Gao Hong-bin mezőgazdasági miniszter-helyettes közölte, hogy csekély összegbe kerül a vonalkód-rendszer kiterjesztése a harcsákra, és ez csak egyike a most folyó, négy hónapos kampány idején foganatosítandó intézkedéseknek, amelynek célja az élelmiszeripar iránti bizalom helyreállítása.
A vonalkód technológiát nem használják széles körben Kínában a mezőgazdasági terményeket érintően, jóllehet ennek révén visszakereshető a termelő, és az is, használtak-e növényvédőszert, és ha igen, melyik fajtát. A kínai kampány alatt a múlt hónapban több mint 300 ezer szakértő járta a vidéket, és adott tanácsot 18 millió falusi háztartásnak az élelmiszer-biztonság kérdéseiről.
A helyi kampányon túl Kína a Dél-kelet Ázsiai Országok Szervezete (ASEAN) képviselőivel hétfőn megállapodást kötött az élelmiszer-biztonság és a fogyasztói jogok érvényesítésének erősítéséről, a vonatkozó információk cseréjéről. Legutóbb márciusban váltott ki felháborodást, hogy kínai kutyatápszer-alapanyag több kutya és macska életét oltotta ki Észak-Amerikában.