Zsolnay Vilmos: festőművésznek készült, de nagyiparos lett

1828. április 19-én, Pécsett született Zsolnay Vilmos, akinek neve mára fogalommá vált. A fiatal Zsolnay Vilmos hajlamai szerint festőművész kívánt lenni, de 1853-ben apja örökébe lépve, kereskedőként kezdte pályáját. A legendárium szerint az apja az üzlettel az örökségét adta ki, az annak beindításához szükséges forgótőkét azonban piaci kamattal hitelezte fiának. Állítólag azzal a felkiáltással, hogy "Tanuld meg fiam, az üzlet az üzlet."

Pécs főterének sarkán ma is áll egykori áruházának Bazár feliratot viselő épülete, amelyben minden kapható volt, ami egy polgári otthon és háztartás felszereléséhez kellett, a kor legjelesebb európai cégeinek kínálata messzi földről ide csalogatta a vevőket. Kereskedői vénáját jellemzi, hogy az üzletet viszonylag rövid idő alatt futtatta fel, és négy évvel később már többemeletes áruházzá fejlesztette. A 60-as évek elejére a kölcsönt is visszafizethette apjának, és tőkeszámlája már 25 000 forintot tüntetett fel. Zsolnay Vilmosnak ugyanis kereskedésén kívül más vállalkozásai is voltak. Szőlőt vásárolva bekapcsolódott a borkereskedelembe, és meglátva a kereskedelmi kertészet jövőjét műkertészetet rendezett be.

Minden bizonnyal az áruház sikere is közrejátszott abban, hogy amikor bátyja, Ignác kvázi fazekasműhelye a tönk szélére jutott, akkor Zsolnay Vilmos vette a kezébe az üzlet irányítását. Saját neve alatt 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságnál az immár gépesített üzemet, „Első Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló-agyagárúk Gyára” néven. Később már nem csak edényeket, építészeti díszeket gyártott, hanem a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott a kereslethez rugalmasan igazodva. 1885 után önálló egység lett a csőgyár, majd a kályhagyár, az építészeti kerámiagyár, 1895-től az elektrotechnikai cikkeket, szigetelőket gyártó porcelángyár.

Az 1868. évi angliai útjának tapasztalatai és az 1873. évi bécsi világkiállításon elért első sikerek erősítették meg abban Zsolnay Vilmost, hogy a díszmű és luxusáru-gyártás irányába forduljon, versenyre keljen kora vezető cégeivel. Saját kísérleteivel olyan alapanyagokat, mázakat kísérletezett ki, amelyekhez hasonlót csak az élenjáró angol Minton gyár, a francia Theodor Deck és a teljes állami támogatást élvező Sèvresi Manufaktúra, vagy a Berlini Királyi Porcelángyár volt képes előállítani. 1874-78 között a magastüzű zománctechnikát dolgozta ki porózus, világos cseréptesten, mely a „porcelánfajansz” néven vált ismertté és az 1878. évi párizsi világkiállításon aranyérmet hozott a gyárnak, Zsolnayt pedig a francia Becsületrenddel tüntették ki. 1880-tól tovább fejlesztette színes lágyporcelán máztechnikáját, majd 1885-1891 között az olajfestmény és a freskó hatású kerámia festmények technikáját dolgozta ki. 

1891-ben megjelentette a piacon új építészeti terrakottáját, a plutonitot, két év múlva pedig tökéletesített változatát, a pyrogránitot. Ebből az időjárás viszontagságainak ellenálló, zsugorodásig keményre égetett kőanyagból Zsolnay külső, belső épületburkoló lapokat, színes épületdíszeket gyártott, amelyek – többek között – az Országház, a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum épületén vagy Lechner Ödön műépítész sok épületén ma is bizonyítják Zsolnay technikai talentumát.

Zsolnay 1900. március 23-án hunyt el, öröksége pedig sokkal több, mint a majdnem 2 millió forintnyi vagyon, a 24 kemencés, 1000 munkással, köztük 170 kézifestővel dolgozó gyár. Amit utódaira hagyott, az a magyar kerámiaipar világhírneve volt.