Könnyű azt mondani, hogy legyünk szellemesek és kreatívok, és kerüljük a közhelyeket. Mindennek a kulcsa, hogy nem árt már késő ősszel eldönteni, mi is legyen a ránk emlékeztető ajándék. Az természetes, hogy sosem ugyanaz vagy nagyon hasonló, mint az előző évben. Érdemes feljegyezni, tavaly mit szemeltünk ki erre a célra, ez főleg akkor fontos, ha cserélődött a menedzsment, főképp a pr-os, marketinges szekció, ahol erős szokott lenni a fluktuáció. Arra persze senki nem veszi a fáradságot, hogy megtalálja a tavalyi dossziékat erről, vagy kikérdezze a csapatot, pedig érdemes lenne. De ha már a dokumentumok között kotorászunk, nem árt átnézni a partner- és médialistát sem, mert ott is lehet cím- vagy munkahelyváltozás.
Virágot mindig, bár nincs rajta a logó
Ki vigye el a címzetthez az ajándékot? Nyilvánvalóan egy futár, de nem mindegy, hogy hova vigye és mikor rendeljük meg a kézbesítést, hiszen ilyenkor nagyon elfoglaltak. A főnök és a beosztott többnyire nem ugyanazt szokta kapni, ezért fontos lehet, hogy ne egymás előtt bontsák ki a küldeményt. Az is alapvetés, hogy ne küldjük ki túl korán, vagy túl későn a csomagot. Sokszor – főleg a hölgyek – jobban örülnek a bájos kis karácsonyi kísérődísznek, tobozkoszorúnak vagy virágnak, hiszen ez sokáig díszlik majd az asztalukon. A karácsonyi kaktusz, az azálea vagy egy cserép ritka örökzöld egyébként mostanában divatosabb, mint a mikulásvirág vagy akár az orchidea. A céges nagy reklámzacskók helyett elegánsabb egy szép karácsonyi táska, akkor is, ha nincs rajta a márkanév vagy logó.
Újabban jobban örülnek az üzleti partnerek annak, ha élményt ajándékozunk nekik, mondjuk színház-, fürdő- vagy koncertbérletet, mint valamilyen tárgyat, amely karácsony után egy héttel csak ide-oda kallódik. Egy bérlet esetében többször fognak jó érzéssel gondolni az üzleti partnerre. De lehet ez wellness hétvége, borvacsora vagy akár szabadulószobás kaland is, utóbbi főleg a fiatalabb korosztálynak. Jó szívvel fognak ők is gondolni arra, aki küldte a meglepetést.
Divat a kézműves csokoládé és a sajtválogatás
A 21. században az is számít, mennyire fenntartható a csomagolás. A kísérő üdvözlő kártya sem ördöngösség, de legyen mindez újrahasznosítható, hiszen nem szerelmes levelet küldünk, amelyet sokáig megőriznek az emberek. Bár újabban nem divat a névjegy, hiszen minden adat a telefonunkban van, ilyenkor nem tűnik retronak.
Kávét, csokit, bort, sajtválogatást? Csak akkor, ha a gyártó cég saját termékéről, illetve, ha különlegesen jó minőségű, kézműves áruról van szó. Csemegekosarat ne, kiment a divatból. Taxicsekket mindig – még az is örül neki, akinek kocsija van, hiszen valahogy haza kell érni a koccintós év végi mulatságokból. Igaz, hogy nem maradandó, de praktikus.
Az ajándék jellege nemcsak attól függ, hogy mi a cég saját marketingpolitikája vagy aktuális kampánya, hanem attól is, kinek szánjuk azt. Például egy fiatalos startup vállalkozás tagjai másnak örülnek, mint a patinás régi partnerek.
Intim tárgyat sose
A céges ajándék nyilvánvalóan nem lehet személyes vagy intim, lásd a piperéket vagy kozmetikumokat, mert ezzel esetleg arra utalnánk, hogy akinek szánjuk, annak érdemes volna használni. Kivéve, ha egy kozmetikai cég tervezi így megajándékozni az üzleti partnereket, de akkor is meggondolandó. Alapszabály, hogy a tárgy maga kapcsolódjon valamiképpen a vállalkozásunkhoz, esetleg egy jövőbeni, hamarosan megvalósuló, netán közös projekthez. Egy parfüm vagy kozmetikai csomag erre nem alkalmas, nincs benne poén, mégoly nagyvonalú is.
A közös élmény manapság mindent visz: például kollektív szaloncukor vagy süteménykészítés egy neves cukrászdában – ez házi csapatépítésre is jó –, mert az tematikájában illik az ünnephez.
Az adományozás is okozhat örömöt
Manapság nem ritka, hogy elhatározzák a kollégák, közösen adományoznak a rászorulóknak, mindenki hoz otthonról nem használt, de persze jó minőségű ruhaneműt, vagy házilag készített dzsemet, mézet, valaki pedig a címre elfuvarozza. Ez is összehozza a csapatot. Arra is látni példát, hogy a céges ajándékot korlátozott munkaképességű gyerekek vagy felnőttek készítik, akiknek öröm, ha megtudják, hogy tetszett, amit alkottak.
Bonyolultabb a helyzet, ha külföldi partnernek akarunk karácsonyi meglepetést szerezni. Ha magyarost szeretnénk, akkor is gondoljuk át: a matyó hímzésnek, az Erős Pistának, paprikának vagy csípős kolbásznak nem annyira fognak örülni, mint gondolnánk, de lehet, hogy a tokajinak sem, mert a desszertborok nem igazán divatosak, mégoly kedves a mi szívünknek ez a hungarikum. A pálinkaválogatással nem nagyon lövünk mellé, de ne legyen kerítésszaggató.