Meg kell azonban jegyezni, hogy a különböző beszerzési források is jelentősen eltérő árakat eredményeznek, hazánkba azonban az átlagosnál magasabb összegért érkezik ez a fűtőanyag. A látszólagos olcsóságot szereti a gazdaságpolitika szociális megfontolásokkal magyarázni, holott ez a termék az átlagos hazai fogyasztói kosárban nem tesz ki három százalékot sem.
A szociális megfontolások már csak azért sem állják meg a helyüket, mert az ipari felhasználók számára szabott ár az Európában megfigyelttel szemben nálunk magasabb, pedig a mennyiségalapú kedvezmények elve alapján ez nem logikus. A háromszázalékos arány európai összevetésben kirívóan magas, talán csak Dániában éri el ezt a szintet – vetette ellen az előbbi gondolatmenetnek Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Intézet igazgatója.
Különösen komolyan kell venni ezt a számot azért is, mert a nyugat-európainál sokkal rosszabbak a hazai kereseti viszonyok, a kisebb jövedelmű háztartásoknak pedig még nagyobb nehézséget okoz a gázszámla kifizetése. Az európai átlagnál jóval erősebb a hazai háztartások gázáraknak való kitettsége. Több mint 90 százalékuk használ gázt, vagyis az ország évi 14 milliárd köbméternyi igényéből 4,5 milliárdot képviselnek.
Az Eurostat arra is rámutat, hogy az ipari felhasználók meglepő módon viszont az uniós átlagnál 6,7 százalékkal többet fizetnek, és ez egyfajta rejtett versenyképességi hátrányként sújtja az itthoniakat a nemzetközi piacon. A többi termékcsoport áraiba a felhasznált energia persze beépül, így összességében csak látszólag jár jól a lakosság a gázár-támogatási rendszerrel, írja a Világgazdaság.
