2p

Új szakember érkezett a Baumit Kft. kereskedelmi vezetői székébe, Kamrás Gábor személyében, aki 2013. november 12-től csatlakozott a céghez - olvasható a cég mfor.hu-nak küldött közleményében.

Kamrás Gábor közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán, majd az elmúlt bő egy évtizedben több építőipari területen is tapasztalatot szerzett. Kilenc évig a legmagasabb minőséget képviselő festékek piacán, a finn Tikkurila kereskedelmi-, majd export igazgatója volt. Ezt követően három évig a hőszigetelő rendszerek kereskedelmében is feltörekvő – korábban főleg a falfestékeiről ismert – szlovén JUB magyar leányvállalatánál, mint kereskedelmi és marketingigazgató dolgozott.

"Büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy egy olyan vállalathoz csatlakozhatok kereskedelmi vezetőként, melynek legfontosabb értékei azonosak az általam képviselt filozófiával: dinamizmus, szakértelem, minőség és elhivatottság. A következő időszakban azért fogok dolgozni a Baumit „családdal” közösen, hogy ezt a filozófiát minden partnerünk és vásárlónk a magáénak érezze. Legfontosabb feladatomnak a kiszámítható és méltányos üzleti kapcsolatokon alapuló kereskedelem politika folytatását tekintem" – mondta el Kamrás Gábor a Baumit Kft. új kereskedelmi vezetője.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!