Az utóbbi évek kutatásai megállapították, hogy a mikroműanyagok gyakorlatilag mindenhol ott vannak: a tengerben, lerakódva a parti sziklákon, az esőben és a magyar folyókban is, de ugyancsak tele van velük az ivóvíz. Egy tavaly nyári kutatás azt állította, hogy évente legalább 50 ezer műanyagrészecskét nyelünk le, de pár hónappal később még ennél is borúsabb képet festett egy másik tanulmány, mely szerint bizonyos teafilterekből mikroplasztik-részecskék milliárdjai áznak ki, melyet aztán el is fogyasztunk. A mikroműanyagok szervezetünkre gyakorolt hatása - elegendő adat híján - biztosan nem ismert. Ez most megváltozhat.
Olyan új eljárást dolgozott ki ugyanis kutatók egy csoportja, mely az emberi szervekből is képes lesz kimutatni a mikro- és nanoműanyagokat, írja a Guardian. Az új technikát az Amerikai Kémiai Társaság nevű nonprofit szervezet hétfői találkozóján mutatták be.
A módszer hatékonyságának bizonyítására a kutatócsoport maga juttatott mikroműanyagokat emberi szövetmintákba, melyeket aztán az új eljárással meg is tudtak találni, azonosították a műanyag kémiai nyomát szövetekben. Az eljárásra, hogy maguk rejtik el azt, amit később megkeresnek, talán felszalad néhány szemöldök, mindenesetre tavaly az ENSZ Egészségügyi Világszervezete még azt írta aktuális jelentésében, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten, így az egészségre nem jelent kockázatot - de hozzá is tették azonnal: az eredmények kevés információn alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.
Ez az új technológia már egy átfogóbb kutatás gyümölcse, ez tehát már ki tudja mutatni azokat a mikrorészecskéket is, melyek nem mennek át rajtunk, hanem beépülnek a szöveteinkbe. Ez alapján pedig már el lehet kezdeni az élettani vizsgálatokat, melyek pontosabban felbecsülhetik a mikroműanyagok az emberi egészségre gyakorolt kockázatát.
A kutatók 47 emberi szövetmintát szennyeztek mikroműanyagokkal. Tüdőből, májból, lépből és veséből vettek szöveteket, mert ezekről feltételezik, hogy gyűjthetik a mikroplasztik-részecskéket. A tudósok szerint technikájukkal megállapítható lesz a teljes emberi szervezet műanyag-szennyezettsége is.
"Naivnak kellene lennünk, hogy elhiggyük: mindenütt ott vannak a műanyagok, csak épp bennünk nincsenek"
- mondta Rolf Halden, az Arizonai Egyetem tudósa, a kutatócsoport egyik tagja. "Olyan kutatóplatformot létesítettünk, mely lehetővé teszi nekünk és másoknak is, hogy láthatatlan dolgokat keressünk - részecskéket, melyek túl kicsik ahhoz, hogy szabad szemmel látszódjanak. Az egészségügyi kockázatot tényleg a kis részecskék jelentik" - tette hozzá.
Az újonnan kifejlesztett elemzői módszerrel nem csak a részecskéket találhatják meg a szövetekben, de be is tudják őket műanyagtípus szerint sorolni, így beazonosítható például a szövetben a PET-típusú műanyag, mely a palackok anyagaként ismert, vagy a biszfenol-A (BPA), mely adalékanyagot szinte mindenféle műanyag gyártásához használják, legyen az éthordó, kontaktlencse, vízvezetékcső, illetve egyes esetekben fogtömés.
A kutatócsoport most az élethosszig tartó mikrorészeske-felhalmozódást igyekszik megfigyelni a szövetekben. A szövetbankoknak mintát adományozók sokszor információkat adnak az életstílusukról, étkezési szokásaikról és foglalkozásukról, ez pedig abban segíthet, hogy a kutatók megállapítsák, melyek a fő útjai a mikroműanyagok emberi testbe jutásának.
A kutatók az új metódusuk részleteit online is meg fogják osztani, így további tudósok szállhatnak be a munkába, és ezzel kialakulhat egy olyan adatbázis, mely alkalmas lesz arra, hogy földrajzilag eltérő helyeken élő, különböző társadalmi státusú csoportok mikroműanyag-kitettségét összehasonlítsák.
