A magyar villamosenergia-piacot össze kell kötni a környező országok hasonló nemzeti piaci szegmenseivel. A piac-összekapcsolás praktikusan az energiatőzsdéken keresztül valósulhat meg - emelte ki Gordos Péter.
A módosított villamos-energiatörvény főszabályként biztosítja, hogy a kapacitásokkal rendelkező kereskedők kétoldalú megállapodásokkal értékesíthessék a rendelkezésükre álló villamos energiát. Az eladásokon túl megmaradó úgynevezett kapacitásfeleslegeket viszont nyilvános aukciókon kell eladniuk, amelynek feltételeit a Magyar Energia Hivatal (MEH) szabja meg.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy június végéig a hivatal piacvizsgálatokat végez a villamos energia törvény alapján, és megállapítja, hogy melyek piaci erőfölénnyel rendelkező szereplők. Ezt az erőfölényes állapotot ugyanis további speciális versenyt elősegítő szabályokkal kell kezelni annak érdekében, hogy ezzel a helyzettel ne élhessenek vissza.
Vinkovits András, a Magyar Villamosenergiai-ipari Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi években Magyarország villamosenergia-igénye folyamatosan nő, a kilencvenes években még évente 0,8-1,3 százalékkal, 2000 után azonban már 1,7-2,4 százalékkal. A szakember ezt a növekedési ütemet prognosztizálja a következő évekre is.
A vezérigazgató szerint szükséges, hogy a növekvő igényekhez igazodva újabb erőművi kapacitások létesüljenek Magyarországon. A jelenlegi mintegy kilencezer megawatt erőművi összteljesítményt 2015-ig legalább háromezer megawattal kellene növelni. A következő 10 évben pedig még további mintegy négyezer megawatt újabb erőművi kapacitásra volna szükség.
A szakember jelezte azt is, hogy az újonnan létesítendő erőműveknek olyan struktúrában volna célszerű megépülniük, hogy a legköltséghatékonyabbak legyenek, és a fosszilis energia - leginkább a földgáz - használata ésszerű keretek között maradjon.