3p

Mészáros Lőrincnek két olyan alapítványa is van, mellyel a térségben élő fiatalokat szeretné segíteni.

Vagyonának felfutása után 2016-ban úgy gondolta az akkor még felcsúti polgármester, hogy valamint a köznek is szeretne visszaadni, ezért 100 millió forintos induló tőkével létrehozta a Mészáros Alapítványt. A szervezet fő célja, hogy anyagi támogatásban részesítse a felsőoktatásban résztvevő diákokat, illetve települések fejlődésének elősegítése és helyi civil szervezetek támogatása.

Egy évvel később szintén 100 millió forintból létrehozta a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványt (VVFA), mely a Felcsút, Alcsútdoboz, Tabajd, Vál, Vértestarcsa és Kajászó településeken élő általános és középiskolásokat támogatja, mellette segítené a településeket a hagyományaik megőrzésében, valamint a fiatal családok részére nyújt életkezdési támogatást.

Most mindkét alapítvány közzétette a tavalyi éves beszámolóját, mely alapján a VVFA 2017-ben még csak "pénzt gyűjtött", az osztogatás nem kezdődött el. Bevételként kereken 300 millió forintot tüntettek fel, azt azonban nem árulták el, hogy pontosan honnan érkezett ez a pénz. Annyit tudni, hogy gazdasági társaságok adták az alapító okiratban foglalt célok támogatására. A legnagyobb valószínűséggel az összeget a Mészáros érdekeltségi körébe tartozó társaságok "dobhatták össze". Ezt támasztja alá az is, hogy az alapítvány honlapja szerint a támogatók csak Mészáros cégek:

  • a Mészáros és Mészáros Kft.,
  • az Agrosystem Zrt.,
  • az Aranykorona Zrt.,
  • a Búzakalász 66 Felcsút Kft.,
  • a Fejér-BÁL Zrt.,
  • az R-Kord Kft.,
  • a Mészáros Gasztro Kft.,
  • valamint a Vivienvíz Kft.

A 300 milliós bevételből 2,38 milliót vittek el a ráfordítások, így végeredményben 297,6 milliós nyereséget tudtak kimutatni.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Sokkal tevékenyebb volt már a Mészáros Alapítvány, melynek támogató köre megegyezik a VVFA támogatóival. A 2016-ban létrehozott alapítvány beszámolója már kicsit beszédesebbnek tűnik. Az legalábbis kiderül, hogy a 200 millió forintos támogatásból - melyet meg nem nevezett gazdasági társaságok adtak - már jótékonykodásra is futotta.

A működési költségeken túlmenően egyéb ráfordításként a korábbi 25 millió után 73,3 millió forintot tüntettek fel, amiből

  • 2 millió forint település fejlesztésre ment el,
  • 71,35 millió pedig a felsőoktatásban résztvevő diákok támogatására.

Mivel az alapítvány honlapja és korábbi hírek szerint a felsőoktatásban résztvevő diákok 10 hónapon keresztül (tehát a két félév teljes hossza alatt) havi 50 ezer forintos támogatásban részesülnek, könnyen kiszámolható, hogy

a Mészáros Alapítvány tavaly 143 diák tanulmányait segíthette.

A 2016-os 27,2 millió forintos veszteség után tavaly már 134 milliós nyereséget tudott az alapítvány felmutatni.







LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!