Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni, nem számítanak az immár két éve hangoztatott érvek, amelyek azt bizonyítják, hogy a modellváltással semmilyen módon nem sérült az egyetemi autonómia – olvasható abban a közleményben, amelyet hat magyar egyetem közösen jegyzett.
A Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem közleménye szerint az EU Tanácsa és Bizottsága bizonyos politikai aggályaira hivatkozva fogadták el a tanács végrehajtási határozatát. A határozat egy olyan intézkedéscsomagot tartalmaz, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra, és ennek „melléktermékeként” 21 magyar egyetem és hallgatói, kutatói, klinikái és intézetei is belekerültek egy olyan politikai konfliktusba, amelynek során méltánytalanul hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, ellentmondva az Európai Unió alapelveinek: egyenlő bánásmód, tudományos szabadság, diszkrimináció tilalma, ártatlanság vélelme – hangsúlyozták. A tanácsnak a Magyarország kormányával kapcsolatos, a helyzet alapjául szolgáló problémáinak semmi köze nincs a magyar egyetemeknek – tették hozzá.
Erre tekintettel a közleményt aláíró hat magyar egyetem keresettel támadta meg a határozatot az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke előtt. A törvényszék április 5. napján kelt végzésében megállapította, hogy a támadott határozat az egyetemeket közvetlenül érintő, rendeleti jellegű jogi aktus.
Az EU-döntés azt jelenti a gyakorlatban, hogy az alapítványi fenntartású egyetemek továbbra sem fognak hozzáférni az Erasmus+- és a Horizont-programokhoz. „A Bizottság egyértelműen felvázolta, milyen kiigazítások lennének szükségesek a helyzet megfelelő orvoslásához” – közölte a testület. Ha Magyarország meghozza szükséges intézkedéseket, feloldhatják a korlátozásokat.
Az Európai Tanács 2022. december 15-én függesztette fel határozatával a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások közel egyharmadát, vagyis 6,3 milliárd forintot. Szintén ekkor tiltották meg az uniós intézményeknek, hogy támogatást adjanak a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak, valamint az általuk fenntartott közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak.