Nyugdíjügyben általában a „mennyivel fogják emelni” kérdése foglalkoztatja a közvéleményt, ami nem csoda, hiszen az egyrészt emberek megélhetéséről, másrészt pedig vagy kormányzati sikerpropagandáról, vagy ellenzéki bunkósbotról szól. Az utóbbi hónapokban például rendszeresen visszatérő téma az úgynevezett svájci indexálás kérdése, ami azt jelentené, hogy az állami nyugdíjak meghatározásánál ne csak a pénzromlás, hanem a bérnövekedés mértéke is befolyásoló tényező legyen.
Az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) igénybe vételének feltétele azonban „a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának javítása”, ennek pedig meglenne a maga menetrendje, mely máris két lépés lemaradásban van. Mint arról a Nyugdíjguru beszámolt, először egy független nemzetközi csapatnak egy szakértői jelentést kellett (volna) készítenie, amit aztán a kormányzatnak közzé is kellett volna tennie. Ennek nyoma sincs. Második szakaszban pedig a nyugdíjrendszer módosítására vonatkozó szakpolitikai javaslatcsomagnak a társadalmi vitáját kellett volna lefolytatni idén június 30-ig. Na, ez sem történt meg. (A harmadik mérföldkő az új rendszert biztosító jogszabályok elfogadása lenne 2025. március 31-ig.)
Fotó: Depositphotos
Egy tavaly november végi Kormányinfón Gulyás Gergely azzal hárította az erre vonatkozó kérdést, hogy csak „bizonyos tanulmányokat kellett elvégeztetni”. A kancelláriaminiszter ekkor közölte azt is, hogy
„a magyar nyugdíjrendszer fenntartható, és tíz éven belül nincs is szükség a módosítására”.
Na, hurrá! És utána mi lesz? Mert az a tíz év pikkpakk el fog repülni. Lapunk az év elején kérdezett rá a kancelláriaminiszternél, mi alapján is várható fordulat a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából, amit Gulyás egy
„átütő demográfiai program”
háromszavas szlogennel igyekezett rövidre zárni. Ennek azonban nyoma sincs, épp pénteken jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb tájékoztatása arról, hogy az elmúlt 12 hónapban 46 ezer fő volt a természetes fogyás mértéke. Ez majdnem annyi, mint Eger lakossága!
Lapunk bemutatta azt is, hogy a nyugdíjcélú kiadásokat mennyire nem fedezik a nyugdíjkasszaként is ismert Nyugdíjbiztosítási Alap tb-járulékokból és szociális hozzájárulási adóból származó bevételei. Olyannyira, hogy már most is igaz:
négy nyugdíjasból egyikük nem a nyugdíjkasszából, hanem a központi költségvetés más bevételeiből kapja időskori ellátását.
Sőt, a tizenharmadik havi nyugdíjat kimondottan NEM a nyugdíjkassza állja, hanem a büdzsé egyéb adóbevételei.
És ez a 25 százalékos „kipótlási” arány még nem is a gödör alja! Gulyás Gergely azt mondta, a jövőben a nyugdíjkiadásokat „körülbelül egyharmad és 40 százalék között kell majd finanszírozni” a központi költségvetésből. Feltéve, hogy a nyugdíjkiadások éves összege 7500 milliárd forintra emelkedik, ez 2500-3000 milliárd forint terhet fog róni a költségvetésre, azaz
ennyivel kevesebb jut például tanárbérekre, közszolgáltatásokra vagy épp a vasút rendbetételére.
Korózs Lajos, az MSZP alelnöke épp a héten tette fel a kérdést: „Mire számítsanak a nyugdíjasok?” A helyes kérdés azonban így szólt volna: mire számítsanak a jövő nyugdíjasai? Mert a baloldali politikus amellett, hogy – egyébként helyesen – számonkéri a kormányon a jövő nyugdíjrendszerének olyan alappilléreit, mint a finanszírozhatóság és a fenntarthatóság, arra is rámutatott, hogy „alig több mint 10 év múlva pedig a Ratkó-unokák is nyugdíjas korba lépnek”. És ez volt az az utolsó generáció, amelyik még természetes szaporulatot jelentett a társadalomban. Vagyis az ő nyugállományba vonulásukkal még több eltartandó nyugdíjas lesz, miközben többek közt a természetes fogyás miatt is a járulékfizetők száma elmarad ettől.
Vagyis valami megoldás kell, mert előbb-utóbb a most még járulékot befizetők is eljutnak oda, hogy megöregszenek. Az időskorhoz járuló „méltó”, „tisztességes” és hasonlók mellett pedig fontos még egy jelző: a „kiszámítható”.
