5p

A regisztráció kezdete óta már több mint 10 500 felhasználó összesen közel 50 000 tehergépjárművet regisztrált a HU-GO elektronikus útdijfizetési rendszerbe pénteken 14 óráig - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) e-útdíjszóvivője.

Kibédi-Varga Lajos elmondta, hogy a július 1-jén, hétfőn induló e-útdíj rendszer kivitelezése az ütemterv szerint halad, a beszerzési, beruházási feladatok és informatikai fejlesztések június 30-ig megvalósulnak, és az éles üzem a tavaly májusban meghatározott határidőben elindul.

Hétfőig a legfontosabb teendők közé tartozik a viszonylati jegy megvásárlását elősegítő kioszkok eljuttatása a viszonteladói, értékesítési pontokra. Július 1-jétől országszerte több mint 200 kioszkon intézhetik az úthasználat bevallását azon fuvarozók, akik nem regisztráltak, és nincs fedélzeti eszközük - tájékoztatott a szóvivő.

Elmondta azt is, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. sikeresen auditálta az első tíz bevallási közreműködőt. A folyamat első körben június 27. éjfélig tartott, július 1-jén pedig  újraindul. A szerződött bevallási közreműködők auditálása ezt követően folyamatos lesz, így a további szolgáltatók neve is hamarosan megjelenik a www.hu-go.hu oldalon, ahol minden, az e-útdíj rendszerrel kapcsolatos információ és friss hír elérhető. A felhasználók a fedélzeti eszközeiket június 28-án 20 órától  regisztrálhatják és rendelhetik hozzá tehergépjárműveikhez a HU-GO rendszerében.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint ugyanakkor nehézkes az e-útdíj regisztráció, és a tesztüzem elmaradása miatt kockázatos hétfőn "élesben" elindítani az elektronikus útdíj-fizetési rendszert.

A fuvarozók részéről a rendszer működésével kapcsolatban felmerült kétségekre és kérdésekre válaszul Kibédi-Varga Lajos kifejtette, hogy az auditált bevallási közreműködőkön keresztül már a rendszer indulásakor lehetőség lesz a fedélzeti eszköz segítségével történő önbevallásra. Amennyiben a felhasználó nem kíván bevallási közreműködőt igénybe venni, azaz fedélzeti eszközzel történő önbevallás segítségével megváltani úthasználati jogosultságot, úgy a viszonylati jeggyel történő önbevallást választhatja. A HU-GO internetes ügyfélszolgálati portálon a rendszer indulása előtt már lehet viszonylati jegyet váltani.

A külföldi fuvarozókat folyamatosan tájékoztatják a minisztériumokon keresztül, az érdekképviseletek közreműködésével a külföldi érdekképviseletek felé. A www.hu-go.hu magyar, angol és német nyelven egyaránt elérhető, emellett a honlapon elérhető idegen nyelvű tájékoztató anyagokat is folyamatosan aktualizálják. Június 28-tól a forgalmasabb határállomásokon, kamionparkolókban és értékesítési pontokon személyesen is tájékoztatják a hazai és külföldi fuvarozókat, akik segítségek kaphatnak az útvonaltervezéshez és az úthasználati díj megfizetéséhez - tájékoztatott a szóvivő.

A rendszerben vezetett folyószámlából történő díjfizetés esetén pontosan látszik, melyik jármű mikor milyen útvonalon haladt, és milyen útdíjköltségek merültek fel. Az adatok a fuvarozó cég igényeinek megfelelően szűrhetők és kinyomtathatók, így felhasználhatók például elszámolásra a megrendelő felé.

A szóvivő elmondta azt is, hogy az úthasználati jogosultság az önbevallás során (fedélzeti eszközzel automatikusan, viszonylati jeggyel előzetes útvonaltervezés során) azonnal megjelenik az elektronikus adatbázis rendszerben, így az ellenőrzés során azonnal kiderül, hogy az adott járművek az adott pillanatban az adott útszakaszra vonatkozóan van-e érvényes úthasználati jogosultsága.

Kiemelte, hogy a rendszer a jogkövető magatartásra épít, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a bliccelők arányának visszaszorítására. Ezzel kapcsolatban két dolognak van visszatartó ereje: a lebukás valószínűségének, azaz az ellenőrzések gyakoriságának, valamint a bírság mértékének.

Az ellenőrzésről a szóvivő kifejtette, hogy ez a forgalom zavarása nélkül, azaz megállítás nélkül történik. Az ország különböző pontjain 74 fix ellenőrző helyet telepítenek, ezen kívül az ÁAK 45 darab mobil ellenőrző egységet, a rendőrség pedig 50 ellenőrző és bírságoló járművet kap feladatai elvégzéséhez. Hozzátette, hogy az autópályakezelőnek adattovábbítási kötelezettsége van a rendőrség felé.

Az ellenőrző járművek a nap 24 órájában folyamatosan,  meghatározott protokoll szerint, néhány óránként változtatva a helyzetüket végzik az ellenőrzést. Az ellenőrző kamerák készítenek egy képet az jármű rendszámáról, valamint ugyanebben a pillanatban készül egy áttekintő kép a járműről. A rendszámfelismerő rendszerbe továbbított képek alapján azonnal látszik, hogy adott pillanatban, adott útszakaszon a járműnek van-e úthasználati jogosultsága.

A szóvivő végezetül felhívta a figyelmet, hogy a honlapon működő díjkalkulátorral kapcsolatos észrevételeket az [email protected] oldalon várja az ÁAK.

Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: számos bejelentést kaptak a fuvarozóktól, hogy nehézkes a regisztráció, ráadásul nagyon kevés volt az erre rendelkezésre álló idő. Kifejtette, hogy június 25-e óta lehet regisztrálni, és becsléseik szerint mintegy 250 ezer hazai tehergépjármű lehet érintett az e-útdíjban, a regisztrálni szándékozó külföldiek számát pedig még nem is tudták megbecsülni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!