A cikk emlékeztetett rá, hogy a forint a múlt héten szorult helyzetbe került, de a Magyar Nemzeti Banknak két, figyelemre méltó mértékű, kamatcsökkentéssel sikerült elhárítania a spekulációs hullámot.
Marie-Louise Burkhart, az RZB Magyarországgal foglalkozó kamat- és valutaelemzője szerint az írországi népszavazás és az EU koppenhágai csúcsa nyomán csatlakozási eufória tört ki, és a magas kamatok sok spekulatív tőkét vonzottak, ami felhajtotta a forintot. A spekulatív tőke nagy része most elvonult, de a forint stabilitásának vége - mondta az elemző.
Úgy vélte: a gazdasági növekedés a tavalyi 3,2 százalék után idén várhatóan 4,5 százalékra gyorsul, különösen az EU-ba irányuló export nő, és a második félévben újra növekedésnek indulhatnak a közvetlen beruházások is, míg Magyarország legnagyobb problémája, az államháztartási hiány, az idén előreláthatólag a GDP 5,2 százalékára csökken a tavalyi 9,4 százalékról.
A kormány tavaly sok pénzt adott ki, hogy lökést adjon a gazdaságnak, e kiadások idén alighanem csökkennek, és az infláció is várhatóan 5 százalék alá esik - mondta az elemző.
A csökkenő kamatok, a stabil növekedés és a csekély infláció együttesen jó környezet a részvénypiacok számára, miután a magyar tőzsde már tavaly is nagyon jól fejlődött, amikor (a forint-befektetőknek) 9,4 százalék pluszt hozott. - A magyar piacnak javára vált, hogy biztos menedéknek látszik - mondta Andreas Schiller, az RZB magyar részvénypiaccal foglalkozó elemzője.
A szakértők úgy vélik, a csatlakozási eufória az év elején valamelyest csökken, és csak a második félévben lángol fej újra. Schiller ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy hasonló magatartás mutatkozott az Európai Unió eddigi bővítései kapcsán is: a csatlakozás előtti év jobb volt, mint az utána következő.
MTI
Nyugodt sziget a befektetőknek
Budapest biztos menedéknek számít a befektetőknek, a magyar részvénypiac 2003-ban még profitálni fog az EU-csatlakozási lelkesedésből, de a forint a legutóbbi spekulációk után továbbra is ingatag marad - írta hétfőn a Die Presse a Raiffeisen Zentralbank (RZB) elemzőire hivatkozva.