3p

A kormány által is támogatott javaslat szerint 40% adót kell majd a kata fix összegén felül befizetni, ha egy katás vállalkozásnak évente 3 millió forintnál nagyobb bevétele volt ugyanazon cégtől.

A cikk eredetileg a media1-en jelent meg.

Jövőre változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ma, csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Friss bejelentés: brutálisan szigorítják a katát

Gulyás elmondta: módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák kibocsátója –, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.

A miniszter közölte, hogy céljuk a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön.

A fejlemény érdekessége, hogy az adóemelést, illetve a katázás szigorítását az elvben a vállalkozói érdekvédelmet ellátni hivatott iparkamara vezetője, Parragh László javasolta a kormánynak.

A kata szigorítása, a 40 százalékos adókulcs bevezetése óriási csapás a magyar médiára. Van olyan szerkesztőség, ahol az újságírók túlnyomó többsége eddig katás vállalkozáson keresztül számlázott a cikkei után. Eddig ennek adóvonzata évente 600.000 Ft kata volt, valamint 2 x 25 ezer forint iparűzési adó, plusz a kamarai hozzájárulás sújtotta még a vállalkozásokat évente 5 ezer forint mértékben.

A szigorításra vonatkozó javaslat elfogadása esetén azonban az adóvonzat akár évente 3.600.000 Ft-tal is megemelheti a terheket. 

Ilyen feltételek, az adóterhek meghatszorozódásása mellett aligha érné már meg a külsős szerzők, grafikusok, fotósok számára katázniuk. Őket azok a médiavállalatok, amelyek jól állnak anyagilag, esetleg átvehetik belső munkatársnak, csakhogy sok médiavállalat ezt nem engedheti meg magának. Így sok, eddig katás médiamunkás áthelyezheti működését külföldre, például Szlovákiába, vagy más olyan országokba, ahol a jövőre megszigorított adózási körülményeknél kedvezőbb feltételek alapján tudnak működni.

Amikor tavaly novemberben kiderült, hogy napirenden van a katázás szigorítása, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete közleményt adott ki, mely szerint egy merénylettel érne fel, ha megvalósulna a Pénzügyminisztérium terve a kisadózás jelentős megszigorításáról és megdrágításáról. Tavaly Gulyás Gergely miniszter azzal igyekezett lehűteni a kedélyeket, hogy nem akarják a népszerű adónemtől, a katától eltántorítani a vállalkozásokat,  sőt azt mondta, hogy az éves 12 millió forintos bevételi határ emelésén gondolkodnak.

A Pénzügyminisztérium novemberben egy közleményben még azt állította, hogy a kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását, de ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok a katát érintő visszaélésekre hívták fel a kormány figyelmét, ezért az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd.

A kata adónem a korábbi ígérettel mégis szembemenő drágítására épp akkor kerül sor, amikor a koronavírus miatt amúgy is padlóra került a magyar kommunikációs szektor és benne a médiaszektor. Több médiavállalatnál a béreket már csökkenteni kellett, illetve több helyen elbocsátásra is sor került.

(media1)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!