5p

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Soros György (és a sorosisták), Brüsszel, a migránsok és persze a bankárok után új közellenségek születettek: a válságon nyerészkedők, akik extraprofitot tesznek zsebre. Ezzel egyidejűleg az is kiderült, mégis lesznek megszorítások, csak továbbra sem úgy hívjuk, s bár védve leszünk a háborúval és a rezsiköltségek emelkedésével szemben, az extraprofit-adó levét mégis csak mi, átlagpolgárok ihatjuk meg. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.

Orbán Viktor a tökélyre fejlesztette a Nagy Bejelentései iránti érdeklődés felcsigázását. Eddig, amikor a Facebook-oldalára kitette, hogy hamarosan fontos bejelentés várható, akkor, ha nem is percekkel később, de maximum úgy egy órán belül azért elindult a miniszterelnök videóüzenete. Most szerdán viszont vélhetően nem kevesen csaknem öt órán keresztül voltak kénytelenek a képernyőre szegezni a tekintetüket – köztük jómagam, akinek úgymond már csak hivatalból is meg kellett ezt tennie –, mire Orbán kielégítette a kíváncsiságukat.

Más kérdés, hogy a mostani bejelentésben nem volt sok köszönet. Még ha teljesen nem is okozott meglepetést az ötödik ciklusát a napokban megkezdett kormányfő. Hiszen már az április 3-ai választások megnyerését követő nemzetközi sajtótájékoztatón kilátásba helyezte, hogy megint lehetnek különadók, amikor arra utalt, egyszer már, méghozzá 2010-ben bevált ez a módszer arra, hogy betömködjék a költségvetési lyukakat.

Van azonban egy fontos különbség: míg akkor a válság miatt kellett pluszforrásokat szereznie a büdzsének, addig most alapvetően azért, mert a választások megnyerése céljából a kormány jelentős mértékben kiköltekezett. 

Még ha tagadja is, hogy ennek nem lett volna meg a forrása, azt szerinte a gazdasági növekedés – a nagyobb adóbevételek által megteremtette. A mindig kekeckedő kívülállók szerint meg a külföldi devizakötvény-kibocsátásokból befolyt összegekből.

Az Orbán által április elején felvetett szinonimából már ki lehetett következtetni, kik lehetnek ezúttal (is) a szenvedő alanyok. 2010-ben a pénzintézetek (bankok és biztosítók) 187 milliárd, az energiaszektor 70 milliárd, a telekommunikációs cégek 60 milliárd, míg a kiskereskedelmi ágazat 30 milliárd forintos – összesen tehát 347 milliárdos rendkívüli sápot kapott.

Az extraprofit csak úgy az ölükbe pottyant? Fotó: Depositphotos
Az extraprofit csak úgy az ölükbe pottyant? Fotó: Depositphotos

Ez a kör egészült ki a légitársaságokkal – legalábbis szerdán még úgy tudtuk, csak velük. Egy nappal később aztán arra is fény derült, hogy most a gyógyszerforgalmazók sem ússzák meg szárazon, miközben 2023-tól feltámasztják az egyszer már eltemetett reklámadót is. Döntően a tőlük bevasalt 800 milliárdból, valamint az adók emeléséből befolyó 100 milliárdból hoznak létre két alapot, a rezsivédelmit és a honvédelmit. (Kis ideig örülhettek tehát az örömükben vagy éppen bánatukban, esetleg csak úgy töményt fogyasztók annak, hogy kedvenc pálinkájuk ára a ritka kivételek egyikeként áprilisban alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál.)

A 200 milliárdos honvédelmi alapnak már megágyazott Orbán azzal, hogy kedden kihirdette a háborús veszélyhelyzetet – teszem hozzá: nehogy már a járvány levonulása után enélkül maradjunk. Az, hogy ezt miért pont napra pontosan az orosz-ukrán háború kitörése után három hónappal tette meg a magyar kormányfő, amikor már jó ideje állóháború alakult ki, s naponta azt sulykolják nekünk, Magyarország kimarad a harcokból – teszem hozzá: szerencsére – rejtély. Ám kétségtelenül a miniszterelnök harcias stílusából ez logikusan következett. (Azért csak remélem, hogy közel a hatvanhoz nem kell reaktiválnom a vagy jó harminc éve talonba tett szakaszvezetői rangomat.)

Ha úgy vesszük, a rezsivédelmi alap megalkotása sem lehet meglepetés. Hiszen az Orbán-kormány folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy megvédik a rezsicsökkentést, jobban mondva az azzal érintett családokat – nem véletlenül volt ez a választási győzelmük egyik, ha nem a fő záloga. 

Kérdés, akkor is védve érzik-e majd magukat honfitársaink, ha majd többet kell fizetniük a banki és biztosítói szolgáltatásokért, az internetért, a mobilért, a gyógyszerekért és a repülőjegyekért. 

Merthogy hiába hangzott el a Kormányinfón, hogy Orbánék megpróbálják majd megakadályozni, e terheket az érintettek átháríthassák a rezsivédelmi alapból „megvédett” fogyasztókra, kérdéses, ez mennyire sikerülhet. Írnám, hogy a közgazdasági logikából ez következne, dehát ez a logika piacgazdaságokra, piaci viszonyokra érvényes, hatósági beavatkozások (energia-, benzin-, élelmiszerár-, valamint kamatstop) esetén ez aligha helytálló.

Bár – mint már azt oly sokszor láttuk – kommunikációval sok minden elérhető, átszínezhető, megmagyarázható. Ha meg mégis rájön a választópolgár, hogy őt bizony csúnyán átverték, akkor még mindig ott van a jó öreg másra mutogatás: dehát nem én drágítok, hanem a bankok, biztosítók, távközlési cégek stb., akik féltik az extraprofitjukat. 

Merthogy ezen a héten azt is megtudtuk, hogy van a profit, amit azáltal ér el egy cég, ha a kiadásainál több bevételre tesz szert, meg van az extraprofit is, ami egy olyan nyereség, amelyért „az érintetett nem dolgozott meg” (sic!), az csupán az ölébe pottyant. Például a bankoknak azáltal, hogy az infláció miatti kamatemelést csak a hiteleiknél érvényesítették, a betétjeiknél nem – szól a kormányzati érvelés.

Mondjuk a bankok már megszokhatták, hogy minden gondért, bajért őket kárhoztatják. Az új fogalom beemelésével azonban most nagyhirtelen kibővül a közellenségek tábora. Ahogy az egyik érintett céget vezető ismerősöm fogalmazott: „Arra ébredtem, hogy extraprofitőr vagyok”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!