2p

Továbbra is rekordközeli a megszűnő cégek száma, az elmúlt három hónapban 9211 céget töröltek Magyarországon - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Az Opten szakértői szerint szeptemberben tetőzhet a csődtörlési hullám, de alapjában véve csökkenő trend kezd kibontakozni a megszűnések számában.

A korábbi cégbezárási hullám lecsendesülését valószínűsíti, hogy az utóbbi időben jelentősen visszaesett azoknak az új cégbírósági eljárásoknak a száma, amelyek cégtörléssel szoktak végződni - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.

Az adatok szerint az elmúlt három hónapban 8123 olyan cégbírósági eljárás kezdődött meg, amely feltehetően megszűnéssel zárul, ebből a felszámolások és a végelszámolások száma egyaránt 2500 volt, a kényszertörléseké pedig 3000. Tavaly nyáron három hónap alatt még 13 400 ilyen eljárás indult, amiből 6000 volt felszámolás, 3800 végelszámolás és 1600 az akkor még friss jogintézménynek számító kényszertörlés - mutat rá a közlemény.

Továbbra is viszonylag magas a cégalapítások száma: míg 2012 nyarán összesen 7200 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, idén 8434-et, ami 17 százalékos növekedésnek felel meg. Az Opten szerint a magas cégalapítási arány nagymértékben a dohánykereskedelemmel kapcsolatos szabályozásnak köszönhető, ennek hatását leszámítva inkább folyamatosan stabilizálódó cégstruktúra rajzolódik ki, csökkenő alapítási és tetőző törlési számokkal.

Ezt a trendet jelentősen megbolygathatja majd a korlátolt felelősségű társaságok megemelt törzstőkéjére vonatkozó szabályozás 2014. március 15-étől. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy mindez pontosan hogyan érinti majd a jelenleg is működő vállalkozásokat. Cégtörlési hullámra biztosan számíthatunk, de az átmeneti intézkedések függvényében akár tömeges cégalapítások is bekövetkezhetnek - olvasható az Opten közleményében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!