Ezután másként tekint majd a vasárnapi ebédnél az ott pihenő kis sótartóra, hiszen a konyhasóként a hétköznapokban emlegetett NaCl – ahogy kémiai képletéből is sejthető – egyik fő alkotóeleme a nátrium (Na).
Ez a legújabb anyag, mely tárolja az elektromos energiát egy hagyományos akku belsejében az autóktól kezdve egészen az ipari berendezésekig - írja a Privátbankár.
Máris 20 ezer kocsiba építik be
A kínai CATL (teljes nevén Contemporary Amperex Technology Co., Limited), mely a világ mára legnagyobb akkumulátorgyártója is egyben, arra számít, hogy idén már akár 20 ezer elektromos járművet szerelnek fel a vállalat nátrium-ion (Na-ion), vagy más néven sodium-ion akkumulátoraival. Ni Jun, a kínai akkumulátorgyártó óriáscég gyártási igazgatója a napokban adott nyilatkozatában tudatta: a nátriumos akkuik akár mínusz 20, sőt akár mínusz 30 Celsius-fokos extrém hidegben is stabilan működnek.
„Egy olyan új felépítést fejlesztettünk ki, amely képes teljesíteni az ilyen szélsőséges körülmények között is” – nyilatkozta a vezető egy kínai szakkiállításon.
Arról, hogy emiatt mikor, hogyan alakul át az energiatárolás, és melyik volt az első autó amibe ilyen akkut építettek be, arról további részleteket a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán megjelent írásból ismerhet meg.

