A kedden közzétett előrejelzés szerint az év gazdasági korrekcióval kezdődött, a forint árfolyama az előző év utolsó negyedére jellemző erős, ám nem kellően megalapozott pozíciójából egy spekulációs támadást követően visszaállt a korábban jellemző és elfogadható szintre.
A kutatók szerint szükségessé válhat a bérköltségek további jelentős emelkedésének, valamint a forint túlzott felértékelődésének megakadályozása.
Az elemzés hangsúlyozza, hogy a külső egyensúly 2002 - ben nagy mértékben romlott. A folyó fizetési mérleg hiánya várhatóan meghaladja a 3,4 milliárd eurót, s a külkereskedelmi statisztikában szereplő áruforgalmi hiány is feltehetően 3 milliárd euró fölött alakul - teszik hozzá. A deficit a kutatók szerint 2003-ban várhatóan tovább nő, az import előző évinél nagyobb bővülése mellett 3,6 milliárd eurós folyó fizetési mérleg hiánnyal számolnak az idén.
Az inflációs célt meghatározó monetáris feltételrendszerben jelentős változás történt január közepén. A következő hónapokban a jegybank legnagyobb feladata az lesz, hogy óvatos kamatpolitikával biztosítsa a 2003. évi inflációs cél elérését, s egyúttal elkerülje a forint jelentős ingadozását a sávon belül - hangsúlyozza a tanulmány. Valószínű azonban - teszik hozzá-, hogy a forint eddigi stabilitása megszűnt.
A fogyasztói árak emelkedése 2002-ben az MNB célkitűzésének megfelelően alakult, az idén nem számítunk számottevő dezinflációra, az éves árindex várhatóan 5,2 százalék körül alakul - írja az elemzés. Tavaly éves szinten 5,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Öt százalék feletti inflációt vár az Ecostat
A folyó fizetési mérleg hiánya 2003-ban várhatóan eléri a 3,6 milliárd eurót, számottevő dezinfláció nem várható, az éves árindex 5,2 százalék körül alakul - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet elemzésében.