5p

Sokan a gyerekvállalásról is lemondanak, annyira aggasztja őket a klímaváltozás. Marian Salzman, a világ egyik meghatározó globális trendkutatója szerint másként fogunk öltözködni, fogyasztani, másként választunk magunknak lakhelyet és úticélokat is 2023-ban a fokozódó klímapánik miatt.

Az emberiség világszerte úgy érzi, hogy kezdi elveszíteni a kapcsolatát a valósággal, miközben szeretne mindent radikálisan másként csinálni, mint ahogy korábban tette – írja legfrissebb előrejelzésében Marian Salzman, a világ egyik meghatározó globális trendkutatója. Az emberek főként szeretnének a korábbiaknál jóval fenntarthatóbb módon élni, mert az elmúlt évek szélsőséges időjárási jelenségei meggyőzték őket arról, hogy a klímaváltozást nagyon komolyan kell venni.

A trendkutató a GlobeScan 17 országban elvégzett felmérését idézi, amely szerint soha ennyien nem aggódtak még a klímaváltozás miatt, mint napjainkban. A válaszadók 65 százaléka értékelte úgy, hogy a helyzet „rendkívül súlyos”. Egy másik felmérésben 10 válaszadóból 4 nevezte meg a klímaváltozást olyan okként, amely miatt inkább nem vállal gyermeket. A szélsőséges időjárási események világszerte megrendítették az emberek biztonságérzetét, és arról, amiről korábban még úgy nyilatkoztak, hogy „elvben igaz lehet”, vagy hogy „bizonyos vélemények szerint”, ma már azt tartják, hogy tudományosan alátámasztott tény. Ez nagyban kihat az emberek vásárlási döntéseire is, legyen szó nagy dolgokról (otthon- vagy járművásárlás) vagy kisebbekről.

Láthatóan az emberek alkalmazkodnak az általuk veszélyekkel telinek érzékelt világhoz. Az olyan ingatlanportálok, mint a Redfin és a Realtor.com például már klímakockázatokra vonatkozó adatokkal is kiegészíti az ajánlatait, amellett, hogy bemutatja, milyen egy adott ingatlan háló- vagy fürdőszobája. Ez érthető is, ha meggondoljuk, hogy manapság 5 emberből 3 állítja azt, hogy a klímakockázatok szerepet játszanak a lakóhelyválasztásában.

Salzman a japán kormány egy bizonyos kezdeményezését is idézi annak alátámasztására, hogy a klímaváltozás milyen radikálisan változtatja meg az életformánkat. A kormány kiskereskedőkkel együttműködésben állított fel egy pontrendszert, amely segít a vásárlóknak eldönteni, melyik árú tekinthető környezetbarátnak, valamint hűségpontokkal is jutalmazza a fenntarthatóságot erősítő fogyasztói döntéseiket.

A trendkutató határozott elmozdulást tapasztal a „kortalan” öltözködés irányába is. Egy svéd startup, az Asket például elutasítja a szezonális kollekciókat, és inkább az olyan „állandó” ruhadarabokat ajánlja vásárlóinak, amelyeket sok éven át hordhatnak. Más kereskedők olyan programokat indítanak – például a Cuyana Lean Closet vagy a Patagonia Worn Wear –, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy vigyék vissza használt ruháikat a boltjaikba, hogy azok új életet kezdhessenek másvalakinek a ruhás szekrényében.

A klímaszorongás a fogyasztási szokásainkat is átírja. Fotó: Depositphotos
A klímaszorongás a fogyasztási szokásainkat is átírja. Fotó: Depositphotos

Salzman szerint 2023-ban még több olyan innovációval fogunk találkozni, amelyek a fenntarthatóságot segítik elő. A már most elérhetőek közül példaként új kiszállítási módokat, a karbonlábnyomról élelmiszerekre kerülő tájékoztató címkéket, az árvízveszélyes helyeken alkalmazott „szomjas” aszfaltot, a légkondicionálás iránti igényt mérséklő ultrafehér festéket és városi erdőségeket említ, amelyek mind hozzájárulnak a biodiverzitás megőrzéséhez, mérséklik a hőmérsékletet és csökkentik a légszennyezést.

A szakember arra is rámutat, hogy miközben a világ globális energiaválsággal és emelkedő inflációval küzd, egyre több ember mond le a repülőutakról, és választja ehelyett az egészéjszakás busz- vagy vonatközlekedést. A Pinterest kimutatása szerint a „szép vonat utazásra” vonatkozó keresések 205 százalékkal(!) emelkedtek csak az elmúlt egy évben.

Környezetbarát termékek és szolgáltatások évtizedek óta elérhetők. A változás Salzman szerint az, hogy ma már sokkal szélesebb körben állnak rendelkezésre, és a fogyasztók részéről is nagyobb a fogadókészség az irányukba.

Jó hír, hogy – bár talán nem is gondolnánk, de – az ártalomcsökkentés, a károsanyag-kibocsátás redukálásának lehetősége ma már például egy olyan káros szokás, mint a dohányzás esetében is elérhető, hiszen a füstmentes technológiák lényegesen kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint az égéssel és füsttel járó hagyományos dohánytermékek. A leszokásnál persze soha nincs jobb megoldás, de a le nem szokó felnőtt dohányzók számára kulcsfontosságú lehet a hiteles forrásból történő tájékozódás, hiszen minden apró lépés számít az ártalomcsökkentés felé vezető úton!

Az elismert trendkutató közelmúltban kiadott elemzésében egyébként összesen 5 meghatározó trendet azonosított, amelyek hatással lesznek a 2023. év mindennapjaira: a növekvő klímaszorongás által táplált környezettudatosságon túl az otthon kényelmébe és biztonságába való bezárkózás, a talajvesztés (elveszítjük a kapcsolatunkat a valósággal), a dolgok radikális átalakítására vonatkozó erős késztetés és – talán meglepő módon – a zenehallgatás iránti fokozott igény, ami alkalmasnak látszik a felbolydult, hajszolt lelkünk és mindennapjaink megnyugtatására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!