4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kis- és középvállalkozások nem mindig kapnak egyszerűen hitelt, a helyzetüket ugyanakkor jelentősen könnyíti a hitelgarancia. A szolgáltatást a hazai vállalkozások jelenleg a Hitelgarancia Zrt. közreműködésével vehetik igénybe.

Garanciával könnyebb megkapni

Közismert, hogy a tőkefinanszírozás költségesebb finanszírozás a vállalkozások számára, mint a hitel. Ezért a vállalkozások, amíg vagy amikor már tehetik, akkor hitelből finanszírozzák fejlesztéseiket. Míg 1999-ben mindössze 460 milliárd forint volt a kkv-k banki hitelállománya, addig 2007 végére a kkv-k hitelfelvétele közel megtízszereződött, elérte a 4300 milliárd forintot.

Kevés hitel, kevés tőke

Bár sokszor elhangzik, hogy a kkv-k GDP-hez viszonyított 15 százalékos hitelállománya még mindig messze elmarad a fejlettebb európai gazdaságokétól, és a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások mindössze negyedének van bankhitele, ne feledkezzünk el arról a tényről, hogy a közel hétszázezer magyarországi kkv jelentős része kényszervállalkozás, illetve munkaviszonyt helyettesítő egy- vagy néhányszemélyes vállalkozás, amely nem hitelképes, illetve nem is áll szándékában hitelt felvenni.

A hazai kkv-k saját tőkéje átlagosan 26,8 millió forint volt 2005 végén, tehát a 700000 magyarországi cégnek együttesen 18760 milliárd forint tőkéje volt. A saját tőkéhez viszonyítva a banki hitelállomány már 23 százalékot tesz ki, ami semmiképpen sem tekinthető alacsony értéknek, figyelembe véve a kkv-k nagyvállalatokénál magasabb hitelezési kockázatát.

Kedvezőbb pozíció garanciával

Nem véletlen, hogy a bankok érdeklődése növekszik a kkv-k felé, ám mind a pénzintézetek, mind a vállalkozások számára fontos, hogy stabil lábakon álljon a két fél kapcsolata. A szakértők is egyetértettek abban, hogy a kkv-szektor hitelezése a következő években is dinamikusan folytatódhat, azonban még mindig jellemző, hogy a kisebb vállalkozások egy jelentős része nem tud bekerülni a banki finanszírozás látókörébe. Ezért jelentenek segítséget a hitelgarancia-programok.

Csaknem valamennyi kis- és középvállalkozói hitelhez, termelőeszközök lízingjéhez, faktoring-szerződésekhez és bankgaranciához, illetve az önkormányzatok beruházási és fejlesztési hiteleihez, EU-s pályázati önrészt pótló hitelekhez igényelhető a Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása, amely növeli a bankok hitelezési hajlandóságát. A hitelgarancia jelentősen csökkenti a bankok kockázatát, ezért:

  • olyan projektekhez is kaphat hitelt, amihez korábban nem kapott,
  • jobb feltételekkel juthat hitelhez,
  • kisebb fedezet mellett vehet föl hitelt.

Az intézet a kkv-k kamatokkal növelt hitelösszegének, az önkormányzati hitelek tőkeösszegének 80 százalékára, de ügyfelenként összesen legfeljebb 800 millió forintra vállal készfizető kezességet. Ami a költségeket illeti, évenkénti díjfizetési módozat esetén a hitel-, hitelkeret-, illetve kölcsönszerződésekre a hitelösszeg 1,2 százalékát teszi ki.

Egy speciális konstrukció

Nem egyértelmű, hogy a költségek, vagy az információk hiánya riasztja el a kkv-kat, de Magyarországon a legutóbbi adatok alapján a kis- és középvállalkozások körében hozzávetőleg 10 százalékos a kezességvállalással fedezett hitelek aránya.
A Hitelgarancia kezességvállalását a bankok továbbra is főként a kisebb méretű vállalkozások ügyleteinél veszik igénybe a hitelezési kockázatok mérséklésére. A garanciák döntően a mikrovállalkozókat segítették: a szerződések 78 százaléka és a garanciák közel 50 százaléka ezt a vállalkozói kört támogatta.

A vidékfejlesztéssel foglalkozó vállalkozók számára rendelkezésre áll egy speciális konstrukció is az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak köszönhetően. A garancia-program elsősorban a vidékfejlesztés területén működő kis- és középvállalkozások részére nyújt kedvező feltételek mellett - a program keretében a hitel 20 és 80 százalékára - garanciát. A konstrukció esetében a garancia egyszeri, 0,25 százalékos kedvező díja nem függ a hitel összegétől, futamidejétől, és a garancia mértékétől. A garancianyújtás csak beruházási célú hitelhez adható, forgóeszköz hitelhez nem, és ami nagyon lényeges csak vidékfejlesztésre. Ez azt jelenti, hogy mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos hitelekhez nem adható.

Menedzsment Fórum

Jogi nyilatkozat 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!