A címben említett vállalkozást senki ne keresse a cégnyilvántartásban, jogilag nem létező, fiktív cégről van szó. Ám valahogy mégis úgy érezni, a magyar kormány, élén a kormányfővel, vállalkozásként tekint erre az országra és annak még meglevő vagyonára.
Vállalkozni kockázat
– ezt a közhelyet muszáj elsütni, na, nem azért, hogy gyűljön a karakterszám, hanem a klisé második fele miatt. A kockázat egyik, talán legtalálóbb definíciója az, hogy a várható kimeneteltől való eltérés valószínűsége. Azaz – ellentétben a köznyelvben elterjedt használattal – ez lehet pozitív és negatív eltérés is.
Csakhogy a polgár nem azért választ képviselőt, kormányzatot, polgármestert, helyhatóságot stb., hogy kockázatnak tegye ki annak a közösségnek a vagyonát, melyben él, sőt! Az öntudatos polgár azt szeretné, hogy az általa vállalt kockázatról ő maga döntsön, ne pedig a feje felett valakik. Mi több, a polgári gondolkodás szerint
az államnak nem is feladata, hogy kockázatos vállalkozási tevékenységet végezzen,
hiszen elsődlegesen a társadalom megszervezése, közös szabályok felállítása, betartatása lenne a kötelessége, vállalkozást csak a közszolgáltatások (közvilágítás, köztisztaság, tömegközlekedés stb.) esetében kellene működtetnie.
E bevezetőre azért volt szükség, mert szeptember első hetében a Magyarország Kereskedelmi Kft. két nagyon hasonló, de ellentétes előjelű ügylete került napvilágra. Az egyik a Budapest Airport megvásárlása, a másik a Taszári Légibázis eladása.
Lássuk hát ezt a két esetet! A Budapest Airport a tavalyi évet 76,6 millió eurós (majdnem 30 milliárd forintos) nyereséggel zárta, ami nagyon szépen hangzik. Ám ha ehhez hozzátesszük azt a kockázatot, hogy bármikor jöhet egy újabb világjárvány, ami legalább visszaveti a turizmust, közlekedést (de az is lehet, hogy a Covidhoz hasonlóan gyakorlatilag lenullázza), akkor mindjárt más a leányzó fekvése! A Covid két éve alatt a Budapest Airport ugyanis 198 millió euró (76 milliárd forint) veszteséget termelt. Sajtóhírek szerint a vételár 4,44 milliárd euró (1700 milliárd forint) lenne, ami több, mint amennyit jövőre rezsivédelemre (1340 milliárd forint) vagy honvédelmi fejlesztésekre (1310 milliárd forint) szán az ország. Ezek mellett az összegek mellett pedig már eltörpül a 30 milliárdos nyereség, ami ha bejön, akkor hurrá, kaphat prémiumot a menedzsment, ha viszont nem, akkor a veszteséget az adófizetőknek kell állniuk.
A taszári repülőtér kicsit más tészta. A használaton kívüli légibázis csak vitte a pénzt, hiszen az államnak eszébe sem jutott hasznosítani azt. Majd lapunk kiderítette, az árverésen egy ismert milliárdos kínai vállalkozó adta érte a legtöbbet. Aki nyilván nem azért vásárolja meg, hogy veszteséget termeljen belőle, hanem lát benne jövőbeni profitot. A repteret 3,6 milliárd forintért vásárolta meg, nyilván még rákölt pár milliárdocskát, de ez még mindig aprópénz nemhogy Ferihegy vételára, de az abból várható nyereség mellett is.
Az egyik esetben a kormányzat bizonytalan profitért kockáztat irdatlan összeget, a másik esetben lemond vagyonról, mert nem lát benne hasznot. Így nem az állam viselkedik, hanem a vállalkozás. Ha úgy tetszik, ez kalmárszellem. És ez nem jó. Ismét mondom: az államnak nem feladata távközlési cégben vállalkozni (a Vodafone vételára, azaz a kockáztatott közpénz összege 660 milliárd forint volt), ahogy a repülőtérrel üzletelésnél is lenne égetőbb probléma ebben az országban.
A kockázatot hagyjuk meg a vállalkozóknak, a kormányzat pedig garantálja a társadalom, közte a vállalkozások biztos működését. Csak ennyit kérnénk, nem többet!
