Különös érzések fogtak el azt a videót elnézve, ami néhány nappal ezelőtt jelent meg Orbán Viktor Facebook-oldalán, a hétvégi évértékelőből kivágva, a megfelelő drámai zene aláfestéssel, aggódó arcokat mutogatva, miközben a miniszterelnök beszél.
Mit beszél, nem, egyenesen háborút vív minden egyes mondatával, szabadságharcos Don Quijote-ként osztogatva a halálosnak szánt döféseket – és ellenség (vagy szélmalom) legyen a talpán, aki sokáig kitart ilyen ostrom alatt. Nem hisznek nekem? Nézzék csak, mit mondott Orbán Viktor:
„nem érdekel bennünket, hogy megbolondult a világ, nem érdekel bennünket, hogy miféle visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek, nem érdekel bennünket, hogy Brüsszel mivel mentegeti, magyarázza a megmagyarázhatatlant. Ez itt Magyarország, és itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének!
A jogszabályok megvannak, a hiányzók pedig meglesznek, de ebben az ügyben még a legelszántabb kormány sem tud egyedül sikerrel járni. Itt mindenkire, szülőkre, nagyszülőkre, édesanyákra és édesapákra, pedagógusokra és nevelőkre is szükség lesz, mert a gender propaganda nem egy jópofa marháskodás, nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyermekeinkre veselkedő legnagyobb veszély”.
Az ellenség tehát ki van jelölve, az a bizonyos „gender propaganda”, amelyre hivatkozva lehet nem ratifikálni például a nők elleni erőszak lényegesen szigorúbb büntetését ösztönző Isztambuli Egyezményt, mert abban szerepel a társadalmi nem kifejezés. Erre persze nincs is szükség – elvégre legutoljára február 6-án kapott tíz év börtönt valaki azért, mert meg akarta fojtani a feleségét; azaz a probléma nyilvánvalóan nem létezik.
De inkább beszéljünk a „szivárványos dumcsiról”, amit mostanra itthon is sikerült összemosni ocsmányságokkal, és agresszorrá felemelni, miközben a túloldalon nem feltétlenül csatába induló, „véresszájú, értékeltipró, brüsszeliek” állnak, hanem ugyanolyan hétköznapi emberek, mint önök, vagy én. A szivárvány demonizálása azonban aduász, egy könnyen kijelölhető ellenség, amely, mint általában más marginalizált csoportok, nem biztos, hogy hatékonyan tudja magát védeni, ha ellene uszítják a közvéleményt, így a támadásra uszító gumicsont bejön, és hirtelen máris kevésbé fájnak olyan apróságok, mint a rekordszintű infláció, a régiós szinten is nevetséges fizetések, vagy a meredeken zuhanó életszínvonal. Ez van.
Két vezető, egy kotta
Vlagyimir Putyin tegnap közel két óráig beszélt nagyrészt a semmiről – ha esetleg kíváncsi arra, hogy mi volt a kevés tényleges tartalom a beszédében, azt laptársunk cikkében megnézheti – azonban volt valami, ami így is kitűnt: van egy rész, ami szinte teljesen megegyezik azzal, amit Orbán Viktor mondott néhány nappal ezelőtt.
„A gyermekbántalmazást egészen a pedofíliáig normaként hirdetik Nyugaton. Elferdítik a történelmi tényeket, és folyamatosan támadják kultúránkat, az orosz ortodox egyházat és országunk más hagyományos vallásait.
Az anglikán egyház a nemsemleges Isten gondolatát tervezi megfontolni... Nyugaton emberek milliói értik meg, hogy valódi spirituális katasztrófába vezetik őket. Nézzék meg, mit tesznek a saját népükkel: a családok, a kulturális és nemzeti identitások tönkretételét és a perverziót, a gyermekbántalmazást, egészen a pedofíliáig, normaként hirdetik... és a papokat arra kényszerítik, hogy megáldják az azonos neműek házasságát.”
Az üzenet, már az ortodox egyházzal kapcsolatos kirohanástól eltekintve, kísértetiesen hasonló. Az egyetlen különbséget is lényegében az adja, hogy Vlagyimir Putyin nagy hívét, Kirill pátriárkát, az orosz egyház fejét nyilvánvalóan kényelmetlenül érinti az, hogy az ukrán egyház tudatosan megkezdte a leválását Moszkváról.
Azonban csakúgy, mint a magyar miniszterelnök, Putyin is az állítólagos eltorzult nyugati értékeket emlegeti, összemossa a pedofíliát más kérdésekkel, és olyan állításokat tesz, mintha a gyermekbántalmazást normalizálták volna nyugaton. Az pedig már főleg különösen hat az orosz elnöktől, hogy az LMBTQ-propaganda térnyerését emlegeti, miközben Oroszországban a közösség tagjai ellen elkövetett bűncselekményeket híresen lazán kezelik a hatóságok – a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet korábban hosszabb tanulmánnyal is foglalkozott ezzel.
Azonban csakúgy, mint Magyarországon, Oroszországban is kifizetődő még mindig ezt puffogtatni, hiszen miközben pénteken lesz egy éve, hogy tart a háború, és a legpesszimistább becslések szerint is oroszok tízezrei vesztették életüket Ukrajna lerohanása után, a gyors győzelem elmaradt, az ország gazdasága is egyre gyengélkedik, a nyugati szankciók pedig egymásnak adják a kilincset, van miről elterelni a figyelmet.
Végső soron azonban nem valószínű, hogy a Kreml és a Parlament közt ide-oda repkednek a beszédírók, azaz minden jel arra utal, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin agya simán csak ennyire egy rugóra jár… azt már mindenki döntse el magának, hogy ez jót jelent, vagy sem.
