5p

Tavaly októberhez képest idén nincs energiaválság, több hotel van nyitva, alacsonyabb az infláció és remek volt az idő, a hazai vendégek száma mégis csak 0,6 százalékkal növekedett.

Akár örömhírként is lehetne kezelni, hogy októberében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a turisztikai szálláshelyeken 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 6,9, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Hosszú idő után ezúttal a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma is növekedni tudott, 1,2 százalékkal, míg a külföldivendég-éjszakáké 9,1 százalékkal emelkedett. Tehát csupa emelkedés és növekedés, végre minden rendben a turizmusban.

Nem árt azonban kicsit a számok mögé nézni, hogy kiderüljön, mi is történt valójában. Az adatok szerint tehát idén októberben tavaly októberhez képest volt javulás. De mi történt tavaly októberben? Például elszabadult az infláció: akkor éppen a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az infláció és az emelkedő energiaárak miatti drámai költségnövekedést lehetetlen volt teljes egészében áthárítani a vendégekre, ezért több szálloda a bezárás mellett döntött. Ez látszik a számokon is: tavaly októberben 925 szálloda volt nyitva, idén viszont 952 hotel közül lehetett választani.

 Volt kit szállítani. Fotó: Facebook / Bigbus Budapest
Volt kit szállítani. Fotó: Facebook / Bigbus Budapest

A magyarok pedig átgondolták a kiadásaikat és sokan inkább élelmiszert vettek, az őszi pihenést pedig kihagyták: tavaly októberben a belföldi vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 17 százalékkal zuhant az előző év azonos hónapjához képest. Tehát egy ilyen októberhez képest sikerült idén októberben 0,6 százalékkal növelni a hazai vendégek, és az általuk eltöltött vendégéjszakák számát 1,2 százalékkal. Pedig már nincs energiaválság és az októberi infláció elvileg 9,9 százalékra csökkent.

Ráadásul most októberben szenzációs idő volt, ami még jobban segíthette volna a belföldi turizmust. Az idei október a harmadik legmelegebb volt 1901 óta. Az összegzés szerint az októberi középhőmérséklet országos átlagban 14,1 Celsius-fok volt, ami 3,4 fokkal haladja meg az 1991-2020-as évek átlagát. Tehát az idő is príma volt, ehhez képest sikerült a nagyon alacsony bázishoz mért 1,2 százalékos növekedést összehozni a hazai vendégéjszakák számában. Ennek pedig főleg a vidéki szálláshelyek láthatták a kárát.

Budapest ugyanis köszöni szépen, jól van, ez pedig a nemzetközi turizmusnak köszönhető. Míg a vidéki régiókban csökkenés, stagnálás vagy egészen minimális növekedés látszik csak a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák számában, addig a főváros dübörög. Tavaly októberben 642 ezer éjszakát mértek, idén viszont 740 ezret. Ez egészen parádés októberi adatnak számít. A KSH számaiból pedig az látszik, hogy a hagyományos piacaink közül a német és angol vendég lett több, de főleg az ázsiai és az amerikai érdeklődés ugrott meg.

Még áprilisi hír volt, hogy három év kihagyás után, április 5-én megérkezett az első hivatalos kínai turistacsoport Budapestre az Air China fedélzetén. Azóta pedig egyfolytában landolnak a gépek és ontják magukból a kínai utazókat, de Dél-Koreából is sokan jönnek. Utóbbiak pedig ráadásul a magas költési hajlandóságú látogatók közé tartoznak, magyarán, szeretik és meg is tudják fizetni a luxust. Míg tavaly októberben csak 115 ezer vendégéjszaka volt Ázsiából, idén már 155 ezer. Idén januárban jelentette be a kínai kormány, hogy február 6-tól engedélyezi a kínai turistacsoportok kiutaztatását külföldre a kínai utazási irodák számára. Először csak 20 ország felé nyitották meg ezt a lehetőséget, és az Európai Unió tagállamai közül csupán Magyarország szerepelt a listán. Amerikából pedig szintén 20 ezerrel több éjszakát töltöttek nálunk.

A belföldi vendégéjszakák számának alakulásában szerepet játszhatott, hogy javulni kezdett a lakosság jövedelmi helyzete – szeptemberben már kismértékű, 1,7 százalékos reálbér-emelkedést mért a KSH. A külföldi vendégéjszakák növekedésében továbbra is a koronavírus utáni újraindulás játszik szerepet – a forgalom csak fokozatosan éri el a 2019-es szintet

- értkelte a KSH számait Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

A nemzetközi turizmus fokozódása szerinte is elsősorban a budapesti szálláshely-adatokban látszik meg: itt 11,4 százalék volt a vendégéjszakák számának emelkedése – természetesen a koronavírus kedvezőtlen hatása is leginkább a fővárost érintette. A többi desztináció ugyanakkor vegyes képet mutat: a bük-sárvári régió 12,4 százalékos csökkenést, nem függetlenül a cseh turisták alacsonyabb számától. Szintén számottevő, 16,4 százalékos volt a visszaesés a pécs-villányi régióban, míg a legjelentősebb emelkedés a Mátrában ment végbe, 11,6 százalékos. A Balaton forgalma minimális, 1,1 százalékos növekedést ért el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!