2p

Háromnegyed millió Skoda Superb gördült le a szalagról 14 év alatt.

A Skoda Kvasiny-ban lévő üzemében pár napja legördült a futószalagról a 750 ezredik Superb. A kocsit a cég még 2001-ben mutatta be jó 5 évvel az Octavia megjelenését követően. Az első generáció a Passat hosszított, kínai piacra szánt kivitelének padlólemezére épült, illetve annak formavilágán sem módosítottak túl sokat. Ettől függetlenül az alacsonyabb ár és a hatalmas hátsó lábtér elég népszerűvé tette az autót, Magyarországon is sok fut még az utakon. A kocsit 7 éven keresztül gyártották, persze időközben kapott egy enyhe modellfrissítést is.

Ha érdekli mi most a Skoda modellkínálata, kattitntson a képre a galériához!

A második generáció immár teljesen önálló karakterrel érkezett, továbbra is árban a Passat alá, méretben viszont kissé fölé pozícionálva. A magyar kormány sem véletlenül döntött úgy, hogy a nagy, de a "népet kevésbé irritáló" kocsikra kezdi el lecserélni az elöregedő flottát. Ma, ha fekete Superbet látunk, akkor nagy eséllyel egy miniszter, vagy államtitkár ül benne. A második generáció egyik különlegessége volt, hogy egyszerre tudott 4 és 5 ajtós lenni, hiszen a csomagteret a hátsó ablakkal együtt is fel lehetett nyitni, mialatt a formája megmaradt klasszikus sedannak. Ebből a modellből a cég már kombi változatot is készített és persze a modellfrissítés sem maradt el.

A harmadik generációt pár hónapja mutatták be, az értékesítés még csak mostanában fog beindulni. Az új Superbek a cég Kvasiny-ban található üzemében készülnek, amelynek kapacitását a tervek szerint évi 280 ezer autóra növelik 2018-ra.

Update: micsoda véletlen, hogy pont a csütörtöki európai közbeszerzési értesítőben jelent meg egy 430 milliós kiírás, amelyben többek között Superbeket vesznek a minisztériumoknak.

Ha a kormány marad jól bevált beszállítóinál, akkor vélhetően nálunk is hamarosan megjelennek az új modellek az állami közbeszerzések révén.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!