3p

A távol-keleti profilú hazai kereskedelmi központok régiós centrum-szerep betöltésére törekednek. A három nagy ázsiai kötődésű üzletház közül az Asia Center jövőre jelentős beruházással növelné alapterületét, és ezzel együtt elosztófunkcióját is erősíti - tudta meg az mfor.hu.

Egymillió eurós brandépítés, azonos profilú komplexumok

A centrum vezetősége ázsiai üzleti fórumokon népszerűsíti a hazai lehetőségeket. A kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokon kívül gyártókapacitásokat létrehozó nagyvállalatokat is megpróbálnak Magyarországra csábítani, vagyis egyfajta befektetésösztönző tevékenységet is folytatnak.

Egyik fő profiljuk az irodahelyiségek bérbeadása, amelyre az új szárny felépítésével is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Hivatalosan a magyar cégek külpiaci megjelenését nem segítik, de tapasztalataikkal már több esetben is támogattak ilyen irányú törekvéseket. Adott esetben az ITDH-val közösen is bonyolítanak le programokat.

Egymillió euróból építik a brandet

A távol-keleti árukkal szembeni előítéletek leküzdése nem elsődleges célja az üzletháznak. Arra a jól behatárolható célcsoportra fókuszálnak ugyanis, amely folyamatosan igényli az új árut, de drágasága miatt nem engedheti meg magának a nyugati márkát.

"A fogyasztók egy bizonyos köre felismerte az árelőnyt, és szívesen vásárol nálunk" - állítja Soós Eszter. A márkás termékekhez hozzászokott, "finnyásabb" vevők kegyeiért pedig eleve nem száll harcba a komplexum.

Az Asia Center évente összesen egymillió eurót, vagyis 250 millió forintot fordít márkaépítésre, amelynek felét Magyarországon a médiában, marketingrendezvények keretében és speciális csatornákon költi el. 2005 óta például Szlovákiában, az idei évtől Csehországban és Romániában is bonyolítanak le kampányokat. A 2007-es program márciusban startol.

Más hasonló profilú komplexumok

A sokak által nem kívánatosnak tartott ázsiai importáru dömpingje újabb és újabb távol-keleti kereskedelmi centrumok kialakítását hozta magával. Az Asia Center szomszédságában található például a China Mart is, amely szintén arra törekszik, hogy boltjellege mellett elosztó-központként is funkcionáljon. A China Mart vezérigazgató-helyettese korábban úgy nyilatkozott, hogy közel állnak a száz százalékos telítettséghez. "Vannak a jószomszédságból eredő közös törekvéseink" - mondta el ezzel kapcsolatban Soós Eszter.

Nemrég elkészült a kőbánya-kispesti metróállomástól fél kilométernyire a Sárkány Center is, amely háromszáz üzlethelyiséget kínál. Ezek hetven százalékát már kibérelték a többségében magyar és kínai tulajdonosok.

Bár a hazai ruha- és cipőüzletet lassú halálra ítélik a feltörekvő országok olcsó termékei, örvendetes, hogy a távol-keleti áruért már nem feltétlenül a Józsefvárosba kell leugrani. Míg korábban egy rózsaszín bugyi miatt legalább ötvenszer végig kellett hallgatni a "Vidázz, koci" felhívást, ma civilizált körülmények között, plázakategóriás vécével felszerelt palotában is beszerezhetjük az ázsiai cikkeket.

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!