Megtorolja-e Orbán Viktor Matolcsy György kritikáját?
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy egy hónapon belül a Monetáris Tanács kilenc tagja közül kettőnek is lejár a mandátuma. Ez alkalmat adhat arra, hogy a kormányfő a hozzá hűbb embereket tetesse a testületbe. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.
Matolcsy György szerdán ismét keményen kritizálta a kormány 2020-as évekbeli gazdaságpolitikáját. Egyebek mellett rámutatva arra, amit valamennyi független elemző, közgazdász és újságíró a napnál is világosabban lát és ami a lényeg, hangoztat is, miszerint az infláció már a háború kitörése előtt Magyarországon elkezdett emelkedni, ergo a most már második hónapja 25 százalék feletti fogyasztóiár-index nem a szankciók következménye. Miközben a jegybankelnök a kormány Brüsszellel folytatott acsarkodását sem tartotta helyesnek, azt szerinte be kéne fejezni.
Rövid időn belül ez már a második alkalom, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke nem a kormányzati píárműhelyekben megfogalmazott sikerpropagandához illő hangnemben beszél, hanem inkább az ellenzéki füleknek tetsző módon nyilatkozik meg. Azzal a kivétellel persze, hogy az elhibázott gazdaságpolitikában való szerepéről nem szól, erre hivatkozva fogalmazott úgy Vajda Zoltán, a Költségvetési bizottság szocialista elnöke, hogy 85 százalékban értenek egyet Matolcsyval.
Kérdés, mit gondol az egykori (?) kedvenc közgazdásza által megfogalmazott kritikákról Orbán Viktor? Az azt megelőző, a parlament gazdasági bizottsága előtt december elején elmondott, még a szerdainál is keményebb kritikák után információim szerint kormánytagok és kormánypárti képviselők győzködték a miniszterelnököt, hogy tegyen válaszlépést. A lehetséges intézkedések között még Matolcsy elmozdítását is felvetették, ami a jegybanktörvény adta szűk mozgástér miatt csak intézményi átalakítással megvalósítható, jelesül, ha az MNB-ből önálló egységként kiválik a felügyelet. Ez már csak azért is életszerű felvetés, mert egyrészt a világ számos országában ez a modell, másrészt 2013 októberéig Magyarországon is ez volt a status quo, akkor olvadt be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az MNB-be.
Az ezen forgatókönyvet kiszivárogtató cikkem megjelenése után nagy volt a hallgatás - amely ugye a közmondás szerint beleegyezésnek tekinthető. Úgy tudni, ez a potenciális válaszlépés nem került le a napirendről, csak azt annak nyilvánosság kerülése miatt elnapolták. Kérdés, Matolcsy mostani megnyilatkozása hatására leporolódják-e a terveket.
Ám addig is, amíg ez kiderül, van egy másik lehetőség is arra, hogy Orbán és csapata borsot törjön az MNB elnökének az orra alá. Méghozzá azzal, hogy a közvélemény előtt a kamatdöntések meghozataláról ismert Monetáris Tanácsba olyan személyek kerüljenek, akik inkább a kormány álláspontjával értenek egyet. Például az infláció kezelését illetően. A tanács legutóbbi, február végi ülését követően Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök egyértelművé tette, a 13 százalékos jegybanki alapkamat változtatása nincs napirenden, az tartósan fennmarad, az ugyanis megfelelő a fundamentális inflációs kockázatok kezelésére, mint ahogy az egynapos betéti kamat 18 százalékos mértéke sem változik egy ideig.
Teszem hozzá: amíg nem kezd értékelhető ütemben mérséklődni az infláció, addig egy felelős jegybank nem is teheti meg, hogy lazítson a gyeplőn, különösen, hogy a vezető jegybankok (az amerikai Fed és az Európai Központi Bank) még javában a lovak közé csapnak, azaz tovább emelik a kamataikat.
Ám a kormánynál nem így látják. Gazdasági szócsöve, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter - korántsem mellesleg Matolcsy 2020 közepéig regnált alelnöke - már a Monetáris Tanács múlt keddi ülése előtt megüzente, csökkenteni kellene a jegybanknak a kamatot. Ennek ellenére szeptember vége - a kamatemelési ciklus leállításának bejelentése - és január vége között a tanácstagok egyhangúan a kamat tartása mellett szavaztak. Hogy így volt-e a február 28-ai ülésen is, azt még nem tudjuk, az arról készült jegyzőkönyvet március 14-én teszi közzé az MNB.
Mindenesetre elképzelhető, hogy ebben az összetételben utoljára gyűltek össze a tanácstagok. Március 23-án ugyanis lejár egyikük, Parragh Bianka hatéves mandátuma, április 6-án pedig Kocziszky Györgyé is. Arra, hogy meghosszabbodik-e a megbízatásuk további hat évvel, vagy egyikük, esetleg mindkettőjük helyére mások lépnek, kevesebb mint két héttel az MKIK-elnök Parragh László felesége mandátuma lejárata előtt még nem tudni biztosat. Eddig még ugyanis nem nevezett meg hivatalos jelölte(ke)t a parlament gazdasági bizottsága, amelynek kell megtennie a személyi javaslatokat a parlament felé, s írásom megjelenéséig meg sem hirdette a leendő tanácstagok meghallgatását.
Így arról is csak találgatni lehet, vajon ezt az alkalmat a kormány felhasználja-e arra, hogy a kormánytöbbségű gazdasági bizottságon keresztül olyan személyeket delegáljon a Monetáris Tanácsba, akik inkább az ő szája-íze szerint szavazna. Ám ezzel a két fővel sem lenne meg a többség a kilencfős testületben, de esetleg a kabinet bízhat abban, hogy az újak majd a régiek közül is egyeseket maguk mellé állíthatnak.
Meg aztán ott van az a lehetőség, amellyel a kormány mindig is élhet (és más területeken bőven is szokott élni). Nevezetesen, rapid módon, akár huszonnégy óra leforgása alatt módosíttathatja a jegybanktörvény azon passzusát, amely kilenc főben maximalizálja a Monetáris Tanács létszámát, azt akár 11, akár 13 főre emelve, hogy így próbálja átbillenteni az egyensúlyt a maga javára.
Ez nem példátlan, 2005-ben egy bizonyos Gyurcsány Ferenc ugyanehhez az eszközhöz nyúlt.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
