2p

Alapos gazdasági számításoknak kell megelőznie egy új atomenergetikai beruházást, mondta el egy szakmai beszélgetésen Kaderják Péter. Az energetikai szakértő szerint egy új atomerőmű Pakson 8 milliárd euróba kerülhet, a beruházás pedig jelentősen megdrágíthatja az így előállított áramot.

Egy új atomerőmű - két 1600 megawatt teljesítményű blokkot számítva - legalább nyolc milliárd euróba kerülne, de ezt csak akkor szabad Magyarországon vállalni, ha a különböző tüzelésű erőművek "versenyeztetése" után a nukleáris energia kerülne ki győztesen - mondta el Kaderják Péter az Energia Klub "Lehet-e versenyképes az atomenergia?" című vitaestjén. A Regionális Energiagazdasági Központ (REKK) vezetője a beszélgetésen a kockázatok nagyságára figyelmeztetett, és megjegyezte, hogy az adófizetők pénzét más fontos beruházásokra is lehetne költeni.

Antal Dániel, a Bankárképző tanácsadója, az AmChem energetikai bizottságának vezetője óvott attól, hogy a Paksi Atomerőműben termelt áram árát referenciaként tekintsék, hiszen abban nincs benne a beruházás költsége. Az atomerőművi beruházás finanszírozására a magyar állam a jelenlegi helyzetben nem találna hitelezőt - tette hozzá.

Kaderják Péter, a részben állami tulajdonú CEZ energetikai holding adatait idézve elmondta, hogy az atomerőműben termelt egy megawattóra áram költsége - figyelembe véve a beruházást is - 47 euró, amiből a beruházás 27 eurót tesz ki, 8 euró a fix költség, 12 euró pedig az üzemanyag ára. A tisztaszén technológiával az áramtermelés  költsége 85 eurót tesz ki, és ebben a beruházás 38 euróval szerepel, míg a fix költség 9 euró és további 38 euró az üzemanyag ára. A kombinált ciklusú áramtermelőknél a beruházási költség ugyan csak 8 eurót tesz ki, és mindössze 5 euró a fix költség, de 51 euró az üzemanyag, és további 14 euró az üvegházhatású gázok ára.

A REKK vezetője szerint Magyarországon még további két költségelemet is figyelembe kell venni: egyrészt a hálózat megerősítését, másrészt - a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartása miatt szükséges - tározós vízi erőmű építésének költségét.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!