Bevallom, nem mindenben értek egyet Magyar Péterrel, de amit a csütörtöki kormányzati Muppet-show kapcsán kiposztolt, azzal tökéletesen. Azt írta le ugyanis, ami már engem is egy ideje felháborít és bosszant: a szakmám hozzáállása az országban folyó eseményekhez.
Idézem MP-t:
„...nem volt egy ember sem a teremben, aki a mesedélután első órája után azt mondta, hogy mi ehhez az elhallgatáshoz nem asszisztálunk, mi újságírók vagyunk és az országot és a magyar embereket valóban érdeklő ügyekben akarjuk kérdezni Gulyás Gergelyt és a kormányt.”
Rossz hírem van: ez az asszisztencia nem most kezdődött, már hosszú évek óta tart, csak a NER-t jelenleg irányítókkal szembefordult Magyar Péter ezzel csupán most szembesült, vagy most vett róla tudomást, miután politikai céljai most már eltérnek a rezsimétől.
Fotó: Depositphotos
Tulajdonképpen azóta folyik ez a kormányinfós komédia, amióta Lázár János lelépett a színről. Őt is lehet szeretni meg nem szeretni – az egyik legmegosztóbb figura a kormányoldalon, már-már Nagy Mártonhoz fogható –, egyetérteni vele meg nem, magam is egy csomó kérdésben más állásponton vagyok. De azt el kell ismerni, amíg ő vezényelte a Kormányinfókat – amely műfajt ő teremtette meg –, addig bármit lehetett kérdezni, és az esetek többségében normális válaszokat, nem bullshiteket kaptak az újságírók. És nem szigorúan 2 órában, hanem akár 4 és fél, vagy ha jól emlékszem, egyszer 5 órán keresztül, miután Lázárnak az volt az ars poeticája, „én addig vagyok itt, amíg önöknek van kérdésük”.
Ezt a forgatókönyvet vágta sutba 2018 tavaszán, Lázár távozását követően a negyedik Orbán-kormány. Érdekes módon pont akkor, amikor logikusan nem lehetett számítani változásra, hiszen még nagyobb fölénnyel nyerte meg a parlamenti választásokat a Fidesz.
Nem így történt, hanem éppen ennek az ellenkezője. Persze, a politikatörténelmet ismerve annyira nem is lehet meglepő a bekeményítés. Sokszor láttuk már, az 1950-es években a legplasztikusabban (szerencsére még sokan élnek, akik sajnos, meg is tapasztalhatták), hogy a hatalom, ha megerősödik, akkor nemhogy lazítana, hanem bekeményít, pont azért, mert attól tart, ellenkező esetben veszítene a pozíciójából. „Éberség elvtársak!” - ahogy a régi kommunista szlogent Orbán Viktor is idézte a legutóbbi évértékelőjén, igaz, a baloldalt kifigurázva.
Így lett 2018 után (még inkább) az a kormányzati ukáz, hogy miniszter csak annak a lapnak ad interjút, amelynek irányítói feltétlen hívei a rendszernek. Az még nem elég, hogy a választásokon a Fidesz-re ikszel, hiszen attól még, hogy valaki letette a voksát az egyik párt mellett, még bírálhatja annak intézkedéseit – 2010 előtt magam is így voltam ezzel. Hiszen ez az újságírói szakma lényege, nevezetesen, rámutatni azokra a negatívumokra, hiányosságokra, szabálytalanságokra, amelyeket a hatalmon lévők elkövetnek. Senki sem tévedhetetlen ugyanis.
Legbelül persze Orbán Viktorék is így gondolhatják, de hogy ezt a külvilág is lássa – az a gyengeség jele szerintük, s azt a veszélyt hordozza magában, hogy elveszítik a hatalmukat. Amely tragédia lenne a számukra, nem véletlen, hogy tűzzel-vassal ragaszkodnak hozzá.
A pénz beszél, nem a kormánypárti újságíró?
Ebből kiindulva annak nyilatkozunk, aki nem kellemetlenkedik, aki kritikátlanul elfogadja, amit mondanak (lediktálnak) nekik, nem gondolkodik, nem kérdez vissza. Hogy ebben mi a szakmai kihívás, mennyire érzi magát jól e szituációban egy ilyen „újságíró”, azt szerencsére nem tudom, és soha nem is fogom megtudni. Gyanítom (és persze, hallom is), hogy van az a pénz, amely hatására valakiknek tökéletesen mindegy, hogy kinyomtatnak egy cikket, vagy élesítik azt a világhálón, versus zöldségesként, autószerelőként, ingatlanosként stb. tevékenykednek (a világért se szeretném egyik szakma képviselőjét se megsérteni, csak azt akarom érzékeltetni, hogy nem számít, hol dolgoznak).
2018 után fokozatosan odáig fajult a dolog, hogy a Kormányinfókon a nyíltan kormánypárti újságírók feltehetően (bizonyítékom ugyanis nincs erre) előre megírt forgatókönyv alapján kérdezik Gulyás Gergelyt és az időnként hozzá társuló szakminisztert. Az ellenzékieknek bélyegzett (csak mert nem a hatalom szája-íze szerint írnak) újságírók is szót kapnak, de általában kevesebb ideig, mint a kormánypártiak, s a nekik címzett válaszok is az esetek többségében gúnyosak, semmitmondók, botrányosak.
Mégis elmentünk eddig ezekre a Kormányinfókra. Egyrészt abban a reményben, hogy talán egyszer kapunk használható választ, másrészt meg – ne legyünk farizeusok, legalább mi nem – azért is, mert ezek az általában nem olyan mély tartalmú tudósítások is valamilyen, számomra időnként megmagyarázhatatlan okból nézettek voltak, szakzsargonban: hoztak kattintásokat, márpedig a nem állami emlőn élő lapokban a piaci cégek ennek figyelembevételével (is) helyeznek el hirdetéseket.
Nyilvántartanak - nyilván tartanak tőlünk?
Meg hát azért is tettük tiszteletünket a Kormányinfón, valamint Orbán Viktor évi egy – választási évben két – karmelitás nemzetközi sajtótájékoztatóján, mert szinte csak és kizárólag ezeken az eseményeken láthattunk élőben minisztereket meg a miniszterelnököt, kérdezhettünk tőlük. Azon kívül csak elvétve. Lapcsoportunknak 2018 óta mindössze három minisztertől sikerült kicsikarnia interjút, nem egy esetben hosszas előkészítés és különböző fortélyok után: Lázár Jánostól, Szijjártó Pétertől és Varga Mihálytól. Pedig sok mindent át tudnánk beszélni Nagy Mártonnal (ahogy tettük azt a régi, 2020. május előtti, még jegybanki alelnöki énjében), de ő mintha félne a „másik oldal” képviselőivel beszélni, akik szerinte csak – ahogy hallottuk – karaktergyilkosok.
De nem miatta, hanem Varga Mihály miatt ragadtam most klaviatúrát. Annak ugyanis, akinek ezekben a napokban az ő neve hallatán nem a minisztériumában lezajlott korrupció ugrik be, aminek jelentősége csak a Völner-Schadl-ügyhöz hasonlítható, miután pontosan azt bizonyítja, ami miatt (is) az Európai Unió visszatartja a Magyarországnak járó mintegy 20 milliárd eurót: nem egyedi esettel, hanem rendszerszintű kormányzati korrupciós gyakorlattal állunk szemben, nos az, pestiesen szólva: festi magát.
Ehhez képest a Kormányinfón lévő újságírók simán elmentek emellett, a költségvetésről faggatták Varga Mihályt. Ami persze szintén megér egy misét, dehát hasonlókban már bőven volt részünk, ily módon már meg sem lepődünk.
Sajnos, ehhez a kutyakomédiához, ahhoz, hogy csak egy óra múltán, és alig két perc erejéig került szóba a PM-es vesztegetési ügy a kormánypárti mellett az ellenzékinek titulált újságok is asszisztáltak.
Ez az a tény, ami végtelenül elkeserít, s ami miatt ez ügyben maximálisan egyet kell értenem Magyar Péterrel.
Megoldást a jelenlegi helyzetben nem látok. Attól tartok, a mostani látványkormányinfók mindaddig megmaradnak, amíg az annak forgatókönyvét megírók.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
