb 18 millió játékszert hívott vissza, melynek hatására más vállalatok - köztük a második legnagyobb Hasbro - is gyanakodással kezdték kezelni a távol-keleti országból származó termékeket.

Peking gyorsan reagált a történésekre. Az illetékes hatóságok rögtön bevonták a két felelős gyártó cég exportengedélyét, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy elaltassa az amerikaiak gyanakvását, akik sokkal szigorúbb termékellenőrzésbe kezdtek.

A kínai társaságok jó hírnevét újabb csapás érte, amikor a világ legnagyobb szupermarketlánca, a Wal-Mart felhagyott két kínai kutyaeledel árusításával, a Nike sportszergyártó pedig szerzői jogi pert nyert két gyártó ellen. Az elmúlt hónapban játékokon kívül kulacsokat, üvegeket, gumiabroncsokat is visszahívtak Európában és Amerikában, s egyes élelmiszerek is gyanúba keveredtek.

A nemzetközi elégedetlenkedésre válaszul a múlt hónapban a kínai termékbiztonsági hivatal vezetője azt ígérte, hogy karácsonykor már biztonságos játékokat vehetnek kezükbe a gyerekek. Az ország arra is ígéretet tett, hogy beszünteti az ólomtartalmú festékek használatát.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!